Századok – 2015

2015 / 2. szám - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében. II.

MAGÁNVÁRAK ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETEI A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 363

Ugyanakkor kétségkívül további kutatásokat igényel a vár és a várbirtok, főleg az uradalom kapcsolatrendszere, s főképp ennek változása, s ezen belül a vár szerepe.155

A magánbirtok megléte természetesen azért is alapvető volt, mivel a vár, főként a kővár építése és fenntartása jelentős költségeket igényelt,156 azonban úgy véljük, hogy e tekintetben össze sem mérhetők a korszak magánvárai az általában nagyobb kiterjedésű királyi erősségekkel, amelyek ekkor főként még az egyes ispánságokhoz kapcsolódhattak. 157Alapvetően ez utóbbi vonatkozásában, s nem abban, hogy 1270 előtt vagy után épült-e a várak többsége, válaszolhatjuk meg konkrét adatok sorával a kérdést, miként valósult meg IV Béla említett szándéka. Mindezek alapján — bár erre vonatkozó pontosabb számítások még nem készültek — vitathatatlan, hogy a területüket tekintve igen hasonló, átlagosan csupán 25^40x20-30 m-es kiterjedésű építmények alkalmatlanok voltak a környező települések lakosságának külső veszély esetén akár egy rövid időre történő befogadására is. A források erre vonatkozó szófordulata ugyanúgy legfeljebb egy nemes uralkodói cél megfogalmazásának, vagy épp közhelynek tekinthető, mint a „Duna vonalának” várakkal való, de aligha igazolható (tervezett?) megerősítése.158 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a viszonylag kis méret nem magyarországi sajátosság, jellemző az egész (relatív) korai európai magánvár-építészetre.159

Mint azonban a régészeti kutatások eredményeit áttekintve láthattuk, „vár és vár” között jelentős különbségek lehettek/voltak, s a csupán árokkal, palánkkal vagy jelentősebb kőfallal épült, egyetlen lakható épülettel bíró „toronyvárak” nem csak a nehezen számszerűsíthető befogadóképességük, de építésük szakemberigénye és így anyagi vonzata vonatkozásában is erősen eltérhettek egymástól. Ez utóbbi számos esetben ugyanakkor aligha lehetett magasabb, mint egy birtokos a faluban, a plébániatemplom mellett emelt „egyszerű”, domus, curia néven említett udvarházának építési költsége.

Ha ezt követően a magánvárak társadalmi rétegek szerinti értékelésére kívánunk kísérletet tenni, megállapíthatjuk, mai ismereteink szerint még korántsem állítható, hogy a magyarországi magánbirtokosok az írott forrásokból jobban ismert 13. század végi - 14. századi (hatalmukat, birtokaikat és az általuk uralt területet tekintve) elitje kifejezett várakban, netalán azok egy jellegzetes „típusában” élt, lakott, azaz rendszeresen tartózkodott volna. Esetükben Kristó Gyula kutatásai160 alapján alapvetően egy folyamatos helyváltoztató,

155 Horváth R.: Várak és uraik i. m. 101., Horváth R.: Várépítés i. m. 86.

156 Fügedi E.: Vár és társadalom i. m. 35-36.

157 Feld I.: Az erdőispánságok várai i. m., utalással ugyanakkor a magánvárakhoz formai szempontból közel álló erősségek csoportjára.

158 Uo. 390.

159 Természetesen ez az állításunk nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy — különösen akut külső veszély, így a mongol támadás esetében, létesültek volna kifejezett mentsvárak is egy nagyobb közösség számára — ezek azonban aligha sorolhatók a most tárgyalt építmények közé. Itt kell utalnunk a jellegzetes ostromhelyzetekre is, amikor különösen nagyszámú ember zsúfolódhat egy erősségbe, 1. erre Feld I.: A magánvárak i. m. 362., 65. j.

160 Kristó Gyula-. Residenzen von Territorialherren in Ungarn (1301-1320). In: „Quasi liber et pictura”. Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kovács Gyöngyi. Bp. 2004. 325-329