Századok – 2015

2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Székely Tamás: Pap József: Tanulmányok a dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetéből

766 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyv lapjairól az is kiderül, hogy Székesfehérvár — hasonlóan más dunántúli városok­hoz — a magyar nemesi felkelőkkel kiegészített belső-ausztriai hadsereg 1809. június 14-i győri veresége után készült a francia megszállásra. (A nyugat-magyarországi francia megszállásról Krisch András publikációi adnak hitelesen megrajzolt képet.) Ennek jegyében több fontos intéz­kedést is foganatosított a városi tanács. így például gondoskodtak a településen fellelhető puska­por Budára szállításáról, illetve lajstromba vették a város polgárainak liszt-, zab-, búza- és árpa­készletét, amelyek egy részét a haderő élelmezésére ajánlották fel, más részét pedig biztonságos helyre kívánták szállítani. A június 15-i tanácsülésen a következő határozatokat hozták a fehér­vári szenátorok. „1. A mészárosok és a pékek kötelesek a hús- és kenyérellátásról gondoskodni úgy, hogy ne legyen ellenük panasz. 2. Francia megszállás esetén, hogy az ellenség túlkapásait megakadályozzák, a polgárok ne tömörüljenek az utcán, tömegesen nem mutatkozzanak, botok­kal, biztonsági fegyverekkel az utakon ne járjanak. 3. A puskákat, pisztolyokat, szablyákat biz­tonságos helyen — a városházán — kell elhelyezni. 4. Rhode Andrásnál van 200 mérő zab, ezt a város céljaira kell tartani. Idegenektől a hetipiacon zabot és más terményeket kell beszerezni. 5. A borszükséglet biztosítására egy külön bizottságot kell kijelölni.” (197.) Vizi László Tamás könyvében nem csak a székesfehérvári és Fejér vármegyei nemesi felke­léssel kapcsolatos eseménytörténet szikár ismertetése kapott helyet, hanem a belpolitikai, külpo­litikai és hadtörténeti körülmények pontos és alapos bemutatása is. Fontos, hogy a kötet szerzője az inszurrekció intézményének kortársi modernizációs modelljeit, illetve későbbi — politikai, szaktörténészi és kollektív emlékezetbéli — megítélését éppúgy bemutatja, mint annak a szépiro­dalomban vagy éppen a közéleti publicisztikában való megjelenését. A bőséges levéltári forrás­anyagra alapozott könyvet illusztratív függelék (mintegy harminclapnyi szemelvénygyűjtemény releváns forrásokból, amelyek egy része fakszimile) és impozáns (huszonegy oldalas) irodalom­­jegyzék, valamint angol, francia és német nyelvű rezümé egészíti ki. Miklós Péter Pap József TANULMÁNYOK A DUALIZMUS KORI MAGYAR PARLAMENTARIZMUS TÖRTÉNETÉBŐL Akadémiai Kiadó - Esterházy Károly Főiskola, 2014, 385 o. Politikatörténetettel foglalkozni manapság a látszat ellenére sem mondható hálás feladat­nak. Erre a műfajra ugyanis még egyaránt nehezednek az egész könyvtárakat megtöltő, intézmé­nyeket és döntéshozókat felülreprezentáló hagyományos narratívák, valamint a nemzeti és mak­ro szintű megközelítéseket megkérdőjelező posztmodern ihletettségű iskolák. Különösen így van ez, ha olyan alaposan kutatott és rendszeresen publikált kérdéskörről van szó, mint a dualizmus kori magyar parlamentarizmus, választójog és választások története. Egy módszertani szempont­ból kreatív kutató azonban kiaknázhatja azokat a rendelkezésre álló technikai és interdiszcipliná­ris lehetőségeket, melyek új megközelítéséket hozhatnak egy amúgy meglehetősen jól ismert té­mában. Pap József egri történész és kutatócsoportja kiadott és levéltári források bevonásával vé­gez újszerű és átfogó prozopográfiai vizsgálatokat. Ennek a kutatómunkának az eredményeiben nyújt betekintést a Tanulmányok a dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetből című tanulmánykötet. Pap József kötete 2014 végén látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában, az NKA és az egri Esterházy Károly Főiskola támogatásával. A kiadvány összesen tizenkét tanulmányt tartalmaz, melyek közel egy évtized szorgos kutatómunkájának eredményei: a legkorábbi írás 2005-ben jelent meg önálló publikációként. Az egyes tanulmányok azonban — ahogy azt a szerző is hangsúlyozza a kötet bevezetőjében — nem egyszerű másolatai a már korábban publikált meg­felelőiknek, hiszen azokon a tematikus kötet összeállításakor jelentős tartalmi és terjedelmi vál­toztatásokat is eszközöltek. Pap József a dualizmus kori parlamentarizmus kutatásához a várme-

Next

/
Thumbnails
Contents