Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hantos-Varga Márta: Az ideológiai ellenfél és a politikai ellenség elkülönítésének problémái. Sajtóvita a baloldallal való együttműködés lehetőségeiről 1943 tavaszán
96 HANTOS-VARGA MÁRTA küszöbét. A publiciszta a lehető legszélesebb szabadságjogok biztosításának, és a kapitalista termelési rend átalakításának (a kisebb-nagyobb mérvű állami beavatkozásnak) pártolója, hiszen a kifejlődött szociális ellentétek hozták magukkal az osztályharc elvét és „folytonosan növelték az elégedetlenek számát”. Nehezményezi, hogy az ekképpen gondolkodó szabadelvű polgárság összefogása nem történt meg. Az írás végül e tennivaló felvállalására szólítja fel a liberális politikusokat. Lándori e befejezésnél vette fel a fonalat.48 A változás alapjára s voltaképp egyetlen gondolatra koncentrált: a polgári eszmevilág haloványságára, melynek képviselője, a „fiatal, haladó értelmiségi generáció” — véleménye szerint — az 1940-es években a politikai, társadalmi életben „kétségbeejtően háttérbe szorult”. Jó realitásérzékkel látja, hogy a liberális gondolat „ellentétkiegyenlítő, jogkiterjesztő, erkölcsnemesítő” elvei nélkül e folyamat a végletek megerősödését, a forradalom vagy reakció alternatíváját kínálja a nemzet számára. A szélsőjobboldal által hamarosan „népfrontnak” titulált kezdeményezés e kezdeti szakaszban csak az összefogás szükségességét emelte ki, és annak bizonytalan körvonalait rajzolta meg. A pontos(abb) definíciók apránként, a virtuális kerekasztal vitáiban születtek meg. Lándori egy gondolkodásmód és értékrend szószólója, amikor azt írja, hogy „lelkileg és szellemileg kell polgárrá válni”, s Barcs csupán másfél hónappal később konkretizálja a polgárság és az értelmiség egymáshoz való viszonyát. A jelzők lassan állandósulnak, pár hét alatt mindegyik fél kialakítja a maga terminológiáját. A Népszava (marxista szakszavaival) élen járt a kifejezések rögzítésében, sőt a teendők tisztázásában. A már említett cikk49 nagyra értékeli „a progresszív értelmiség” rádöbbenését a történelmi helyzet kínálta kihívásra, értve e megjelölésen az intelligencia „haladó rétegeit”, sőt annak „legtudatosabb tagjait”, azokat, akik „nem örökölt jogok vagy kiváltságok alapján, hanem a bennük rejlő szellemi értékek és építőerő jogán” akarnak bekapcsolódni a „holnapi magyar sors” formálásába. Minden új tartalmat hordozó szakasz új elemmel gazdagította ezen értelmiség körülírását, mígnem besorolódtak, harmadikként, a „nagy dolgozó osztályok” közé. A részben ortodox stílus nem zárta ki a nem típusos tantételek többszöri, közvetett vagy közvetlen megerősítését. Szignifikáns újdonság a széles néprétegek szociális követeléseinek és a nemzeti célok-48 Lándori György: A magyar polgár a jövő mesgyéjén. Újság, 1943. március 4. 5. A közgazdász szerző a reálértelmiség azon tagja volt, aki bár politikai szerepet nem vállalt, közéleti témák iránti érdeklődése mégis a szabadelvű napilapba történő cikkírásra ösztönözte. Neve adóüggyel és számvitellel foglalkozó szakmai munkái miatt az 1930-as évek végétől kezdett ismertebb lenni. Jelentősebb művei: A tisztviselő helyzete a magángazdaságban. Bp. 1935., Illetmény- és bérelszámolók kézikönyve. Bp. 1941., Gyakorlati illetékügyi kézikönyv. Bp. 1942., Adóügyi kézikönyv. Bp. 1942. A háború után, a „népi demokrácia” korszakában is publikált: 1947-48. évi kollektív szerződések és munkaügyi tájékoztató. Bp. 1947., Bérelszámolók kézikönyve, Bp. 1949. 49 Az 1943. március 7-i Népszava tételesen említi Andorka Rudolf, Barcs Sándor és Bajcsy-Zsilinszky Endre meglátásait. Ez utóbbi cikk főtémája a középosztály meggyengülése. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Negyvennyolc és hatvanhét. Magyar Nemzet, 1943. február 28. 9.)
