Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hantos-Varga Márta: Az ideológiai ellenfél és a politikai ellenség elkülönítésének problémái. Sajtóvita a baloldallal való együttműködés lehetőségeiről 1943 tavaszán
116 HANTOS-VARGA MÁRTA helyzetben és órában politikai síkon együtt tudott működni a szociáldemokratákkal, miközben a társadalom- és közösségszervezés egyéb területein a katolicizmus nem adta fel a szellemi, filozófiai párviadalt. Csak a „szektárius gondolkodás botránkozik meg egy „természetes, gyakorlati, önvédelmi jellegű alakulás létén, s hátráltatja „valami jó erősödését. A szerző nem naiv, ezt érzékelteti: ha a baloldal a politikában is érvényesíteni akarja „rossz, ateista elveit, a fegyverszünet megszűnik. Az értekezés másik jelentős kristályosodási pontja egyfajta kettős anamnézis. Előbb az aktuális vita történetét, majd a 20. századi szociáldemokrácia históriáját ismerteti átfogóan, nemzetközi példákkal tűzdelve, propagandisztikus értelmezési panelek nélkül. Az első témában egy triviális, de a hangulatkeltés hatására az emlékezetből kitörlődő tényre mutat rá: egyesek „a katolicizmusra akarták érteni a felvetett problémát”, holott „nem állította senki, hogy katolikus-szociáldemokrata szövetségre van szükség”. A felforrósodott légkör hátterében tudatos koncepció áll. Felidézi, hogy áprilisi kommentárjában ő is csupán magánvéleményt mondott az eredeti indítványról, egy a nemzeti közösség szempontjából „helyes és hasznos” politikai akcióról. Almásy e kérdésben nem egészen tárgyilagos. Egyfelől a Nemzeti Újságban többes számban nyilatkozó kollégájától ő is átvette a széles tömegbázist demonstráló stílust, másfelől a katolikus sajtó cikkei puszta létükkel jelzik, hogy a demokratikusan gondolkodó konzervatívok februári-márciusi javaslata zavarba ejtő esemény volt: a háttérben, informális csatornákon is megszólította a katolikus értelmiség nem egyveretűen gondolkodó táborát. A szélsőjobboldal, amint tudta, ezt csalfán kamatoztatta. A Jelenkor e nyári cikke leginkább azzal gazdagította olvasóinak szemléletmódját, hogy az objektivitás szándékával (és nagy tájékozottsággal) különítette el a szociáldemokrácián belüli áramlatokat, külföldön és itthon, múltban s jelenben. Egyik legfontosabb mondanivalója, hogy Nyugat- és Észak-Európában a szociáldemokrata/szocialista pártok „polgárivá váltak”, s ezek az alakulatok vagy sohasem voltak forradalmiak, vagy felülbírálták ortodox marxista programjukat. Számukra „a demokrácia nem közbeeső állomás, eszköz, taktika, kompromisszum többé, hanem végső és egyetlen lehető formája az államnak”.120 Magyar viszonylatban az 1919-es esztendő történései kapcsán (nem tagadván sem a háborúvégi forradalmiságot, sem a későbbi hatalomátjátszást) legalább kétféle szociáldemokrata platformot különböztetett meg, majd az ausztromarxizmus hatásait vizsgálta. A Bethlennel paktáló un. második garnitúra politikáját pozitívan értékelte.121 A katolikus közönség felvilágosítása szempontjából még egy gondolata esszenciális. A szociáldemokrácia nem esik egyházi cenzúra alá - olvashatták, s Almásy szerint a keresztény alapelveket támadó, egyházellenes irányzatok ellen hozott általános egyházi tilalmak is feltételesen értendők, hiszen a pragmatikus politikát folytató alakulatok gyakran távolodnak el filozófiai gyökereiktől. A politikai szervezet az eszméből levont gyakorlati konzekvenciákat takti-120 Almásy József-. Marxizmus és szellemiség. Jelenkor, 1943/14. 6. 121 Uo. 7.
