Századok – 2015

2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lukács B. György: Forró Lajos - Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében

a szovjet egységek bevonulása után kialakuló közigazgatás rendszerét, a népfelszabadító bizottságok megalakulásának és működésének részleteit. Igen fontos a katonai közigazgatás bevezetését tárgyaló rész, hiszen ez adott lehetőséget arra, hogy a hatalom fellépjen politikai ellenfeleivel szemben. A katonai közigazgatás az igazságszolgáltatás szempontjából is fontos, mivel büntetőügyekben ezt követően a hadbíróságok jártak el. Molnár bemutatja az 1945 májusa után kialakuló vajdasági polgári bíróságokat, elsősorban a járásbíróságokat, mivel azok folytatták le a téma szempontjából fontos vagyonelkobzási és holttá nyilvánítással kapcsolatos eljárásokat. Konkrét esetek bemutatásával megismerhetjük a járásbíróságok illetékességébe tartozó vagyonelkobzási ügyek lefolytatásának módját, azt, hogy a hatalom 1945-46-ban milyen módon próbálta rátenni a kezét a háborús bűnösnek vagy népellenségnek ítélt személyek vagyonára. A szerző a levéltári anyagok tanulmányozása alapján megállapítja, hogy bár a terület áldozatainak 80 százaléka ellen indítottak vagyonelkobzási eljárást, a legtöbb esetben a meggyilkolt személyek hozzátartozói megtarthatták a családi vagyont. Szó esik a holttá nyilvánítási ügyekről is, melyek a háború végét követően kerülhettek a bíróság elé. A hagyatéki eljárás megindítása miatt elsősorban a meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak érdekében álló eljárások lefolytatásának törvényi szabályozásról is részletes tájékoztatást kapunk, és a szerző itt is több konkrét ügyön keresztül mutatja be az eljárás és a bizonylatok kiállításának, a halotti anyakönyvbe való bejegyzésének menetét.

A második fejezetben a kötet társszerzője röviden bemutatja a jugoszláv tagköztársaságokban és tartományokban a háborús bűnösök felkutatására létrehozott bizottságok megalakulásának körülményeit. A történész pontos adatokat közöl a Jugoszlávia-szerte feljegyzett feljelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek, valamint a háborús bűnösök és a megszállókkal együttműködő személyek számáról, mint kiderül, utóbbi két kategóriába 66.420 személyt soroltak. A vajdasági föderatív egység felépítésének leírása után a Vajdasági Levéltár értékes iratanyagának ismertetését olvashatjuk. A szerző kiemeli a Megszállók és Támogatóik Bűntetteit Kivizsgáló Vajdasági Bizottság nevet viselő 183-as fond jelentőségét, mely tanúskodik a magyarok ellen elkövetett atrocitásokról. A fond eddigi kutatóinak felrója, hogy sokszor nem éltek megfelelő forráskritikával, „azt sugallva, hogy mindenki háborús bűnös, akit ezzel 1944 végén és 1945 elején megvádoltak”. Az iratcsoport jelentőségét növeli, hogy abban megtalálható számos település likvidált személyeinek névsora, ugyanakkor óriási hiányossága, hogy az újvidéki áldozatok listája eltűnt. A háborús bűnöket nyolc kategóriába sorolták, a bevonulás során elkövetett bűnöktől a vagyon elleni bűncselekményekig. Forró állítása szerint a háborús bűnösök, illetve népellenségek listájára felkerült magyarok többsége nem követett el súlyos bűnt, ezt bizonyítja, hogy a vérengzést átvészelőket később sem vonták felelősségre, illetve ügyeikben enyhe ítéletek születtek. A feljelentéseket tárgyaló részből megtudhatjuk, hogy a különböző településeken hány feljelentést regisztráltak, illetve, hogy az ítéletek sok esetben megelőzték a feljelentést (a dokumentumon feltűntetett L betű jelezte, hogy az illetőt likvidálták), és igen valószínű, hogy a gyilkosságok utólagos indoklását szolgálták. Forró Lajos itt is megjegyzi, hogy a meggyilkoltakra tett későbbi feljelentések közül egyetlen egy tartalma sem indokolta volna a halálbüntetést, a helyi szerbek ellen elkövetett korábbi atrocitások ugyanis szinte kizárólag az 1941-ben bevonuló magyar hadsereg tagjainak számlájára írhatóak, az atrocitásokban részt vevő kisszámú helyi magyarok többsége pedig a hadsereg kivonulását követően magyar területre menekült. Forró a feljelentések formanyomtatványát kordokumentumnak nevezi, hiszen szó sincs az ártatlanság vélelméről, a feljelentetteket automatikusan bűnösként kezeli. A kötet egyik legfontosabb nóvuma a háborús bűnöket vizsgáló bizottság működésének leírása. Az ügymenet során készült jegyzőkönyvek nem véletlenül szerepelnek külön alcím alatt, hiszen a Vajdasági Történelmi Levéltár említett 183-as fondjában ezen iratok szerepelnek a legnagyobb számban. A szerző megállapítja, hogy a feljelentésekhez hasonlóan a jegyzőkönyvek többsége is a gyilkosságok elkövetése után keletkezett. A jegyzőkönyvek tartalmának bemutatásával megelevenednek a Délvidék Magyarországhoz csatolását követő időszak eseményei, a szerbek elleni atrocitások, kitelepítések is. Forró felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a jegyzőkönyvekben szereplő tanúk jelentős részénél tapasztalható, hogy a magyar hatóságok által elkövetett bűnöket, legfőképpen az 1918 után betelepült szerbek eltávolítását a helyi lakosok bűneként próbálják beállítani.

Betekintést nyerhetünk a levéltári anyag többi vonatkozó elemébe is, a határozatokba, a háborús bűnösök kartonjaiba. Külön alfejezet szól a háborús bűnösöktől megkülönböztetett népellenség kategóriájáról, melybe a kisebb súlyú bűnök elkövetőit, illetve (nemzetiségre való tekintet nélkül) a kommunistaellenes elemeket sorolták. Sok esetben a népellenséggé nyilvánítás a vagyonelkobzást szolgálta, illetve sokszor utólagosan ezzel is igazolni próbálták a gyilkosságokat.

TÖRTÉNETI IRODALOM 781