Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
392 PALOSFALVI TAMAS Győrben volt,43 február elején pedig megérkezett Budára.44 45 A hírek szerint mintegy háromezer fős sereg kísérte.46 A királlyal együtt érkezett Barius Miklós választott pécsi püspök és Hangácsi Albert pécsi prépost, és minden bizonnyal Garai László nádor is.46 Ugyancsak az uralkodói kíséret tagja volt a három Frangepán testvér, Márton, Zsigmond és Duim, valamint egyik unokaöccsük.47 Februárban és március elején Budán találjuk Szécsi Dénes esztergomi érseket,48 Ország Mihály ajtónállómestert,49 50 51 a kalocsai érseket,60 az egri és a boszniai püspököt,61 Pálóci László országbíró pedig egyenesen elébe sietett a királynak.52 53 Természetesen Ciliéi is a király mellett maradt.63 Az udvar terveivel Hunyadi is tisztában volt, ennek ellenére valamikor március elején megjelent Budán.54 Úgy látszik, némi vonakodás után, mert Újlaki Miklóst és Cudar Simont kellett érte küldeni,55 56 és mivel még február végén, az országgyűlés kitűzött napján sem volt nyoma, a király környezetében tartózkodó bárók úgy döntöttek, hogy akár eljön, akár nem, döntést fognak hozni a király ügyeiben.66 A döntést az is sürgette, hogy közelgett március 3-a, az a nap, amelyen össze kellett volna gyűlniük a magyar, cseh és osztrák országnagyoknak Trencsénben.57 58 A gyűlésnek alighanem a tervezett oszmánellenes hadjárattal kellett volna foglalkoznia, de végül, szinte biztosan Hunyadi távolmaradása miatt, nem került rá sor. Bizonyos jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy Budán határozatot hoztak az elfoglalt királyi birtokok visszavételéről,68 és talán éppen ez a momentum bírta rá Hunyadit, hogy mégis megjelenjen a fővárosban.59 43 DL 107774. 44 L. feljebb a 38. jegyzetben idézett országgyűlési meghívókat. 45 DF 213555. 46 DL 107774: adomány Győrben Barius Miklós és Hangácsi Albert javára, a nádor pecsétjét is rányomják. Vö. alább a 48. jegyzetet is. 47 L. alább a 61. jegyzetet. 48 Melchioris Goldasti Heiminsfeldii Commentarii de regni Bohemiae incorporatarumque provinciarum juribus ac privilegiis. Tom. I. Francofurti 1719. Appendix documentorum no. LXXXI (163-164. o.): „assistentibus nobis reverendissimo archiepiscopo Strigoniensi, comite palatino” etc.; DF 227217. 49 DF 240350. 50 DL 71989. 51 Eperjes szabad királyi város levéltára 1245-1526. írta és összeállította Iványi Béla. Szeged 1931. 171.; DL 84933. 52 DF 213555. 53 DL 71989., DF 255750. 54 1456. január 19-én Temesváron tartózkodik, és, igen jellemző módon, a király személyében (in persona domini nostri regis) intézkedik egy vám ügyében. DL 93264. Február 7-én és 8-án Lippán van. Pettkó BKapisztrán levelezése i. m. 191-192. 56 „auch hert man nicht ab der gubernator kumen wil ader nicht, wenn der Niclas weida und Schuder Simon noch ymb geczogen sind” - DF 242535. Vö. DF 213566. 56 „so wirt man yo unsers herren genad Sachen vornehmen und handeln” - DF 213566. 57 Palacky, F: Urkundliche Beiträge i. m. 96-97. (1456. feb. 24): „[...] eyn gemeyner herrentag nu uff Mittefasten von Hungern, Behemen und Deutzschen zu Trentschin sulle gehalden werden” 58 DL 15035: A király olyan birtokokat adományoz, amelyek Szilágyi Mihály kezén vannak occupative. 59 DL 55590 (Szeged, 1456. márc. 13.): „dominus comes Bystriciensis unacum dominis prelatis et baronibus Budam erga regem ascendet”, amiből természetesen nem következik, hogy ezen a napon indult volna.