Századok – 2015
2015 / 1. szám - A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZT HETVEN ÉV TÁVLATÁBÓL - Ungváry Krisztián: Mesterterv? A deportálások döntési mechanizmusa
azt képviselte, hogy ha a németek deportálást akarnak, akkor azt végezzék ők.133 Elterjedt legendákkal ellentétben134 nem a deportálások leállítása miatt vezényelte az 1. páncéloshadosztályt Budapestre, erre semmi szüksége nem volt, mivel a csendőröknek korábban egyértelmű parancsot adott és azok tudták, hogy ehhez tartaniuk kell magukat. Eichmann és társai ugyan felháborodtak ezen a döntésen és ahol tudták, megpróbálták kijátszani a deportálási tilalmat, de mindez a lényegen nem változtatott. Horthynak csak egy szavába került, hogy a gépezet leálljon. Német részről erre nem érkezett különösebb tiltakozás vagy retorzió. Veesenmayer megnyugtatta az aggodalmaskodó Sztójayt, hogy „továbbra is fenntartjuk azt az alapelvünket, amely szerint Budapest további zsidótlanítását maguknak a magyaroknak kell végrehajtaniuk,”135 Ez pedig azt is jelenti, hogy fel kell tennünk a kérdést: Mi történt volna akkor, ha a kormányzó egy hónappal korábban dönt úgy, hogy a magyar csendőrség közreműködését megtiltja? Horthy 1944 augusztusában újra válaszút elé került. A jelenleg rendelkezésre álló forrásokból nem deríthető ki, hogy a német fél milyen argumentumokkal tudta rávenni a kormányt illetve a kormányzót arra, hogy hozzájáruljon a budapesti zsidóság részleges deportálásához. Augusztus 19-én mindenesetre Bonczos Miklós belügyminiszter biztosította Eichmannt arról, hogy hat nap múlva megindulhat a budapesti zsidók deportálása.136 Történelmi szerencse, hogy erre Románia kiugrása miatt nem került sor. Összefoglalva: a deportálások nem egy „mesterterv” eredményei, hanem egy döntéssorozat termékei, amelynek minden egyes állomása újra és újra politikai jóváhagyást igényelt és kapott. Veesenmayer pontosan fejezte ki magát, amikor a deportálások leállása után azt írta Sztójaynak, hogy a német fél továbbra is tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a deportálás lebonyolítását a magyar hatóságoknak kell megoldaniuk. Az nyilvánvaló, hogy Magyarország német megszállása után a zsidósággal szemben korlátozó intézkedéseket kellett bevezetnie a kormánynak, ha helyén kívánt maradni. Ezen intézkedések pontos jellegét azonban nem szabta meg senki. Dönthettek volna egy kibővített „idegenrendészeti akció” mellett esetleg gyűjtőtáborok létrehozásáról, deportálhatták volna csak a kárpátaljai nem asszimilált zsidókat és deportálhattak volna akár mindenkit is. A magyar politika minőségét hűen tükrözi az a megoldás, amit végső soron az ország vezetői választottak. MESTERTERV? A DEPORTÁLÁSOK DÖNTÉSI MECHANIZMUSA 31 133 Benoschofsky Ilona-Karsai Elek (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen, 3. kötet 3-6.0. 1944. június 26, Nyilatkozat-tervezet Horthy-kormányzó részére a Koronatanács ülésére. 134 Lásd erre a Koszorús Ferenc kapcsán az utóbbi hónapokban kibontakozó legendáriumot, amelynek terjesztésében a közszolgálati médiumok mellett a Heti Válasz és a Magyar Nemzet c. lapok is részt vettek. Cáfolatukra lásd elsősorban Molnár Judit: Merjünk nagyot csúsztatni. Élet és Irodalom, LVIII. évf. 3. szám, 2014. január 17. 135 A Wilhelmstrasse i. m., 696. számú dokumentum, 1944. július 9., 880. 136 A Wilhelmstrasse, i. m., 897.Lásd még Kádár-Vági: A végső döntés i. m. 208-209.
