Századok – 2015

2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Kiss Dávid: A Munkásőrség utolsó hónapjai

1420 KISS DAVID re, a párt hozzájárulás kérésére, a pártszervek tájékoztatására, a beszámolási kö­telezettségre” vonatkoztak.107 A harckészültségi, karhatalmi fegyveres biztosítási, és határőrzéssel kapcsolatosakat is át kellett írni.108 Politikai rendezvényeket is csak az országos parancsnok előzetes engedélyével lehetett biztosítani.109 Az MSZMP-vel való viszony mellett a másik nagy kérdés volt, hogy gazda­sági téren hogyan sikerül rendezni a testület problémáit. Ebben jelentős mér­földkő volt, amikor az MT júliusban drasztikusan csökkentette a testület költ­ségvetését. Előtte, a május 8-i KB döntést követően már a testületben jelentős változások történtek. Anyagi és pénzügyi szempontból minden korábbinál na­gyobb megszorításokat vezettek be. A Munkásőrség megszűnését ezzel a leépí­tése előzte meg, amely már májusban elkezdődött. Már május 22-én az 1989 évi jóváhagyott módosított, megyei szerveknek járó támogatást 5%-kal csökkentet­ték, és további 5% zárolt tartalékot kellett még ezen felül képezniük.110 E mel­lett a pénzügyi problémák megoldásával kapcsolatban felvetődött az MN-nek egyes feladatok, objektumok átadása, bizonyos esetekben térítésmentesség, de a lőterek igénybevételével kapcsolatban ezt nem akarták bevezetni.111 További jelentősebb megszorításokra június 5-én szánták el magukat. A bevételek növelése érdekében a Munkásőr lapot és a videó stúdiót112 vállalkozá­sijellegben tervezték működtetni. A MOP-on a meglévő 13 osztály helyett hatot akartak kialakítani és kisebb létszámú titkárságot. A Munkásőr Parancsnoki Iskola költségvetési üzemként történő működését is meg kellett vizsgálni. Több egységparancsnokság összevonása is felvetődött, de csak Budapesten látták ezt jelentősebb mértékben megoldhatónak,113 a hétezer fős Készenléti Tartalék 107 MNL OL MOP M-KS-295-1 370. d. 2. ő. e. Borbély Sándor 6/1989. sz. utasítása 1989. július 5. „Egyes munkásőri szabályok módosítása” 108 Az említett dokumentumok korrekciója mellett a későbbiekben a következőket rendelték el: „Pontosítani kell a szolgálati okmányokat: ... valamennyi okmányból törölni kell azokat a felada­tokat, melyek az MSZMP-vel kapcsolatos feladatokat (jelentés, jelentkezés, tájékoztatás, engedélyké­rés stb.) fogalmaznak meg. ... a „SZABOLCS” fedőnevű okmányokat (Valószínűleg a pártházak vé­delmi terveit tartalmazhatták.) a szolgálatoktól be kell vonni és további intézkedésig a budapesti pa­rancsnokságon, megyei parancsnokságokon a parancsnok kiképzési és szolgálati helyetteseinél, az egységparancsnokságokon a parancsnokoknál kell tárolni. Az információs rendszer- külön szóbeli parancs alapján történő - működtetése esetén a kiértesítéseket (a szolgálatok mellőzésével) ők hajt­sák végre.” 109 MNL OL MOP M-KS-295-1 370. d. 2. ő. e. Borbély Sándor 7/1989. sz. utasítása „Egyes munkásőrerők harckészültségével, alkalmazásával, a szolgálatok működésével, összefüggő szabá­lyok módosítása.” tárgyában 1989. július 27. (A szabadságon lévő parancsnok helyett Barta Gyula adta ki.) 110 MNL OL MOP M-KS-295-1 370. d. 2. ő. e. Szilasi Imre MOP terv és pénzügyi mb. ov. 25/1989. sz. intézkedése. „Az 1989. évi támogatás elvonás és zárolt tartalékképzés elrendelése.” 1989. május 22-én 111 MNL OL MOP M-KS-295-1 375. d. 7. ő. e. Kecskés Zoltán MOP terv és pénzügyi ov. he­lyettes levele dr. Bencsik István mk. vez. őrnagy MNVK anyagtervezési és közgazdasági helyettes csoportfőnöknek 1989. május 24. 112 MNL OL MOP M-KS-295-1 388. d. Már korábban is készítettek más szerveknek filmeket, nem csak a testületnek, hanem vállalatoknak is. 113 Vidéken is történtek összevonások, júniusban például: A tatai egységparancsnokság a me­gyei parancsnokság épületébe, a dorogi az új esztergomi objektumba költözött. A dorogiak új körleté­be lábatlaniak fegyvereinek a beszállítását engedélyezték. (MNL OL MOP M-KS-295-1 369. d. 1. ő. e., Borbély Sándor: Az mopk. 02. sz. parancsa 1989. június 12.) a MOP struktúrában júniustól kezdőd-

Next

/
Thumbnails
Contents