Századok – 2015
2015 / 3. szám - KRÓNIKA - Horn Ildikó: R. Várkonyi Ágnes (1928. II. 9. - 2014. XII. 13.)
KRÓNIKA t R. VÁRKONYI ÁGNES (1928. II. 9-2014. XII. 13.) Egy tudós igazi nagyságát az mutatja meg, hogy hány évre veti vissza a tudományága fejlődését - állapította meg ironikusan egyik esszéjében Stephen Jay Gould, amerikai paleontológus és tudománytörténész. A 2014. december 13-án elhunyt iskolateremtő történész, R. Várkonyi Ágnes jelentőségét viszont éppen az adja, hogy úgy alkotta meg hatalmas életművét és vált meghatározó szakmai tekintéllyé, hogy ezzel senkit nem nyomott agyon és senkire nem vetett olyan árnyékot, hogy ne tudjon fejlődni, kibontakozni. Megállapításait soha nem tekintette megtámadhatatlan kinyilatkoztatásnak, mindig nyitott volt mások véleményére és készen állt az értelmes szakmai vitára. Számos történész vallja, hogy már gyerekkorában kialakult a történelem iránti érdeklődése, és olvasmányai — nem egy esetben éppen Várkonyi Ágnes egy-egy műve — hatására fordult a történészi pálya felé. Várkonyi Ágnest azonban kezdetben a természettudomány sokkal jobban érdekelte, és később sem tartozott a pályájukat gondosan megtervező, lépésről lépésre tudatosan felépítő történészek közé. Leginkább egy lelkes felfedezőhöz lehet hasonlítani, aki hallatlanul izgalmas terepen barangolt, nem is konkrét úti cél érdekében, hanem magáért az ismeretlen területért és a felfedezés öröméért. Élete első szakaszában még kevéssé irányított, inkább befogadott: a dolgok, események megtörténtek vele, és mások, elsősorban jó szemű, kiváló tanárai terelték érdeklődését és állították őt megfelelő irányba, hogy végül rátaláljon az igazi hivatására. A gimnáziumi évek alatt még orvosnak készült, és ekkor alakult ki a kertek iránti vonzalma is, amelyben meghatározó szerepet játszott a leánygimnáziumnak helyet adó cinkotai Beniczky-Batthyány kastély parkja, ahol minden diáknak külön mikroszkópja és megfigyelésre rábízott saját növénye volt. Nagyszerű tanárai hatására azonban fokozatosan az irodalom, a történelem és a művészetek felé fordult. A váltást gyermekkori élményei is ösztönözték: a határvidékké vált Salgótarjánban, várak szomszédságában nőtt fel, és unokatestvérei népes hadával, biciklin járt a salgói, somoskői, füleki vár felfedezésére. Vármegyei tisztviselő édesapja pedig esténként mese helyett Arany balladákat, a Toldit, Móra Ferenc történeti elbeszéléseit olvasta fel neki és két testvérének. Végül a háború nehezen feldolgozható traumái fordították visszavonhatatlanul a történelem felé. 1947-ben magyar-történelem szakon kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1950-től ELTE), de az első két évben még művészettörténeti és pszichológiai kurzusokat is felvett, sőt bejárt az orvosi egyetem egyes óráira is. Ez a sokirányú szellemi érdeklődés 1949-ben terelődött egyetlen mederbe Léderer Emmának köszönhetően, aki az ekkor alapított levéltárszakhoz kiválogatta az induló évfolyam hallgatóit, Várkonyi Ágnes mellett például Szűcs Jenőt, Kubinyi Andrást, Benczédi Lászlót, Purjesz Istvánt, Varga
