Századok – 2015
2015 / 2. szám - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében. II.
340 FELD ISTVÁN ként ismert, bizonyára az Őrsúr nemzetséghez köthető kőtorony (6. kép),36 Dombóvár-Szigeterdő téglatornya,37 Nyitrasimonyi (Simonovany) legkorábbi, az előzőeknél valamivel kisebb, de ugyancsak nagyrészt téglából falazott négyzetes építménye,38 valamint a castrumként említett mátraszőlősi Kisvár (7. kép) kőépülete esetében. Igaz, ezek teljes területüket tekintve még szintén részben feltáratlannak számítanak, s az utóbbi erősség kutatója mindezt alapvetően a dombperem eróziójával is magyarázhatónak véli.39 így a kérdés még semmiképp sem tekinthető lezártnak. Központi (torony)épületek A korai magánvárat, mint építészeti egységet tárgyalva kétségtelenül logikus lenne a védelmi elemek sorának elemzését folytatni, elsősorban a kőből/ téglából emelt várfalakkal. Mivel azonban most inkább az alapvető funkcionális kérdések állnak érdeklődésünk előterében, érdemes előbb visszatérni az erősségek gyakran egyetlen központi épületének vizsgálatához, jellegének és szerepének a megítéléséhez. Ezek, mint az eddig említett példák is bizonyították — függetlenül attól, hogy cölöpvázas vagy boronaszerkezettel fából, illetve kőből vagy téglából épültek-e — elég egységes alaprajzi formát és méretet mutatnak, s legtöbbször magasabb épületként, gyakran kifejezett toronyként jelenhettek meg a korabeli szemlélő előtt. Önálló tárgyalásukra tehát nem kutatástörténeti megfontolások alapján vállalkozunk — bár a toronyépületeket az európai várkutatásban mindig is különös érdeklődés övezte — hanem azon szempontokból kiindulva, amelyekkel tanulmányuk első részének tipológiával foglalkozó fejezetében40 megindokoltuk a „toronyvár” kifejezés használatát. Hangsúlyoznunk kell, hogy természetesen tudatában vagyunk annak, miszerint az általunk eddig tárgyalt emlékek nem feltétlenül képezik reprezentatív mintáját az írott forrásokban csak ritkán említett, általában rövidebb ideig működött, egyszerűbb építészeti formát mutató várépítményeknek, hisz alapvetően csak az eddig ásatással vizsgált emlékekről rendelkezésünkre álló, s azon belül is a biztosabb adatokat vettük számba. Ezek jelentősége azonban épp ezért nem kíván külön indoklást, mint ahogy az sem, hogy áttekintésünket folytatva ezt követően — munkánk kiindulópontjának megfelelően — a 13. századi magánbirtoklású várak kőfalakon belül álló vagy azokkal egybeépített, négyzetes vagy kerek alaprajzú toronyépítményeinek elemzését is csak a rendelkezésünkre álló régészeti adatok alapján kíséreljük meg. Tehát többek között Adrian Andrei Rusu-36 Parádi Nándor. A kácsi középkori lakótorony. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982) 9-30. 37 Miklós Zs.: Tolna megye i. m. 184-190., alaprajza: Feld, A magánvárak i. m. 382., 6. kép. 38 Alexander Ruttkay: Stredoveké panské sídlo v Partizánskom-Simonovanoch. Slovenská Archeológia 51. (2003) 119-158., alaprajza: Feld, A magánvárak i. m. 384., 11. kép. 39 Simon Zoltán: Castrum Zeuleus. Műemlékvédelem 33. (1989) 93-100., Uő: A mátraszőlősi „Kisvár”. In: Várak a 13. században. Castrum Bene 1989. i.m. 208-220. De ez lehetett az álláspontja Nyitrasimonyi ásatójának is (Ruttkay, A.: Stredoveké i. m.) ennek megfelelően az erősségekről készített rekonstrukciós rajzok is fonott palánkot illetve deszkakerítést tüntetnek fel. 40 Feld A magánvárak i. m. 376.
