Századok – 2015
2015 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ligeti Dávid: Hajdu Tibor - Pollmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918.
Az a tény például, hogy a herceg 1732 és 1741 között Magyarországon helytartó volt, alig ismert. Zedinger is csupán 3 oldalt szentel e témának, pedig kijelenthetjük: 1732 és 1737 között éppen ez a helytartói poszt volt a herceg számára a „tényleges”, amely valódi cimet és méltóságot jelentett számára, és III. Károly megbecsülése folytán valódi feladatokat. Sajnálatos, hogy ezzel a kérdéssel magyar részről Bakács Bernadette-től eltekintve még senki nem foglalkozott, senki nem kezdett neki a korszak és a helytartó tevékenységének kutatásához, pedig Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában több kötet és iratcsomó tanúskodik helytartói tevékenységéről (Archivum locumtenentiale Francisci ducis Lotharingiae - N 10), és több irat-folyóméternyire tehető a Magyar Királyi Helytartótanácsban őrzött iratok terjedelme. A Bécsbe küldött (és ott a mai napig is fellelhető) helytartótanácsi ülésjegyzőkönyvek másolatai és a három doboznyi egyéb hivatalos levelezés is arról árulkodik, hogy III. Károly fontos szerepet szánt a hercegnek - azt azonban, hogy mennyire tudott tényleges szerepet játszani (legalábbis addig, amíg a délvidéki katonáskodás nem vonta el erről a figyelmét), a jövő kutatásainak kell kiderítenie. A megjelent kötet jó alkalmat nyújt arra, hogy felhívjuk a magyar történettudomány figyelmét erre a hiányosságára. Renate Zedinger könyve alapján kibontakozik előttünk egy olyan jelentős 18. századi személyiség portréja, aki mintha két világban élt volna. A kortársak sokszor csak a kedélyes tétlenséget, az udvari körökben a sármos, csevegő hitvest látták, akit mindeközben a Wallnerstraße-i palotában politikai aktivitás, gazdaságszervező tevékenység, művészetpártolás jellemzett, aki — meglepő módon — mindezek ellenére tudta és vallotta, hogy a kiegyensúlyozottságot, a nyugalmat és a boldog, elégedett életet mindenki csak saját magában találhatja meg. TÖRTÉNETI IRODALOM 1049 Kulcsár Krisztina Hajdú Tibor - Pollmann Ferenc A RÉGI MAGYARORSZÁG UTOLSÓ HÁBORÚJA 1914-1918. Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 415 o. Hajdú Tibor és Pollmann Ferenc az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója kapcsán jelentős vállalkozásba fogtak, amikor hazánk első világháborús történetének összefoglalását tűzték ki célul. A kötet klasszikus had- és politikatörténeti munka, amelynek volumene csak Galántai József 1974-ben megjelent, Magyarország az első világháborúban című munkájához hasonlítható. Minthogy Galántai monográfiája — különösen pedig néhány fejezete fölött — némileg eljárt az idő, pusztán az elmúlt 40 év újabb szakirodaimának és kutatási eredményeinek felhasználása végett is indokolt volt e munka megírása. Ezzel együtt, aki korunkban — kiérdemelten — az érdeklődés középpontjába kerülő témákat (pl. nőtörténelem, gazdaságtörténet) keresi e kötetben, az szükségszerűen csalódni fog, még ha a szerzők méltánylandó módon törekedtek e részterületek vázlatos bemutatására. Különösebb jelentőséggel nem bír, de szokatlan, hogy a szerzőpáros nem tüntette fel, melyikük jegyzi az egyes fejezeteket és alfejezeteket. Annak ellenére, hogy a két szerző stílusát viszonylag könnyű megkülönböztetni, a munka mégis egységes szerkezetű, nem esik szét egyes — lazán kapcsolódó — résztanulmányokra. A kötet hat fejezetre oszlik; az első fejezet a háború előzményeit, a maradék öt pedig a háború egyes éveit mutatja be. Az első fejezet részletesen bemutatja a háborút megelőző bel- és külpolitikai folyamatokat. Az olvasó megfelelő áttekintést kap a háborút megelőző bel- és külpolitikai folyamatokról, haditervekről, valamint a júliusi válság eseményeiről. Szerencsés gondolat volt a háború folyamatának évenkénti bemutatása, mert ennek révén a kötet egységesebb, mintha tematikus rendben haladtak volna a szerzők. Az egyes fejezetekben Pollmann készítette el a hadi cselekmények tárgyalását, míg Hajdú a bel- és külpolitikai kérdésekre fókuszált. A kötet egyik fontos hozadéka, hogy a szerzők sikerrel használták fel a közelmúlt hazai és nemzetközi szakirodalmát. A második fejezet az 1914 — az első háborús év címet viseli. Különösen a Potiorek háborúja című alfejezet sikerült igen jól, amely a Szerbia elleni háborút mutatja be. Vitatható ugyanakkor, hogy mennyire volt szükséges a nyugati front viszonylag részletes bemutatása, miközben a „régi Magyarország” ezekben a küzdelmekben csak igen korlátozottan vett részt, és az itteni ese-
