Századok – 2015
2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Süli Attila: Solymosi József: Forradalom és- szabadságharc. Északkelet-Magyarországon 1848-1849-ben
772 TÖRTÉNETI IRODALOM Solymosi József FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON 1848-1849-BEN Szerkesztette: Veszprémy László Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára, Budapest, 2013. 175 o. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Solymosi József főlevéltáros munkájának megjelentetésével az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetírásának nagy adóságát törlesztette. A történelmi Magyarország északkeleti részén fekvő négy vármegye (Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros) 1848-49-es története ugyanis eddig a történettudomány fehér foltját képezte. Ez bizonyos szempontból teljesen érthető, hiszen a régió mindvégig mellékhadszíntér volt, az önvédelmi háború sorsa nem itt dőlt el. Ezzel a ténnyel maga a szerző is tisztában van, ugyanakkor joggal hívja fel arra a figyelmet, hogy Északkelet-Magyarország, amely mindvégig a magyar fél hátországát képezte, fontos szerepet játszott a hadkiegészítésben, a hadiiparban és az alakulatok ellátásában. Fontos hangsúlyoznunk, hogy Solymosi József monográfiája nem a klasszikus értelemben vett helytörténet, hanem elsősorban a régiónak a szabadságharcban betöltött szerepére fókuszál. A kötet elején a szerző legelőször definiálja az Északkelet Magyarország fogalmát, illetve kitér arra, hogy miért ezt a földrajzi fogalmat használja a vizsgált terület megnevezésére. Helyesen állapítja meg, hogy a napjainkban használatos Kárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna megnevezések 20. századi fogalmak, így azok a 19. századra nézve nem alkalmazhatók. Ráadásul nem fedi a négy vármegye területét, hiszen azok egyes részei a Trianoni békeszerződés következtében másmás országokhoz kerültek. Solymosi József munkájának tanulmányozása során hiteles képet nyerhetünk a négy vármegye 1848-49-es politika- és hadtörténetéről, az itt kiállított alakulatok történetéről, a régió hadiiparáról, a Munkácsi vár szerepéről, a határ menti összecsapásokról és a Kazinczy hadosztály történetéről. Felvázolja a szerző az általa vizsgált levéltári hátteret és áttekinti a téma historiográfiáját. A szerző a monográfiájában az alábbi kérdésekre próbál meg választ adni: 1. Mi indokolta a terület mellőzöttségét? 2. Mi az itt tevékenykedő alakulatok jelentősége? 3. A régiót biztosító magyar erők gyengeségét miért nem használták ki az osztrákok? 4. Hogyan értékelhető a Galíciában állomásozó osztrák csapatok teljesítménye? 5. Melyek voltak a Kazinczy hadosztály tétlenségének az okai? A problémafelvetés után a szerző a négy megye történeti földrajzát mutatja be, illetve felvázolja azok 1848 előtti politikai életét. Itt különösen fontos, hogy kitér az 1846. évi galíciai felkelés közvetlen hatására, illetve arra, hogy a négy megye az adminisztrátori rendszer ellenére mindvégig megőrizte az ellenzékiségét. A régió több akkori követe és tisztségviselője 1848-49-ben nagyon fontos szerepet játszott, (pl. Mihályi Gábor és Eötvös Tamás kormánybiztosok) Emellett bemutatja a szerző a négy megye területén állomásozó császári-királyi soralakulatok összetételét, amelyek a Habsburg monarchia katonai vezetésének gyakorlata alapján zömében idegen kiegészítésűek voltak. Nagyon pontos képet nyerhetünk a kötet tanulmányozása révén a négy megye közigazgatásának és igazságszolgáltatásának 1848 tavaszán történt átalakulásáról, illetve az első népképviseleti országgyűlési választások lefolyásáról. (1848 nyara) Lényeges hangsúlyoznunk, hogy a többségében nemzetiségek által lakott négy megye mindvégig mentes maradt a nagyobb etnikai villongásoktól. Itt érkeztünk el az első komolyabb fegyvereserő szervezéshez, amelyet az áprilisi törvények hívtak életre. A XXII. törvénycikk rendelkezett a nemzetőrség felállításáról. A nemzetőri szolgálatra kötelezték mindazon 18 és 50 közötti lakosokat, akik vagy a törvény által előírt cenzussal rendelkeztek, vagy értelmiségek voltak. A szervezést azonban nagyban nehezítették a kiképzési és felszerelési hiányosságok és a lakosság bizalmatlansága. Az utóbbiak ugyanis a nemzetőrségben a katonáskodás egyik formáját látták. Solymosi József felhívta a figyelmet arra, hogy már ebben a korai szervezési szakaszban is fellelhetjük a nemzetőri tüzérség nyomait, mivel adatai szerint Máramaros vármegye vaságyúkat ajánlott fel Ugocsának. A továbbiakban a szerző a honvédség és az önkéntes nemzetőrség szervezési eredményeit vázolja fel. A négy megye honvédújoncait a 9. és 10. zászlóaljakba, míg az önkéntes nemzetőri
