Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pálffy Géza: Rukopisnyj traktat „o koronah” načala XVIII V.: Pamâtnik russko-vengerskih kulturnih svâzej
távoli Tatár Köztársaság fővárosában, az oroszországi Kazanyban is előkerülhet egy meghatározó dokumentum. A Volga parti város egyetemének kézirattárában őrzött forrást kritikai kiadásban közzétevő kötet megjelenési helyei önmagukban is figyelmet érdemelnek. A teljességgel bilingvis (orosz-magyar) kiadásban kézbe vehető könyv ugyanis nem az Arany Horda egykori egyik kulcsvárosában, a Kazanyi Kánság későbbi székhelyén — amelyet napjainkban leginkább a legutóbbi úszó- és vízilabda-világbajnokság helyszíneként ismernek mind idehaza, mind világszerte — , hanem két régi orosz- és magyarországi egyetemi városban, Moszkvában és Pécsett közösen látott napvilágot: nevezetesen az Orosz Tudományos Akadémia Oroszország Története Intézete és Pécsi Tudományegyetem közös kiadványaként. A sikeres nemzetközi kooperációt mutatja a kiadványt összeállító tudományos team is. Ennek tagjai Moszkvából, Kazanyból, Pécsről és Budapestről verbuválódtak. Az orosz kollégák közül Makszimilian Aljosin az orosz főváros Gazdasági Főiskolájáról, Elmira Iszhakovna Amerhanova a Kazanyi Volgamenti Állami Egyetemről, Oleg Igorjevics Horuzsenko az Orosz Tudományos Akadémia Oroszország Története Intézetéből, a magyar kollégák közül pedig Botor Tímea az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, valamint a vállalkozás egyik legfőbb „motorja”, Font Márta és Sashalmi Endre a Pécsi Tudományegyetem Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékéről. E névsor önmagáért beszél, s jól jelzi az egyetemek, akadémiák és akadémiai vegyesbizottságok közötti nemzetközi együttműködésékben rejlő lehetőségeket. Jelentős orosz-magyar tudományos összefogás jött létre tehát annak érdekében, hogy egy kiemelkedően fontos forrást tehessenek közzé, amely — miként a mű címe is jelzi — vitathatatlanul nevezhető az orosz-magyar kulturális kapcsolatok egyik meghatározó dokumentumának. Az orosz kollégák a régi cirill betűs forrás gondos átírását (89-157. oldal) és rendkívül alapos paleográfiai bemutatását (a vízjegyektől a papírfajtákon át az írásmódig), valamint a kézirat történetének feltárását végezték el (oroszul: 71-78., magyarul: 79-86.). Ebből kiderül, hogy a dokumentum 1848-ban feltehetően Ivan Grigorjevics Kalasnyikov kollégiumi tanácsos és az egyetem építészeti bizottságának tagja ajándékából került a még I. Sándor cár (1801-1825) által 1804-ben alapított Kazanyi Állami Egyetem Könyvtárába. A magyar kutatók közül Sashalmi Endre (részben Oleg Horuzsenkóval együtt) sikeresen oldotta meg a dokumentum pontos azonosítását és tárta fel gondosan keletkezésének körülményeit (oroszul: 40-55., magyarul: 56-70.), Font Márta pedig a Szent Koronára és a korona-eszmére vonatkozó legfontosabb ismereteket összegezte (oroszul: 10-25., magyarul: 26-39.). Ugyanők készítették el az orosz kézirat magyar fordítását is (176-238.). Az ugyancsak orosz és magyar nyelven olvasható, részletes személy- és helynévmutatókat (239-254.) Oleg Horuzsenko, a kommentárokat az említett magyar kollégák és Botor Tímea együtt készítették (158-173.). Ugyanő és az ugyancsak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen dolgozó Filippov Szergej végezték a magyar szerzők tanulmányainak és kommentárjainak oroszra fordítását, mégpedig magas színvonalon. A magyar korona történelme folyamán szinte teljes Közép-Európát bejárta. Gyakran menekítették háborúk és politikai küzdelmek során, így nyugatról keleti irányban haladva megfordult a mai Németország, Ausztria, Cseh- és Magyarország, Szlovákia, Horvátország és Románia területén, de a II. világháborút követően még a tengeren túlra, az Amerikai Egyesült Államokba is eljutott. Keleti irányban viszont csupán Erdélybe került el, nevezetesen a 14. század elején és a 16. század közepén. A most megjelent kötet azonban érzékletesen bizonyítja, hogy jelentőségéről még sokkal keletebbre, Nagy Péter cári Oroszországában is tudtak, neve és híre még ide is eljutott. A kötetben napvilágot látott 18. század eleji orosz kéziratban is külön fejezet szól róla (oroszul: 147-157., magyarul: 227-238.), mégpedig eredetéről, formájáról, tiszteletéről, őrzéséről stb. külön alfejezetek formájában. Bármilyen furcsa, ismereteink szerint ilyen részletesen a 18. század óta alig írtak Oroszországban koronánkról, hiszen történetének összefoglalói csupán angol, francia és német nyelven, újkori koronázástörténeteink pedig németül, szlovákul és lengyelül állnak napjainkban rendelkezésre. így a kiadvány e szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen különösen Font Márta említett tanulmánya számottevően járulhat hozzá a Szent Korona históriája, eszmeisége, jelentősége és őrzése történetének oroszországi megismertetéséhez. Fontos lenne persze, hogy a magyar koronáról és a koronázási jelvényekről egyszer majd Oroszországban is önálló kötet láthasson orosz nyelven napvilágot, vagy készüljön nagyobb szabású kiállítás szép katalógussal. Ehhez a nagy célhoz e fontos tudományos együttműködés nagyon jó alapot biztosított, ráadásul úgy, hogy a kiadott különleges kéziratnak köszönhetően a cári Oroszország történetéhez is szervesen hozzákapcsolja a magyar nemzeti ereklye históriáját. Mégpedig elsősorban az TÖRTÉNETI IRODALOM 1299
