Századok – 2015
2015 / 3. szám - FIGYELŐ - Eőry Áron: "Az Északamerikai Szabad Statusokról" - Glant Tibor idegenvezetésével
FIGYELŐ 757 jén.”7 Ettől függetlenül a könyv igényes klasszifikáló eljárásokon és tudományos értékű leegyszerűsítéseken gördül előre, egy igen sikerült szemléleti, elbeszélés-technikai tagolás mentén. A szöveg sűrűségére jellemző, hogy olykor egy-egy utaló vagy intő mondat erejéig is teljes felismerhetőségükben pendít meg műfajelméleti konzekvenciákat vagy metodológiai különbségtételeket. A bevezetett fogalmak definiáltsága azért itt-ott érvényességi kifogás alá eshet. Például a „reformkori utazó”-szerkezet Glantnál nem dátumszerű kritériumot takar, hanem mentalitásában, beállítottságában „reformkori” szellemiséget az utazónál. Ennek a könyvön végigvonuló kissé elharapott ismérve az lesz, hogy az e körbe tartozók junktimban kezelték — „egyszerre tűzt[ék] zászlaj[uk]ra” — a „haza és haladás” célfogalmait.8 Ezen cégérszerű formula azonban nem igazán alkalmas a korabeli versengő politikai frontok megmutatására. Giant felveti, hogy az emberképek tematikái (pl. nő-kép, fekete-kép) szerint is kivallathatók az útleírások. Erre egy fejezetnyi kitérő erejéig példával is szolgál: Amerika bennszülöttjeinek útirajzos megjelenítései kapcsán. Az alapos kidolgozásból röviden Haraszthy Ágoston indiánképének jellemzéséhez szólnánk hozzá. Az elsőre adott elnagyolt jellemzést9 később ugyan félmondatokkal árnyalja a szerző,10 a végső egyenleg azonban mintha a „némi indiánromantikával” kevert egocentrikus távolságtartás és rátartiság leírásában állapodna meg. Ehhez képest úgy érezzük, hogy kezdeti idegenkedését követően Haraszthy kifejezetten elismerően, méltatóan és bámulóan tekintett az indiánok többségére, kivált ügyességükre és hajlamaikra. Több indián törzs lenyűgözte lószelidítői, sebgyógyítói, vagy „könnyűbúvár” képességeivel, mesteri nyomolvasási technikáival, úszó, evező és távgyalogló kvalitásaival, valamint rettenthetetlen és „nagyszerű” vadászati módszereivel. Emellett meglepetten tapasztalta, milyen „nagylelkűek”, hálásak, barátkozók, ragaszkodók („simultak” hozzá és társaihoz, ezért megindult szívvel kellett továbbálljanak), „vadságuk” mennyire veszélytelen, és milyen fogékonyak a hasznos újításokra. Peter Burke-öt szóhoz engedve: „A másik oldalra a »filozofikus« utazókat tehetjük, akiket relatíve érdekmentes kíváncsiság hajtott, és érdeklődésük az erkölcsökre és szokásokra terjedt. [...] Az általunk »antropológiaként« ismert tudomány ilyen utazók megfigyeléseiből nőtt ki, és posztmodern korunkban, feladva korábbi igényüket az objektivitásra, úgy tűnik, az antropológusok ismét utazókká vedlenek vissza.”11 A recenzens ugyan alig ismer néhány munkát behatóan a témában, Haraszthy indiánokról szóló leírásai azonban mai szemmel is antropológusi igényűnek hatnak. Beszél higiéniai igénytelenségükről, könyörtelenségükről, blazírt arckifejezésükről, túlsúlyosan patriarchális társadalmi formájukról. Úgy tetszik tehát, hogy figyelmesen és nyitottan igyekezne rögzíteni és valamelyest megérteni a saját kulturális-intellektuális és szociális perspektívájához képest idegen közeget, alig mutatva etnocentrikus elfogultság jeleit. Beszámolóira különösen igaz, hogy „a 7 Peter Burke: Útmutatás az utazástörténet számára. Korall 7. (2006: 4. sz.) 13. 8 L. pl. Giant T: Amerika i. m. 34. 9 Uo. 86-87. 10 Uo. 93. és 114. 11 Burke, P: Útmutatás i. m. 9.
