Századok – 2015
2015 / 6. szám - FIGYELŐ - Karády Viktor: Társadalompolitika és zsidó vagyon a Horthy-korszakban a soá-ig: Ungváry Krisztián könyve kapcsán
1514 KARADY VIKTOR ban számarányuk a népességi arány sokszorosa volt (az orvosok 8,2%-a, a fogászok 8,7%-a, a patikusok 13,2%-a31). Ezen a téren is, mint egyebütt, óvakodni kell az empirikusan nem igazolható általánosításoktól. Minderre nézve támpontul szolgálhatnak egyes számszerű összeállítások a zsidóság rétegezettségére különböző országokban az 1930 körüli években. Ezek eléggé egyöntetű képet mutatnak a zsidók és nem zsidók közötti markáns szint-különbségekre nézve — mindenütt a zsidóság javára —, de az államok közötti összehasonlítás már eléggé paradox eredményekhez vezet, melyek horderejét sajnos erősen behatárolják a statisztikai adatközlés bizonytalanságai, nevezetesen a rétegek meghatározásának és az ’egyéb’ kategóriák volumenjének egyenlőtlenségei. Simon Kuznets klasszikus tanulmányában például a ’fizikai munkásként’ definiált aktív népesség aránya a helyi zsidóságon belül Magyarországon (32,3% + 7,4% ’egyéb’) és Romániában (30,8% - ’egyéb’ nélkül’32) szerepelt legmagasabb gyanánt, elhanyagolható arányú ’egyébbel’. Ezzel szemben Csehszlovákiában csak 11,8% ’proletár zsidó’ volt, de 17,8% ’egyéb’, míg Németországban mindössze 7,8% ’proletár’, de 20,5% ’egyéb’. A Szovjetúnióban 19,1% proletárt és 9,1% ’egyéb’ kategóriást, míg Lengyelországban már 26,8% ’fizikait’ és csak 2,8% ’egyébhez’ tartozót találni az ottani zsidóságban.33 Mindezek a példák ellentmondanak Ungváry idevágó feltevésének. A honi zsidóság polgárosodottsága mindenképp a ’nyugat-közép-európainál’ lényegesen alacsonyabbra becsülhető. A kelet-európai zsidóság helyzetével való összeméréshez fontos s itt hiányzó adalék lenne az ’önállók’ - Legyelországban többségi (62,2%) és Romániában is igen magas (47,4%), míg Magyarországon alacsonyabb mértékű (35%) kategóriájának pontosítása pl. az alkalmazottak száma, a vagyon és a jövedelem nagysága szerint... De tegyük mindehhez hozzá, hogy az egyenlőtlenségek valós statisztikai mértéke tulajdonképpen közömbös is a szerző kutatásai és a könyvben végig vezetett érvrendszere szempontjából. Elég arra emlékeztetni — és ehhez Ungvárynak nem esik nehezére rengeteg cáfolhatatlan jelzést mozgósítani —, hogy a korabeli antiszemita politikai közvélemény (együtt a zsidógyűlöletben nem osztozókkal) - tényként kezelte a zsidóság vagyoni és jövedelmi fölényét. Ennek a — ha úgy tetszik kollektív képzetrendszernek — tagadhatatlan megléte párosult azzal az antiszemiták számára döntő koncepcióval, hogy a zsidóság polgárosodottsági felsőrendűségéhez fűződő vagyon és jövedelem illegitim, főképp pusztán azért, mert a zsidók ’idegeneknek’ tekinthetők, illetve tekintendők. Nem részei az ’igazi’ vagy — a korabeli, az 1930-as évek végén még a statisztikába is beférkőző frazeológiával — ’törzsökös magyar’ nemzettestnek. Ezt az ideológiai konstrukciót egészítették aztán ki — de csak mintegy pótlólag — a zsidók polgárosodásával és vagyonosodásával kapcsolatos, legtöbbször primér szén a katonai sorozáson már 1897-ben is csak a zsidók 16%-a minősült ilyennek (1. uo. 353) és 1902-ben mindössze 5%-a (uo. 355). 31 Uo. 419-420. 32 Ez azonban 1913 évi adat. 33 Simon Kuznetz: Economic Structure and Life of the Jews, i. L. Finkelstein (ed.), The Jews, New York, Harper, 1960, vol. 2. 1617.
