Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Gábor Péter: A Jugoszláviának fizetendő magyar jóvátétel (1945-1949) I/49

52 GABOR PETER szág a Szovjetunió felé sem tudta teljesíteni annak 1945/46-ra vonatkozó köve­teléseit, így jugoszláv irányból minden ilyen irányú kérést elhárított. A mező­­gazdasággal kapcsolatban is felhívták a figyelmet arra, hogy a Vörös Hadsereg ellátása igen komoly terhet jelent, így egyelőre ezen a téren sem tudnak újabb kötelezettséget vállalni. Mindezek ellenére a magyar kormány kinyilvánította, hogy akárcsak Csehszlovákia esetében, a jugoszláv féllel szemben is eleget kí­ván tenni kötelezettségeinek, a fenti okokra hivatkozva azonban türelmi időt kért.7 A délszláv küldöttséggel a különböző szakmai csoportokban magyar rész­ről az alábbi személyek vezetésével folytak a megbeszélések:8 Vasúti anyagok: Bíró György miniszteri osztálytanácsos, Folyami hajók: Tóth Béla műszaki tanácsos, Elektrotechnika: ugyancsak Tóth Béla műszaki tanácsos, Gépek: Pattantyús A. Dénes főmérnök, dr. Imre József miniszteri osztálytaná­csos, Fémek: Szele Mihály miniszteri tanácsos, Ákos Frigyes műszaki tanácsos, Hajtóanyagok: Gombos Zoltán olajügyi kormánybiztos, Királdi Ákos főtanácsos és Major Gábor miniszteri tanácsos, Vegyészet, gyógyászat, orvosi műszerek: Dublinszky Ede főmérnök, Fábri Jó­zsef műszaki tanácsos, Textil: Varsányi Gyula miniszteri osztálytanácsos, Markovits István miniszteri tanácsos, Mezőgazdasági gépek: Cser Gábor mérnök, Rázsó Gábor miniszteri tanácsos (Földművelésügyi Minisztérium). Az 1945. október 30-án tartott megbeszélések fő témája a mezőgazdasági gépek kérdése volt. A jugoszlávok némiképp módosították korábbi igényeiket, a szállítási határidőket azonban nem, mivel utóbbira már nem volt felhatalmazá­suk. Ragaszkodtak viszont az előírt mennyiség egyharmadának 1947. január 20-áig történő leszállításához. Magyar részről hangsúlyozták, hogy a szovjet jó­­vátételi szállítások által okozott anyagellátási nehézségek még a szállítások 6 éves egyenletes elosztását sem teszik lehetővé. A jugoszlávok kilátásba helyez­tek bizonyos könnyítéseket, elsősorban a sok anyagot, de kevés munkaerőt igénylő tételek (pl. mezőgazdasági kéziszerszámok) esetében. Ezek vagy későb­bi időpontban kerülnének leszállításra vagy megfelelő ellentételezés esetén tö­rölnék őket a listáról. így a felszabaduló anyagmennyiség felhasználásával más tételekből többletgyártás is megoldható lenne (elsősorban traktorokra és csép­lőgépekre gondoltak). A magyar bizottság felvetette, hogy Jugoszlávia esetleg a jóvátételi cikkekhez szükséges faanyag és réz egy részét vagy egészét is előzete­sen rendelkezésre bocsáthatná, amit Magyarország egy későbbi időpontban to­vábbi készgyártmányok leszállításával kompenzálna.9 7 A SZEB Jugoszláv Delegációja elnökének. Budapest, 1945. október 18. Aláírás nélküli, jelö­letlen irat. MNL OL XXIX-L-l-m 27. doboz, 72-73. lap. 8 Jugoszláv jóvátételi tárgyalások csoportos beosztása. Aláírás nélküli, jelöletlen irat. Buda­pest, 1945. október 23. MNL OL XIX-F-l-b 45. doboz. 9 Jegyzőkönyv az 1945. október 30-án a jugoszláv jóvátételről folytatott tárgyalásokról. Buda­pest, 1945. október 30. MNL OL XIX-F-l-b 45. doboz.

Next

/
Thumbnails
Contents