Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
volna. A reformer hangulat dacára tehát az országgyűlés alsótáblája a jegyzők alkalmazása tekintetében korlátozni kívánta a községek önállóságát. A későbbi tárgyalások során azonban a jegyzők hivatalvesztésének bírói ítéletre utalása kikerült a törvényből. Volt, aki már korábban azzal érvelt ellene, hogy a lassú eljárás miatt a községek az ideiglenesen felfüggesztett jegyző mellett az új jegyző, s így több alkalmazott eltartására köteleztetnének. A fő ok azonban az, hogy a kortársak egyelőre nem tudtak dönteni az ütköző érdekek valamelyikének preferálásában, így a fennálló, községeknek kedvezőtlen gyakorlatot rögzítették, némileg növelve a megyék ellenőrző szerepét. Az 1836:IX. törvénycikk szerint: „Jegyzőt pedig — ki jó erkölcséről és ügyességéről ösmeretes — a Földesúrnak jóváhagyása mellett az illető Község szabadon fogad, melly jóváhagyás megtagadása esetében a Megye Közönsége a fennforgó nehézségeket elintézi, és minden esetre arra fog figyelmeztetni, hogy a Községek Jegyzők nélkül ne maradjanak.” Kitételükről pedig így rendelkezett: „a Jegyzők pedig vétségükhöz képest, vagy más szükség úgy kívánván, a szerződési idő lefolyta előtt is, a Földesúr előre-tudtával a Községek által szolgálatjaikból elbocsájthatatnak.” A törvény tehát a földesúri jóváhagyást terjesztette ki a jegyzőfogadásra, de a megyének is kötelességévé tette a jegyzőfogadás elősegítését, a vitás ügyek rendezésében való közreműködést, a földesúr előzetes értesítésével azonban meghagyta a községeknek a nemrég, a 1810-1820-as évek fordulóján kiküzdött elbocsátási jogát is. Utóbbi intézkedés miatt aztán a következő években tovább romlott a helyzet: a községek —jogaik fenntartása jeléül és érdekében — olykor indok nélkül is érvényesítették elbocsátási lehetőségeiket. A következő, 1839-40-es országgyűlésen Győr vármegye követe, Takáts Sándor a jegyzők helyzetét következőképpen jellemezte: „a községek csak azért, hogy ezen jusukat [mármint a jegyző elbocsátását] gyakorlatba vehessék, sőt némelykor csupa indulatoskodásból is, a jegyzőket minden ok nélkül elkergetik. Azért küldői a földesúri befolyást továbbra is fenthagyatni kívánják.” Temes megye szerint is „1836 esztendő olta... az oláhok tsakhogy ezen szabadságot létrehozhassák, Jegyzőiket kitették, s számtalan bajokat okoztak.”25 Ezért aztán a rendek az igazgatás fennakadásainak elkerülése céljából ki akarták terjeszteni a földesúri jóváhagyás és a megyei intézkedés kettőségét a jegyző elbocsátására is. Érveiket az egyébként reformer Borsod megye javaslatából merítették: „valamint a jegyző fogadása a földesúr megegyeztével történik, úgy annak elbocsájtásához szinte a földesúr megegyezése járuljon, ez nagyon természetes, nem kell tehát itt más változást tenni, csak azt kell kimondani, hogy ha a jegyző a helység által a földesúr hozzájárulása nélkül időközben elbocsáttatna,... a szolgabíró kiküldetést be nem várva vizsgálatot tartson, és tegyen jelentést a törvényszékre.”26 AZ ALSÓFOKÚ IGAZGATÁS ... KÉRDÉSE A RENDISÉG UTOLSÓ ÉVTIZEDEIBEN 1063 25 XIV orsz. ülés. 1839. okt. 10. Felséges Első Ferdinándttól]... szabad királyi Pozsony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendelteit Magyarország’ közgyűlésének jegyzőkönyve I. Pozsony 1839. 323. és 325. 26 Konkoli Thege Pál: 1840-dik évi országgyűlés I—II. Pest 1847. I. 264.
