Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: Az állami és az üzleti szféra összefonódása a kora újkori gazdasági rendszerben. Újabb adatok a délnémet vállalkozói társaságok hitelezési tevékenységéhez
820 TÓZSA-RIGÓ ATTILA Ebben az esetben még egy általános jelenségre láthatunk példát. A készpénzhiány ugyanis általában nemcsak a kölcsön iránti alapvető igényben jelentkezett, hanem gyakran hatással volt a hitel kiállítási formájára is. A kölcsön részben készpénzben, részben áruban, illetve jelen esetben értéktárgyban történt folyósítása mellett a teljes 115.000 rFt visszafizetési módja is jellemzőnek mondható. A szerződés szerint az Udvari Kamara kötelezettséget vállalt arra, hogy a hitelezők 71.000 rFt összegű követelésüket az engelhartszelli vámnál (Felső-Ausztria és Passau között) érvényesíthessék, 24.000 rFt-ot az akkoriban újonnan felállított terfisi (azaz tarvisi, ma Tarvisio) marhavámnál igényelhettek vissza, végül a fennmaradó 20.000 rFt követelésrészt a steini vámnál számolhatták el.53 A tőke törlesztésére egy év, a 10%-os kamat megtérítésére pedig két év állt rendelkezésre. Emellett viszont megjegyzik azt is, hogy a Manlich és a Weis cég addig van a vámhelyekre utalva, amíg el nem fogy a tartozás.54 Az érintettek tehát már eleve a hitelfelvétel pillanatában azzal számoltak, hogy a kamara nem fogja tartani a határidőket. A vizsgált hitel utóélete is az általános gyakorlatnak megfelelő képet mutatja, ugyanis még 1545 utolsó napjaiban is leveleztek a törlesztés ügyében. Ekkor az Engelhartszellnél érvényesítendő 71.000 rFt-os tételből még 15.000 rFt tartozás biztosan fennállt. Az év végén módosították a törlesztés helyszínét és 1546-tól a Weis cég a laibachi vámnál vehetett igénybe vámmentességet.55 A változtatás arra utal, hogy az évtized közepén az árukereskedelem terén ezt az irányt preferálta a cég. Joggal feltételezhető, hogy a kereskedelmi súlypont-változás a magyarországi kereskedelemmel lehetett összefüggésben, hiszen az itáliai marhakereskedők is a Trieszt-Laibach-Pettau útvonalon érték el a Magyar Királyság területét. Az 1545-ös szerződésben arra is kitértek, hogy a Weisek a 15.000 rFt tartozás mellett más, korábban folyósított összegeket is érvényesíthettek Laibachnál, azt sajnos nem konkretizálták, hogy mikor és milyen összegeket hitelezett még a cég az 1545-öt megelőző években. Korábban már láthattunk rá példát 1527-ből, hogy a Manlich-ház a Fuggerekkel és a Baumgartnerekkel közösen biztosított hitelt. A magyarországi hadi helyzet miatt az udvar 1540-1541 folyamán tárgyalásokat folytatott szinte az összes jelentősebb hitelezőjével. Ennek eredményeként 1541 nyarán az említett három augsburgi cég még egyszer társult egymással alkalmilag hitelfolyósítás céljából. Az együttműködés eredményeként 110.000 rFt értékben állítottak ki kölcsönt egyenlő részesedésben. A törlesztést ebben az esetben sem kész53 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 51. évkör: 1540. 206v-209r. A Weis társaság kereskedelmi tevékenységéhez érdekes adalékkal szolgál egy 1539-es kamarai forrás. Eszerint Ferdinánd a szokásos vízi és száraz vám megfizetése mellett engedélyt adott a Weiseknek, hogy két hajórakománynyi (mintegy 120 innsbrucki mázsa) gabonát szállítsanak Velencéből Bajorországba. Az áru két útvonalon juthatott el a célterületre: a Brenneren át, vagy Terfisen keresztül. Az 1540-es forrás arra enged következtetni, hogy a Weisek az utóbbi vámhelyet preferálták, továbbá az sem kizárható, hogy az embereik Salzburg térségét elhagyva egészen Passauig vitték az árut és Engelhartszellnél dunai hajókra tették át, hogy Regensburg irányában szállítsák tovább valamelyik délnémet fogyasztási központba. ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 48. évkör: 1539. f. 189r-v. 54 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 51. évkör: 1540. f. 207r. 55 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 56. évkör: 1545. f. 229r.
