Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Baráth Magdolna: Lengyel, magyar "két jó barát". A magyar-lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957-1987
1320 TÖRTÉNETI IRODALOM LENGYEL, MAGYAR „KÉT JÓ BARÁT”. A magyar-lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957-1987. A dokumentumokat válogatta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Mitrovits Miklós Napvilág Kiadó, 2014. 844 o. Az ismert polonista, Mitrovits Miklós fontos missziót teljesített, amikor vaskos kötetben adta közre az 1956 utáni időszak magyar-lengyel politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait bemutató válogatott dokumentumokat. A kötet a Glatz Ferenc által néhány éve elindított „Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban” projekthez kapcsolódik, bár nem ebben a sorozatban jelent meg. A Mitrovits Miklós által közölt mintegy száz dokumentum között — változó arányban — egyaránt találhatóak a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat bemutató iratok, amelyek megközelítőleg fele-fele arányban származnak magyar illetve lengyel levéltárakból. Az iratok kronologikus rendben követik egymást, de ebben vannak bizonyos „lyukak”. Egy-egy év hiánya persze magyarázható azzal, hogy 1959-ben, 1970-ben, 1974-1975-ben vagy 1985-ben a két ország közötti kapcsolatrendszerben semmi érdekes nem történt. A kötet mindenképpen hiánypótló, hiszen az 1956-os magyar forradalom és annak lengyelországi visszhangjára vonatkozó — Tischler Jánosnak köszönhetően már 1996-ban publikált — lengyel dokumentumok, illetve az 1980-1981-es lengyel válság után kialakult magyar-lengyel viszonyt bemutató iratokon kívül nem voltak ismertek a két ország kapcsolataira vonatkozó források. Sajnálatos, hogy az 1945 és 1956 közötti időszak iratainak feltárása továbbra is várat magára. Éppen ezért nem lett volna haszontalan, ha a bevezetőben röviden olvashattunk volna az „előtörténetről”, a két ország 1956 előtti kapcsolatairól, annak esetleges sajátosságairól is. Abban egyet érthetünk a kötet összeállítójával, hogy az 1956-os forradalom választóvonal volt a két ország kapcsolataiban, a forradalom eltiprása után a viszony egy időre hűvössé vált, Gomulka elzárkózott a Kádárral való találkozótól, a két párt között egy ideig szinte megszűnt a kapcsolat. Mitrovits ezt azzal magyarázza, hogy a lengyel vezetésnek belpolitikai okokból problémát okozott a forradalom leverésének elfogadása. (Azt azonban nem említi, hogy a második szovjet intervencióra — kénytelen-kelletlen — Gomulka is áldását adta Hruscsovnak.) Ez azonban nem jelentette azt, hogy a lengyel vezetés Adam Willman budapesti nagyköveten keresztül ne kísérte volna élénk figyelemmel a magyarországi eseményeket, mindenekelőtt Nagy Imre sorsának alakulását. A kötet szerkesztője szerint a magyar külügyminisztérium által kidolgozott irányelvek a két ország együttműködésére arról tanúskodnak, hogy a magyarok ott akarták folytatni, ahol 1956 októberében abbamaradt. Ez valószínűleg így is volt. Kádár János azonban rossz néven vette, hogy habár lengyel részről kezdeményezték a találkozást, azt utóbb Gomulka elutasította. Annyira ingerelte a lengyel vezetés magatartása, hogy 1957. szeptember 26-án, amikor Kínába tartva megállt Moszkvában és megbeszéléseket folytatott a szovjet vezetőkkel, hosszan beszélt a magyar-lengyel viszonyban meglévő problémákról, és panaszkodott a lengyelek magatartására. („A mostani viszony nagyon nem tetszik nekünk.”) A kétoldalú kapcsolatok problémádnak felvetésével Kádárnak valószínűleg az volt a szándéka, hogy Moszkvát egyfajta „közvetítésre” vagy „nyomásgyakorlásra” vegye rá. Erre végül nem volt szükség, mert a Nagy Októberi Forradalom 40. évfordulója alkalmából rendezett moszkvai ünnepségek alatt a magyar és a lengyel vezetőknek sikerült tisztázni a lengyel látogatás elmaradásának okát; a magyarok megértették, hogy arra a LEMP vezetői belpolitikai meggondolásokból nem vállalkozhattak. A magyar események lengyel értékelésében 1958 tavaszára fordulat állt be, és sor kerülhetett a lengyel küldöttség magyarországi látogatására. Az 1958 májusában létrejött találkozóról három dokumentumot is közread a szerkesztő (a magyar Külügyminisztérium beszámolója mellett helyet kapott a kötetben a budapesti lengyel nagykövetség jelentése és Kádár Jánosnak az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjai számára adott tájékoztató is). Mitrovits a későbbiekben is tudatosan törekszik arra, hogy a felsőszintű találkozók esetében lehetőség szerint a magyar és a lengyel fél által készített emlékeztetőt is közölje. Ez különösen azért fontos, mert a lengyel feljegyzések az esetek nagy részében a magyarénál jóval részletesebben (már-már jegyzőkönyvszerűen) rögzítették a megbeszélésen elhangzottakat. Talán színezte volna a képet, ha a kötet összeállítója esetleg lábjegyzetben utalt volna arra, hogy ezekről a megbeszélésekről a magyar és/vagy
