Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Bobay István: Egy kalandos sorsú magyar huszár, Jajczay József élettörténete. Különös tekintettel a Hawaii-szigeteken végzett kapitányi és kiképzői tevékenységére és az egyéb 19. századi hawaii-magyar történelmi kapcsolatok kérdéséről III/747

EGY MAGYAR HUSZÁR, JAJCZAY JÓZSEF ÉLETTÖRTÉNETE 751 und Hofkammerarchiv törzslapja is megerősít,21 hivatali pályafutásának törté­nete Fallenblüch Zoltán kutatásából ismert.22 A huszárkapitány tanulmányait illetően csekély információkkal rendelke­zünk. A Kegyes Rendű Budai Királyi Főtanoda, vagyis az akkori Budai Piarista Gimnázium 1845-ös tanévének első félévi értesítőjében „Jajczay Jósef” bejegy­zés alatt szerepel, mint az első nyelvészeti osztály tanulója. Azonban a 107 fős osztályból neve azon három tanuló — Ajj Sándor, Bisecker Samu és Jajczay Jó­zsef— között található, akik a félév során kimaradtak az intézményből.23 Ennek ellenére a bejegyzésre került osztályzatai azt mutatják, hogy erős közepes tanu­lónak számított, ugyanis mint a dokumentumból kiderül Vallás tanból és Magyar nyelvtanból első rendű eredményt ért el — Ékes írásból a kimaradtakat nem ér­tékelték — míg vizsgateljesítményére különb., másod rendű értékelést kapott.24 25 Jajczay Józsefnek az egész élettörténetéhez hasonlóan katonai pályájának alakulása is elég mozgalmasnak mondható. Kutatásom során ez idáig nem lel­tem rá olyan korabeli fotóra, amelyen megörökítésre került volna e kalandos sorsú magyar huszár. Szerencsére azonban a katonai törzskönyveiben található néhány adat személyi ismertető jegyeit illetően. A nevezett dokumentumok szerint Jajczay József karcsú alkatú, barna hajú és szemöldökű, szürke szemű, arányos orrú és hosszúkás arcú ember volt, különös ismertetőjellel nem rendel­kezett. Továbbá a forrásokból kiderül még, hogy vallását tekintve a római kato­likus felekezethez tartozott, illetve hogy a magyaron kívül német nyelvtudással is rendelkezett. Jajczay József katonai pályájának korai alakulásáról a 19. Schwarzenberg gyalogezred törzskönyvei nyújtanak információt, melyekben a magyar huszár katonai pályájának korai szakaszáról két törzslap is fennma­radt, — két adat eltérését leszámítva — közel azonos tartalommal. Az említett két eltérés a katonai szolgálat megkezdésére vonatkozó adatokkal kapcsolatos. Az egyik törzslapon a hivatásra vonatkozólag a diák státusz szerepel, míg a má­sikon az, hogy a hadseregbe való belépésekor nem viselt semmilyen hivatást, sőt ezen utóbbi, ám a másikhoz képest előbb keletkezett dokumentum szerint, mint volt honvéd került besorozásra a Császári Hadseregbe.26 A dokumentu­21. Össterreiches Staatsarchiv, Wien, Finanz- und Hofkammerarchiv, AT-OeStA/FHKA SB Pers ORH 6005 22. Jajczay József Károly 1829-1832 között fizetett számvevőségi gyakornokként dolgozott, majd 1832-ben számjegyző lett, amely pozíciót számtiszti kinevezéséig 1836-ig töltötte be. Számtiszti hiva­talt 1848-ig viselt; Fallenbüch Zoltán-. A magyar kamara tisztviselői II. Józseftől a polgári forradalo­mig 1780-1848. Levéltári Közlemények 43. (1972): 1. sz. 327-395., 362., 366., 374. 23. Minden osztály tanulóit hat csoportra különítették el. E szerint voltak a Jeles, az I. rendű, a II. rendű, a Betegség miatt a közvizsgálatot be nem végzett, a Kimaradt és A tanodát váltott tanulók. 24 Piarista Központi Könyvtár, Iskolai értesítők, A Kegyes Rendű Budai Királyi Főtanoda Ifjú­ságának érdem szerinti sorozata 1845. év első félévében. Sajnos azonban arra vonatkozólag, hogy ele­mi iskolai tanulmányait is ezen oktatási intézményben végezte-e, valamint gimnáziumi tanulmányai­ra vonatkozólag egyéb adat nem áll rendelkezésemre, ugyanis 1945 januárjában Budapest ostroma­kor, az iskola történetére vonatkozó dokumentumoknak a jelentős része megsemmisült. Ért/ Buda­pesti Egyetemi Katolikus Gimnázium 1946/1947, 3-39: 21. Koltai András-. Bevezetés a piarista rend Magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába., Piarista Tartományfőnökség Bp., 2007 103. 25 Arra vonatkozólag, hogy Jajczay József szinte még gyerekként — 14-16 évesen — tényleges tagja volt e az 1848-49-es honvédseregnek ezen utaláson kívül ez idáig más adatot nem találtam. A magyar huszár életrajzának ezen szakasza további kutatást igényel.

Next

/
Thumbnails
Contents