Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
394 PÁLOSFALVI TAMÁS Hunyadi László budai tartózkodását egy másik forrásunk is megerősíti.63 Hunyadi János visszatért a seregéhez, amely Várad alatt (sotto Varadino) táborozott, „Budától nyolc magyar mérföldre, vagyis negyven olasz mérföldre”. Mivel Várad lényegesen távolabb feküdt Budától hetven kilométernél, világos, hogy Hunyadi serege, illetve annak egy része, lassan követte urát Buda felé. Arról, ami ezután történt, egy szemtanú beszámolója tájékoztat. Valamikor március utolsó napjaiban a volt kormányzó tízezer (valójában nyilván ennél jóval kevesebb) lovas élén érkezett a Pest melletti síkságra, ahol hadrendbe állította seregét. Mindezt úgy, hogy a király és a mellette tartózkodó urak a budai vár erkélyeiről (stavano a i balchoni) pontosan követhették a mozdulatait. Ezután egy kisebb csapat élén, fehér zászlóval, titokban átkelt a Dunán, egy udvari familiáris azonban észrevette, és kiabálva értesítette a királyt: „szentséges felség, itt van János!” (Sacra maiesta, echo Janus). László erre lesietett Hunyadihoz, aki térdre ereszkedett az uralkodó előtt, mire ő felemelte, és nagy örömmel (con grande alegreza) együtt mentek vissza a várba. Ezután Hunyadit a király kinevezte kormányzónak és főkapitánynak (governador et grand capitanio), és megbízta, hogy az egész ország nevében követségbe menjen a császárhoz, a pápai legátus kíséretében.64 Az újabb találkozás felett érzett nagy öröm ne tévesszen meg bennünket: egyértelmű ugyanis, hogy Hunyadi gondosan megtervezett erődemonstrációt tartott, amelynek jelentésével a budai vár erkélyein őt és csapatait figyelő személyek mindegyike pontosan tisztában volt. Ennek fényében érdemes értékelni azt a ligát, amelyet március 31-én Hunyadi (idősebb fiával, Lászlóval együtt) „a király akaratából” kötött Ciliéi Ulrikkal, mégpedig úgy, hogy egyszerűen lemásolták a fél évvel korábban ugyancsak Budán kiállított szövetséglevelet, és kibővítették a király jóváhagyását és a magyar országnagyok jelenlétét rögzítő 53-64.) A mi szempontunkból legfontosabb a március 14-i levél állítása, mely szerint Hunyadi ismét elhagyta Budát, aminek, tekintetbe véve a Buda és Fiume közötti távolságot, valamikor március elején kellett történnie. Ebből következik, hogy a másik jelentés is erre az időszakra vonatkozik, jóllehet csaknem egy hónappal később vetették papírra. Az események ilyetén időrendjét megerősíti az 1457. március 21-i királyi oklevél is, amelyben azt olvassuk, hogy miután a királynak sikerült „kicsikarnia” Hunyadi kezeiből az egy szem budai várat (post multos labores et difficultates castrum nostrum Budense de manibus suis extorsimus), a volt kormányzó csak azután volt hajlandó megjelenni előtte Budán, hogy kierőszakolt tőle egy salvus conductus-t. Megjegyzem, sem az olasz jelentésekből, sem a királyi oklevélből nem következik szükségszerűen, hogy március elején személyesen is találkozott V László és Hunyadi; utóbbi akár valahol Buda közelében lévő táborából is elküldhette a királynak jelképesen a vár kulcsait. 63 „Der gubernator ist noch nicht eynkomen, sunder seyn son ist ettlich tag zu Offen als heymlich in den festen gewest und noch ist” - DF 213555. 64 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria 1456. 04. 02. 1456. március 31-én valószínűsíthetően Budán van három Hunyadi familiáris, Szeri Pósafi István, Macedóniai János és Geszti János (DL 93270: „dicitur nobis in personis”, a panaszban, érdekes módon, csak Pósafi szerepel); Pósafi volt, Geszti leendő nándorfehérvári várnagy, ami alátámasztja, hogy Hunyadi jelentős fegyveres erő élén érkezett. Magam nem látom igazolva, hogy Pósafi már 1456 ősze előtt is Újlaki Miklós szolgálatában állt volna (erre 1. Szaszkó Elek: A Szeri Pósafi család. Egy alföldi előkelő család története a 14-15. században. Kiadatlan doktori értekezés, PPKE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, 2013, 95-96. Ezt sem a kunok ispánsága, sem a győri gyűlésen (1455. június) való részvétele nem bizonyítja; utóbbi egyébként sem „a László-párti előkelők” találkozója volt, hiszen maga Hunyadi is részt vett rajta.