Századok – 2015
2015 / 4. szám - MŰHELY - Gyöngyössy Márton: Szapolyai János pénzverése (1527-1540)
972 GYÖNGYÖSSY MÁRTON ságosan nehéz. A régi aranyforintok esetében könnyen lehetséges, hogy valójában antik aranyakról van szó, ahogy az antik ezüstpénzek is utalhatnak valódi ókori pénzekre. A német garasok valószínűleg szászországi és salzburgi kibocsátásúak lehettek. A folyó pénz alatt pedig mindenképpen dénár és féldenár értendő.46 Szapolyai János pénzverését a magyar numizmatika hagyományosan középkori pénztörténetünk utolsó fejezeteként tárgyalja. Réthy László tudatosan vette fel Szapolyai pénzeit a Corpus második — késő középkori, vagy ahogyan ő is nevezte: vegyesházi — kötetébe; János király pénzeinek éremképe, sőt — a Habsburg-párt minden ellenkező híresztelése ellenére — tulajdonképpen a finomsága is a Mátyás-kori állapotoknak felelt meg.47 Ráadásul a király határozottan — az örökölt késő középkori mintáknak megfelelően — szervezte meg a pénzügyigazgatást, és az ország legtöbb verdéjében veretett pénzt, de a hadi események hatására uralmi területe fokozatosan visszaszorult, és ez együtt járt a legfontosabb pénzverőházak hosszabb-rövidebb időre történő elvesztésével. Az ország főpénzverdéjét, Körmöcbányát például, minden kísérlete ellenére sem tudta megtartani, pedig eleinte bizalmi emberei irányították a kamara működését. A pénzforgalmi helyzet és a pénzverési ágazat leépülése következtében Szapolyai évekig nem bocsátott ki aprópénzeket. Ez nyilvánvalóan összefüggött azzal is, hogy pénzei iránt megrendült a bizalom, olyannyira, hogy már saját hívei sem akarták az érméit elfogadni. A magyar pénzek hitelét jelentősen rontotta a kettős királyi pénzkibocsátás, de még inkább az egyre terjedő hamispénzverés. Mindez súlyos csapást mért a hétköznapi pénzforgalom hordozójára, a magyar dénárra. Bár az ország pénzforgalmi egysége János király uralma alatt fennmaradt, időben előre haladva mindenütt megfigyelhető jelenség a külföldi (délnémet, osztrák és cseh) aprópénzek előretörése. A pénzügyi és pénzverési válságot érzékelték Szapolyai udvarában is, valószínűleg ezért kísérleteztek külföldi szakemberek (Schmalz, Weinmeister) bevonásával, új bányászati lehetőségek kiaknázásával. Ezeknek a sikerét a király gyorsan bekövetkezett halála akadályozta meg, utódainak azonban megfelelő alapot teremtett a magyar és az erdélyi pénzverés megújításához.48 THE COINAGE OF JÁNOS SZAPOLYAI (1527-1540) by Gyöngyössy Márton (Summary) King János Szapolyai (1526-1540) set energetically about the organisation of the financial administration, following the late medieval models. At first, his coinage extended to most of the mints in the kingdom, but later, as the area under his sway gradually diminished, he lost control for varying periods of the most important minting houses. 46 Entz Géza-. Bodó István hagyatéki leltára 1537-ből. Numizmatikai Közlöny 60-61. (1961- 1962) 84-85. Fráter György is komolyabb mennyiségű antik érmével rendelkezett: Makkay János-. Decebál kincsei. Századok 129. (1995) 982-985. 47 Réthy László-. Corpus Nummorum Hungáriáé. Magyar Egyetemes Éremtár. II. Bp. 1907. 48 Huszár L.: Az Erdélyi Fejedelemség i. m. 10-16., Gyöngyössy M.: A királyi Magyarország i. m. 15-18.
