Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Frojimovics Kinga: Egy embermentő példája? Id. Antall József és a lengyelországi zsidó menekültek Magyarországon a második világháború idején IV/931

950 FROJIMOVICS KINGA A névjegyzékhez, mely táboronként személyenként tartalmazza a zsidó menekülteket, néhol foglalkozásuk feltüntetésével együtt, a IX. osztály tisztvi­selői különböző megjegyzéseket is fűztek. Ezekből kiderül, hogy az egyes tábo­rokban milyen módszerekkel próbálták megállapítani, hogy ki zsidó, hiszen e táborokban magukat keresztény lengyelnek valló zsidó menekültek éltek. A szakmári nyolc zsidó a jelentés szerint magát kereszténynek valló lengyel me­nekült, ezt azonban nem tudták igazolni. Szentendrén heten nem tudták iga­zolni származásukat, hat pedig „küllemileg zsidónak tekintendő”. Ságváron or­vosi vizsgálatnak vetették alá a menekülteket, amelynek eredményeként az egyikről megállapították, hogy „kerítve van”, azaz körül volt metélve, a másik pedig megszökött. Balatonkilitiben a 22 fő okmányaik szerint keresztény, de va­lójában „orvosi vizsgálattal megállapított zsidó”. Keszthelyen a 19 zsidóból két kikeresztelkedett, két római katolikusnak született volt, ketten pedig az egyik kikeresztelkedett gyerekei voltak. A kilenc karádi zsidó igazolványai szerint ugyan római katolikus volt, de vagy „látszat szerint”, vagy „orvosi vizsgálat szerint” zsidó. A két bálványosi zsidó közül az egyik az „orvos megállapítása szerint zsidó” és okmánya sem volt, a másik az „orvos megállapítása szerint zsidó” volt, ő ugyan azt állította, hogy operálták. Tabon 27-en „orvosi vizsgálat­tal megállapított zsidók”. Közülük egyeseket, mivel kereszténynek mondták magukat, a helyi plébános is vizsgáztatott: kérdéseire nem tudtak válaszolni. Adándon papírjaik szerint két római katolikust és egy evangélikust nyilvánítot­tak zsidónak orvosi vizsgálattal.96 1944 nyarán aztán a Honvédelmi Minisztériumnak kellett egyes esetek­ben visszaszereznie azokat a zsidó katona orvosokat, akiket polgári menekült­­táborokba küldött az orvoshiány pótlására, a táborok felszámolásakor azonban nem érkeztek meg a minisztérium által kijelölt katonai táborba, mert közben letartóztatták őket és internálótáborba kerültek. Ez történt például Dr. Friedfeld Herman lengyel internált orvos főhad­naggyal, aki 1944 júniusában egyszerűen nem érkezett meg Vámosmikolára. A Honvédelmi Minisztériumban úgy tudták, hogy visszatérése közben a magyar hatóságok letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba vitték. Arra kérték ezért a Belügyminisztérium Közbiztonsági Osztályát, hogy Friedfeldet Vámos­mikolára, a lengyel katonai internálótáborba szállítsák át.97 A Minisztertanács június 21-én végül úgy határozott, hogy minden len­gyel polgári menekültet július 1-jei hatállyal a Honvédelmi Minisztérium fel­ügyelete alá helyez. Jaross Andor belügyminiszter azt a továbbiakban sem en­gedélyezte, hogy a zsidók segélyt kapjanak.98 A lengyel polgári menekülttáborok 1944 nyáron történt felszámolására és a menekültek átadására a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tipikus pél­96 MNL OL, K150, 4020. cs.A Belügyminisztérium IX. osztályának átirata a Belügyminisztéri­um VII. osztályának, 1944. május 19.: A lengyel polgári menekülttáborokban lévő zsidó fajú mene­kültek névjegyzéke. 97 Yad Vashem Archives, Jeruzsálem, JM-3725, MOL, BM válogatott iratok, 1944A Honvédel­mi Minisztérium átirata a Belügyminisztérium Közbiztonsági Osztályának, Budapest, 1944. június 5. 98 MNL OL, K150, 4014. cs.Belügyminisztérium leirata a lengyel menekültek 1944. április-jú­nius havi ellátási segélyének megállapítása tárgyában, 1944. szeptember 6.

Next

/
Thumbnails
Contents