Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Fenyő István: Csillagok együttállása. Tocqueville, J. S. Mill és a magyar centralisták III/567
zások jöttek létre a mezőgazdaságban, s milyen a hatásuk e változások következményeinek? Milyen módosulások foglaltak helyet az eszmékben, a magatartásokban, a szokásokban, a nemzet egész szellemében? - Ezek a tárgyak lesznek azoknak a cikkeknek a témái, melyeket a jelenlegi folytatására tervezek. Bármennyire is ígérte Tocqueville e tanulmányának folytatását, az olvasók várakozását nem tudta (vagy nem akarta) teljesíteni. „Mentsége” az, hogy részben A demokrácia Amerikában című műve második kötetében (1840), részben A régi rend és a forradalom című munkájában a kérdések nagy részét megválaszolta — miközben — s ez természetes új kérdéseket is felvetett. A TOCQUEVILLE, J. S. MILL ÉS A MAGYAR CENTRALISTÁK 595 3 Annak, aki hozzávetőlegesen érti a francia vagy az angol nyelvet, e tanulmány önmagáért beszél. S a magyar centralisták tudtak e nyelveken. Nyilván nem annyira, mint németül (hiszen otthon azon folyt a szó), de Eötvös, Szalay és Trefort egyaránt jól ismerték a francia nyelvet (egy időben a Batthyány-kormány azt tervezte, hogy Szalayt küldi követként Párizsba). így Tocqueville magyarul most közzétett tanulmánya egyféle átalakulási „kotta” lehetett számukra, egy reformprogram vázlata, amelyet aztán Mill folyóiratának jellege szerkezete, szellemisége tovább erősített. Csak e forrásfeltárás lapszámát szaporítanám, ha a nyugati és a hazai szerzők hasonló gondolatait felsorolnám. Sapienti sat! Másfelől a hazai centralisták jogvégzett emberek voltak, továbbá 1843- 1844-től politikusok (48-ban kormánytagok), A demokrácia Amerikában magyar nyelvű megjelenését követően publicisták. Szalay nemcsak jogtudós lett, de a Budapesti Szemle, majd a Pesti Hírlap főszerkesztője is. Kazinczy és Kölcsey tanítványaként pedig szépíróként, költőként és kritikusként indult. Történetírói teljesítményei ma is historiográfiai értékek. Eötvös tevékenységének sokrétűsége közismert. 4 Ezzel azonban nincsen vége a máris hosszú forrásfeltárásnak. A nemzetközi szakirodalom számon tartja, hogy John Stuart Mill nemcsak „kipréselte” Tocqueville-ból annak tanulmányát, de az Amerika-könyv mindkét kötetét górcső alá is vette: utaltunk már arra, hogy az elsőt szellemi otthonában, a Westminster Review 1835. októberi számában, a másodikat pontosan öt évvel később az európai hírű angol liberális folyóiratban, az Edinburgh Review -ben (1840 okt.) elemezte. Az utóbbinak hatásáról már másutt részletesen szóltam, talán fölösleges ismételnem. A Mill-cikkek gondolatait azonban aligha hiábavaló felidéznem. Természetesen nem vagyok olyan naiv, hogy azt hinném, mintha Eötvös társaival együtt csak Tocqueville-től és Milltől tanult volna. Régebben magam is próbáltam nyomon követni fiatalkori érdeklődésüket, de az utóbbi évtizedben
