Századok – 2015

2015 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csákó Judit: Robert de Clari: Konstantinápoly hódoltatása.

nak vélem egyfelől röviden összegezni — bár erről, mint ahogyan azt fentebb említettem, Jacquin és Csernus tanulmányaiban részletesebben is olvashatunk —, miért foglal el kiemelkedő helyet az immáron a magyar olvasó számára is hozzáférhető krónika a negyedik keresztes hadjárat kútfőinek sorában és a francia történeti irodalomban. A kiadványt forgató hazai közönség számára sem érdektelen másfelől, hogy a negyedik keresztes hadjáratról ugyancsak hírt adó Geoffroy de Villehardouin munkája mellett Clarinál is találunk magyar vonatkozású passzust: kútfőnknek, amely az Árpádok államának históriájához is szolgáltat némi adalékot, nem csupán az európai történelem megismerése szempontjából van tehát jelentősége.

Lássuk elsőként is Robert de Clari helyét a francia krónikásirodalomban és a Bizánc megvételéről hírt adó kútfők sorában! Feltehetőleg IX. (Szent) Lajos megbízásából ültette át francia nyelvre Primatus saint-denis-i szerzetes a különböző korokból fennmaradt, a frankok történetét a mitikus trójai eredetüktől elbeszélő krónikák füzérét: a Királyok Regénye (Roman des rois) — amelyet egy miniatúra tanúságtétele szerint 1274-ben maga nyújtotta át III. (Merész) Fülöpnek (1270-1285) — vált a később folyamatosan bővített nemzeti krónika, a Grandes Chroniques de France alapjává. A 12. század végétől - a 13. század elejétől a latin nyelvű történeti irodalom mellett lassanként kibontakozó népnyelvű történetírás első példái azonban nem a dinasztikus hagyományhoz, hanem a keresztes államokhoz — pontosabban is a negyedik keresztes hadjárat következtében létrejött Latin Császársághoz — kapcsolhatóak.

Bár a később korántsem dicsőségesként értékelt, a szaracénok elleni szentföldi küzdelem folytatása helyett a Bizánci Birodalom ellen fordult hadi vállalkozásról egyéb kútfőkből is tudósítást nyerhetünk, a negyedik keresztes hadjáratnak alapvetően három krónikását tartjuk számon: Henri de Valenciennes fentebb már említett — ugyancsak francia nyelvű — munkáját időben is megelőzték Geoffroy de Villehardouin és Robert de Clari beszámolói. A Konstantinápoly elfoglalását a középpontjába állító két elbeszélést a medievisztika rendszerint egymás mellett tárgyalja, és az irodalomtörténet hagyományosan e szerzőkre tekint az első francia történetírókként. Míg a magyar fordításban 1985 óta olvasható Villehardouin Champagne marsalljaként elegánsabb nyelven írva a keresztes hadjárat vezetőinek szemszögéből adja elő a történéseket, addig a pikárdiai kisnemes, a mai Cléry-sur-Somme-ban birtokos Robert egy másik nézőpontot képvisel: kevésbé pallérozott stílusú, ám igen színes, apró mozzanatokra is kitérő elbeszélésből azt tudhatjuk meg, hogyan élte meg a célját tévesztett hadi vállalkozás eseményeit az egyszerű, a főbb döntésekbe be nem avatott lovag. Beszámolója egyébként az 1199. évnél indul — amikor az eredetileg a Szentföldre induló lovagok a keresztet felvették —, és egészen I. (Flandriái) Balduin (1204-1205), az első latin császár megkoronázásáig eljutva hírt ad arról is, hogyan osztották fel a meghódított területeket a győztesek. Az utolsó fejezetek (CXII-CXXI. caput) — amelyek elbeszélésükben kevésbé részletesek, és egy hosszabb időszak (1205-1216) történéseiről tömören adnak mindössze számot — aligha alapulnak a már a Keletről időközben megtért Clari személyes élményein. (A kérdésről a krónikát fordító Csernus Sándor tollából másutt is olvashatunk, ld. Uő.: A középkori francia nyelvű történetírás és Magyarország [13-15. század]. Budapest: Osiris, 1999. [Doktori mestermunkák] 34-38., 50-52.)

Bár a recenzeált kötetben Robert de Clari magyar értesüléseiről részletesebben nem esik szó, a hazai olvasó számára talán nem érdektelen, hogy a francia krónika a 13. század eleji Magyar Királyságról is említést tesz. A külhoni kútfők magyar utalásait összegyűjtő Gombos F. Albin azokat a szövegrészieteket is kiemelte a forrásból, amelyek a kunok és a vlachok történetével kapcsolatosak (ld. Catalogus fontium historiae Hungaricae. Ed. Albinus Franciscus Gombos. III. Budapestini: Academia Litterarum de Sancto Stephano rege nominata, 1937. 2055-2058.: 4437. sz.) - ezektől eltekintve egyetlen mozzanatról kell ehelyütt szót ejtenem: az elbeszélés azon egységéről, amely az akkor a magyar király fennhatósága alatt álló Zára elfoglalását (1212. november 24.) tárgyalja (XIII-XV caput). Ugyanezen eseményről nem csupán Geoffroy de Villehardouin előadásában, de velencei történeti munkákban: Andrea Dandolo (1306-1354) krónikájában (Chronica Venetorum) vagy a 13. század második felében alkotó Martino da Canale 1275-ig terjedő művében (Estoires de Venise) is részletekbe menően olvashatunk (Cat. font. I. 63.: 160. sz.; II. 997- 1006.: 2429. sz., 1561-1562.: 3626. sz.) Robert de Clari megfelelő passzusa korántsem az egyetlen — és meg kell jegyezzük, nem is feltétlenül a legértékesebb — tudósítás tehát arról, hogyan foglalták az 1181-ben magát III. Béla oltalmába helyező várost a keresztesek a számukra hajókat biztosító Velence kívánságára vissza.

Míg azonban a minden bizonnyal kortárs keresztes beszámolókból merítő velencei elbeszélések egyértelműen az itáliai városállam igényének jogosságát hangsúlyozzák — Martino da Canale a

TÖRTÉNETI IRODALOM 527