Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
1914 - A JÚLIUSI VÁLSÁG RÉGI-ÚJ HISTORIOGRÁFIAI OLVASATAI 727 dik meg, aki elutasítva a magyar választójog kiterjesztését, akadályokat gördített a nem magyar nemzetiségek politikai képviselethez jutása elé. Hatalmának kiterjesztésekor gátlástalan eszközöket vett igénybe, és nem riadt vissza a vesztegetéstől, valamint a politikai ellenfelek megfélemlítésétől sem. Nacionalistaként őszintén hitt az osztrák-magyar kiegyezésben, mivel azt a Magyar Királyság biztonsága szempontjából elengedhetetlennek tartotta. Clark kiemelt hangsúlyt fektetett munkájában Tisza balkáni szövetségi politikájának bemutatására. A történész értelmezése szerint a magyar miniszterelnök július 1-jén készült memoranduma egyaránt kiemelte a Pétervárhoz fűződő jó kapcsolatok fontosságát, és a hármas szövetségnek német támogatással történő kibővítését Bulgáriával. Clark tehát a régi hármas szövetség felújítását és megerősítését szorgalmazó magyar politika képét tette ezáltal magáévá. Galántai értékelésével szemben úgy látja, hogy a német szempontok és érdekek szem előtt tartása Tisza júliusi politikájának is meghatározó részét képezte.81 A háború melletti végső döntését azzal magyarázza, hogy Tisza belátta, a szerb konfliktus nem megfelelő kezelése destabilizálhatja Erdélyt. A hadseregben július 6. és 25. között elrendelt aratási szabadság pedig egyébként is akadálya volt a gyors mozgósításnak.82 Jól látható, hogy a magyar miniszterelnök július első felében tanúsított ellenállása a Szerbia ellen azonnal foganatosítandó katonai válaszlépésekkel szemben alapvetően pozitív megítélés alá esik a legújabb történeti feldolgozásokban. Konszenzus mutatkozik annak értelmezésében, hogy a Szerbia elleni katonai akció lehetőségét Tisza korábban sok esetben nem zárta ki, de 1914 júliusának első felében a Monarchia számára kedvezőtlen szövetségesi együttműködések miatt nem tartotta megfelelő eszköznek. Különösen a legújabb angolszász irodalom szentelt kiemelt figyelmet Tisza 1914 első felében készített memorandumainak. Ezek alapján nyilvánvalóvá tették a szerzők azt, hogy Tisza István rendkívüli befolyással bírt az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni politikájának alakításában. Fontosnak tartotta a jó kapcsolatok ápolását Oroszországgal, valamint nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a balkáni szövetségesi stratégiát a Német Császársággal közösen alakítsák ki. A német érdekek és szempontok figyelembe vétele tehát fontos elem júliusi válságkezelő stratégiájában a legújabb interpretációk szerint. A négy szerző ugyanakkor továbbra is eltérő magyarázatot kínál annak lehetséges okaira, miért változtatta meg a magyar miniszterelnök a háborús lépéssel szembeni elutasító álláspontját. Ez a sokszólamúság nem új keletű, s valószínűleg a jövőben is fennmarad. A júliusi válság után tizenöt évvel Sidney B. Fay úgy fogalmazott, hogy semmi biztosat nem tudunk Tisza személyes motivációiról. Ennek ellenére mégis felkínált három lehetséges magyarázatot. Tisza Heinrich von Tschirschkynek, a Német Császárság bécsi követének (1907-1914) 1914. november 5-én írott levele alapján azt feltételezte, hogy a magyar miniszterelnök a német támogatás tudatában változtatta meg álláspontját. Sokan még ma is osztják ezt a nézetet. Második magyarázatként elfo-81 Uo. 511-517. 82 Uo. 546.
