Századok – 2015
2015 / 4. szám - FIGYELŐ - Kovács László: Kísérletek a kárpát-medencei 10-11. századi magyar sír-, szórvány- és kincsleletek teljességre törekvő kiadására: leletkataszter, korpusz
1006 KOVÁCS LÁSZLÓ metők állatcsontmaradványai. 461-493. oldal, 14 kép, 2 táblázat. A kötet a Herman Ottó Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiadványa volt, megírását és kiadását az OTKA, az MKM, az MKH Bank, a BAZ megyei Kereskedelmi és Iparkamara, A honfoglalás 1100. évfordulója Emlékbizottság, a kecskeméti Controllflex Kft., a budapesti Energoprompt Kft., a „Tiszaújváros a művészetért és a kultúráért Alapítvány” és a karcsai Dóka Holding Rt. támogatta. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karos-Eperjesszögön 1985 telén kiszántott tárgyak lelőhelyén 1986-90 között Révész László 73 síros, korábban szántással alig bolygatott 10. századi temetőt (II.) tárt fel, amelyet egy tőle délre 200 m-re álló dombon 1988-ban terepbejárással észlelt helyszínen egyetlen sorba rendeződött 19 síros temető (III.) teljes feltárása követett. Az első ásatás dombjától északra ismét 200 m-re lévő dombon 1899-ben néhány, 1935-ben sok temetkezést semmisítettek meg, az utóbbiak hírét követően 1936-ban 13 sírt fel is tártak (I.). Mindhárom lelőhely a 10. századi szállási temetők közé sorolható. A kötet gerincét természetesen Révész új, páratlan gondossággal vezetett és dokumentált ásatásai alkották, a sírokban jól megfigyelt temetkezési szokásokkal, illetőleg változatos és minőségi leletanyaggal. A leletek: lószerszámok, valamint ékszerek és ruhadíszek, továbbá veretes övék és tarsolyok, majd fegyverek, ezt követőleg használati eszközök, kerámia, végezetül érmék fejezetei szerinti tárgyalása olyan alapos volt, hogy ezzel Révész a párhuzamok bemutatására is épített, manapság is megkerülhetetlen tipokronológiai segédletet is alkotott. Az ásatási megfigyelések és a feldolgozás együttesen magas színvonala tette lehetővé a felajzott íjat befogadó ún. készenléti íjtegez már korábban is többször feltárt, de mindeddig fel nem ismert, ezúttal véretekkel díszített, rangjelző példányainak felismerését, továbbá a sajnos felsorolhatatlanul sok lelettípus közül elsősorban a — nem véletlenül ezúttal jól dokumentált — összetett szerkezetű, zömében megsemmisülő szerves anyagú, de maradandó igen változatos fémdíszekkel is ellátott tárgyak: a nyergek, a nők és férfiak veretes lószerszáma, a lemezes és áttört női hajfonatdísz korongok, a véretekkel díszített női lábbelik, a veretdíszes övék, a veretes és tarsolylemezes tarsolyok és a különleges kivitelű és szépségű, nemesfém szerelékes szablyák példaértékű tárgyalását. A temetkezések korát az öt (I: 3 db, II: 2 db) szórvány 9-10. századi muszlim dirhemmel egyezően, a II. temető négy temetkezésének egy-egy (1., 2.), három (51.) és négy (7.) muszlim dirheme, továbbá egy női (15.) sírjának 21 itáliai denára egyaránt a 10. század második-harmadik évizedére valószínűsíti, míg a kiemelkedő rangú, vezéri (52.) sírt, a párját ritkítóan kétféle származású verete, azaz két 2 muszlim dirheme és 12 szász denára akár kissé korábbi időből is származtathatja. Talán még a tárgyi anyag vizsgálati eredményeit is túlszárnyalták a temetőelemzések történeti súlyú következtetései. A tanulmányozható II. és III. temetőben nyugvó meghatározott nemű és életkorú, széles skálán változó minőségű, értékű/anyagú és mennyiségű leletet tartalmazó személyek sírjainak elhelyezkedéséből kiderült, hogy e sírmezőket „egymással rokon kiscsaládok, s a háznéphez tartozó, de az előkelő családokkal — legalábbis genetikai rokonságban — nem álló
