Századok – 2015

2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Baráth Magdolna: "Önök mostantól független országok vezetői!" Szovjet csapatkivonás Magyarországról

144 BARATH MAGDOLNA A magyar fél a csapatkivonási határidő betartásának elősegítése érdeké­ben az Egyezményben vállalta 260 vonatszerelvény szovjet áru átvételét, illetve értékesítésének elősegítését (üzemanyagok, haditechnikai felszerelések, beren­dezések, lőszerek reexportra). Ebből mintegy 100 vasúti szerelvénynek megfe­lelő üzemanyag mennyiséget a Honvédelmi Minisztérium átvett volna. A fenn­maradó — a szovjet fél értékelése szerint mintegy 700 millió forintos — készlet esetében a magyar fél gazdaságos reexportra látott lehetőséget. Az 1991. márci­us 31-ig eladásra nem kerülő cikkek, eszközök elszállításáról a szovjet partner­nek kellett gondoskodnia.109 A Minisztertanács 3093/1990. számú 1990. március 12-én hozott határo­zata rendelkezett a csapatkivonással kapcsolatos egyes kérdésekről. A kormány úgy döntött, hogy meg kell határozni a szovjet csapatok által visszaadott ingat­lanok közül azokat, amelyek az ún. biztonsági szféra feladataihoz feltétlenül szükségesek. A Honvédelmi Minisztérium használatába nem kerülő ingatlanok kezelői jogát a belügyminiszter által vezetett Tárcaközi Bizottság határozata alapján kijelölt szervezetnek kellett átadni; utóbbiak kötelezettsége volt az ob­jektumok őrzése és állagmegóvása. A HM és az önkormányzatok kezelésébe nem került ingatlanokat értékesíteni kívánták; ezek őrzésére a pénzügyminisz­ter 400 millió forintot különített el a központi alapból.110 A moszkvai megállapodás után két nappal hazaindult a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat, s ezzel hivatalosan is folytatódott a Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, technikai eszközeinek hazaszállítása. A kormány-meghatalmazottak első találkozása és az addig felvetődött kérdések megbeszélése végett a Déli Hadseregcsoport Parancsnokságán 1990. április 2-án megbeszélésre került sor az Annus Antal vezette magyar és a M. Burlakov vezetése alatt álló szovjet munkacsoport között. Addigra már 14 csa­patszerelvény elhagyta az ország területét és a kivonulás zökkenőmentesen folyt, de Burlakov vezérezredes jelezte, hogy a szovjet csapatkivonás feszítet­tebbé válásával különböző problémák jelentkezhetnek.111 1990. április 20-ig hat-hét zászlóalj és néhány önálló század személyi állományának és technikájá­nak kellett elhagyni az országot, a tömeges kivonás (napi 5-6 szerelvény) ez­után kezdődött volna. 1990. május 28-án a munkabizottságok Budapesten ismét áttekintették a kivonási ütemterv végrehajtásának menetét, illetve azokat a pénzügyi-gazdasá­gi kérdéseket, amelyek a szovjet csapatok által használt ingatlanok átvételével és átadásával, valamint az anyagi készletek és eszközök értékesítésével függtek össze. A két küldöttség megállapodott abban, hogy további szakértői konzultá­ciókat és véleménycserét kell folytatni, valamint jelentést kell készíteni mind­két kormány részére a megoldatlan kérdésekről.112 109 MNL OL XIX-A-88. 0437/IY/1990. (2. d.) Előterjesztés a Minisztertanács részére: A szovjet Déli Hadseregcsoport csapatainak Magyarországról történő teljes kivonulása, 1990. május 110 MNL OL XIX-A-88 (1. d.) A Minisztertanács 3093/1990. sz. határozata. 111 MNL OL XIX-A-88 2/29. (2. d.) Feljegyzés a DHDSCS Parancsnokságánál 1990. április 2-án lefolytatott megbeszélésről. 112 MNL OL XIX-A-88. (2. d.) Jegyzőkönyv, 1990. május 28.

Next

/
Thumbnails
Contents