Századok – 2015
2015 / 2. szám - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében. II.
334 FELD ISTVÁN rint kifejezetten a nagy kiterjedésű korai ispánsági várak széles körben elterjedt erődítési formájára utal,3 melyre jellemző a mesterségesen kialakított árok vagy természetes vízfolyás belső oldalán emelt, sokszor több tíz méter szélességű/magasságú favázas/faszerkezetű, földdel töltött, maradványaiban még néhol ma is monumentális megjelenésű védővonal. Az azonban nem bizonyítható, hogy ilyen, tehát a királyi vármegyeszervezet erősségeivel összevethető fa-föld szerkezettel épültek volna még magánvárak (sőt, egyáltalában várak) a 13. században.4 Az árok belső oldalán kialakított, némiképp hasonló faszerkezetet — csupán két, egymástól 2,5 m-re futó keskeny, talpgerenda lenyomataként értékelt árok formájában — mindeddig csak egyetlen kisméretű építményben, a vasi Sorkifalud-Zalak alig 20 m-es belső átmérőjű, mocsaras környezetben emelt, közel szabályos kör alaprajzú erősségében (1. kép) lehetett kimutatni, de ott is csupán egy, a területet észak-déli irányban átvágó, 2 m széles kutatóárokban.5 Az ásatást vezető Kiss Gábor ezt azonban nem tömör, azaz földdel kitöltött sáncként értékelte, hanem álláspontja szerint itt „egy gyűrűszerű, belül szükségképp kisebb helyiségekre osztott épület” maradványáról van szó, melynek külső oldala lett volna maga a „várfal”. Ez a különleges, számunkra párhuzam nélküli megoldás illetve maga a rekonstrukció ugyanakkor nem tűnik teljesen meggyőzőnek, úgy véljük, itt már csak a rendkívül kis méretek miatt is további, nagyobb felületre kiterjedő feltárás szükséges. Maga az erősség azonban még az alábbiakban tárgyalandó központi épülete miatt is egyedülálló a magyarországi emlékek között. Az 1278-ban már locus castri néven említett építményből, mint azt tanulmányunk első részében6 már említettük, IV Béla (1235-1270) és II. Ottokár (1233-1278) pénzei kerültek elő, miközben a Zalak nevű birtokról illetve birtokrészről 1238 és 1269 között született oklevelekben maga az erődítmény nem tűnik fel. A kutató egyébként nem is tartja magánvárnak, hanem inkább egy hipotetikus határvédelmi rendszerhez köti,7 s az itteni faszerkezeteket feltételezése szerint a 13. század közepén módszeresen bontották volna le. Sáncokról azonban más kutatási beszámolókban is esik szó, sőt többek között Miklós Zsuzsa következetesen használta e megnevezést,8 de csak az erősségeket övező árkok külső oldalán húzódó — általában az árok kiásása során kitermelt földből kialakított — egyszerű feltöltésre. Ennek azonban tudomásunk szerint még egyetlen esetben sem volt igazolható épített belső szerkezete, s az, 3 Feld István-. Középkori várak és rezidenciák régészeti kutatása. In: A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon II. Szerk. Benkő Elek és Kovács Gyöngyi. Bp. 2010. 496. 4 A Kárpát-medencében ismeretlen, ún. átmeneti típusú, a kő és fa/föld építmények kombinációjaként született csehországi várakra: Tomás Durdík: Hrady prechodného typu v Cechách. Praha 2007. - A kötet ismertetése Mordovin Maximtól: Castrum 7. (2008: 1. sz.) 117-136. 5 Kiss Gábor: A 13. századi zalaki vár fatomya. In: A Nyugat-Dunántúl népi építészete. Szerk. Cseri Miklós. Szentendre-Szombathely 1995. 211-218. 6 Feld I.: A magánvárak i. m. 356. 7 E kérdéshez legújabban: Feld, István: Burgen im österreichisch-ungarischen Grenzraum im 12. und 13. Jahrhundert. Chateau Gaillard 26. (2014) 167-176. 8 így legutóbb átfogóan: Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai. Varia Archaeologica Hungarica. Bp. 2007. 432. Ugyanő az erősségeket körülvevő árokra gyakran a „sáncárok” megnevezést is alkalmazta.