Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
734 GYARMATI ENIKŐ Oroszország Williamson és May véleménye szerint a legtöbb nyitott kérdéssel Oroszország esetében néznek szembe a történészek. Ez a helyzet többek között a forrásadottságoknak tudható be.105 A két világháború közötti korszak kutatói elsősorban nyugati források alapján próbálták rekonstruálni a cári birodalom első világháborús szerepvállalásának körülményeit. Tudunk olyan háború alatti bolsevik elképzelésről, amely csak 2015-ben kívánta volna közzétenni az első világháborús forrásanyagot. Hosszú ideig az orosz levéltárak korlátozott kutathatósága is akadályokat gördített a feltáró munka elé. Fay, Schmitt és Albertini generációját elsősorban négy kérdés foglalkoztatta. Mint korábban a Szerbiával foglalkozó fejezetben is szóba került, vajon az orosz kormány tudott-e előre a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet tervéről? Miről tárgyaltak a francia és az orosz diplomaták július 20. és 23. között Pétervárott? Miért döntött Oroszország július 24-25-én úgy, hogy részlegesen mozgósítja hadseregét? Végül pedig értelmezhető-e a július 30-i teljes orosz mobilizáció az általános európai háború tudatos elindításaként?106 A második világháborút követően ezek a felvetések azért is szorulhattak háttérbe, mert a Németország felelősségét előtérbe állító feldolgozások — Fritz Fischer és Immanuel Geiss —azt az érvelést tették általánossá, hogy minden orosz diplomáciai és katonai döntés a német lépésekre adott válaszlépés volt. Az amerikai szerzőpáros a kutatások állását ismét az 1980-as évek elején megjelent Macmillan-sorozat alapján összegezte.107 Dominic Lieven konkrét bizonyíték hiányában, de Albertini interjúja alapján szintén valószínűsítette, hogy az oroszok tudtak a merényletről. Az Osztrák-Magyar Monarchia az ultimátum elküldésével meglepte Oroszország politikusait, ezzel a nézetével viszont mellőzte Albertini azon állítását, miszerint az oroszok legkorábban július 16-án, még nagyobb valószínűséggel július 19-én tudtak arról, hogy a Monarchia ultimátumot szándékozik adni Szerbiának. Lieven a július 24-i minisztertanácsi ülés döntéseit kulcsfontosságúnak ítélte meg. A tanács legbefolyásosabb tagjaként említette Aleksander Krivosin mezőgazdasági minisztert (1906-1915). Az itt meghozott döntésekről a következő napon tartott koronatanácson Szergej Szazonov orosz külügyminiszter (1910-1916) tájékoztatta II. Miklós cárt (1894-1917), aki azokat jóváhagyta. Lieven összegző következtetései jórészt újrafogalmazták a Fischer-tézist, azaz a szerző nem értékelte az orosz lépéseket a háború kirobbantásához vezető döntéssorozatként. Lieven olvasatában politikájukkal a németek szorították sarokba a cárt, Oroszország pedig a kialakult válsághelyzetben nem engedhette meg, hogy a Monarchia megalázza Szerbiát.108 Az 1990-es évek elején David McDonald munkája alaposan feltárta a korszak orosz belpolitikai erőviszonyait. Az orosz belpolitika egyáltalán nem volt 105 Az Oroszországról szóló fejezetet lásd: Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 366-371. 106 Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 367. 107 Lieven, Dominic C. B. : Russia and the Origins of the First World War. London 1983. 213. 108 Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 367-368.
