Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dejiny Bratislavy 1. od pociatkov do prelomu 12. a 13. storocia (Ism.: Mesterházy Károly) II/531

dulása előtt. így már 1912 előtt végzett ott terepszemlét J. Zavadil, prágai kutató, majd 1913-ban a szintén cseh L. Cervinka ásatott ott, akik még úgy vélték, ez volt Velehrad, Magna Moravia központja. Mellesleg ezekről a kutatásokról a magyar archaeologia teljesen elfeledkezett. Aztán 1921-1923 között, miután Dévény Csehszlovákia része lett, L. Cervinka tovább folytatta az ásatásokat, melyeknek viszont nem készült, vagy nem maradt fenn dokumentációja. 1933 és 1937 között Jan Eisner folytatott ott ásatásokat, majd 1950-től Jan Dekan. Miután sohasem végeztek kielégítő eredményű kutatást, 1965-ben újra tisztázó ásatásokba kezdtek (V Plachá - J. Hlavicová - I. Keller., Slovansky Devin. Bratislava 1990. 20-30). Elképzelhető, hogy ennyi részleges, tervszerűtlen, és a mai igények szerint csapni való kutatás után mennyi megválaszolhatatlan kérdés marad fenn. A dévényi várhegy védelemre rendelt részét egykor sánccal vették körbe. De mikor készült ez a sánc ? Magától értetődően Rastislav várát látták benne. Sőt J. Eisner 1934-es ásatása is ezt sugallta (kelták utáni, középkor előtti). 1975-ben V Plachá végzett újabb ásatást a sáncon, melyben a lehető legjobb rétegviszonyokat találta meg. A sánc belsejét terméskőből rakták, de a sánc alatt kelta kunyhó maradványait lelték meg, míg a sánc köveit átrakva egy sírt ástak be a feltöltésbe. A sírban egy felnőtt és egy gyermek váza feküdt, melléklete pedig egy hunkori, u.n. murgai típusú korsó volt vas csatokon kívül. A sánc tehát római kori, valószínűleg, de nem bizonyítottan Valentiniánus kori (4. század utolsó negyede, Slovansky Devin 87-89).

Az bizonyos, hogy a quad királyságot a közelgő hun invázió elsöpörte. Nagyobb részük 406-ban nyugatra vándorolt, más részük az Észak-Dunántúlra költözött, nevet változtatott. Ezen túl svébeknek hívták őket. Maradékaik az 5. század végén és a 6. század elején beolvadtak az 510 táján Pannóniába beköltöző langobardokba. A Pannóniába legkorábban beköltöző langobardok egyik temetőjét tárták fel 2002-2003-ban Oroszváron, melyről nagyon részletes beszámolót adott e kötetben is Jaroslava Schmidtová és Matej Ruttkay. Jelenleg ez a legnagyobb pannoniai langobard temető a maga 166 sírjával. Használata a langobardok teljes pannoniai tartózkodásán át tart, és talán ez is az oka annak, hogy pont annyi terjedelmet szenteltek az oroszvári temető bemutatásának, mint a 250 éves avar korszak 1400 sírjának. A 166 sírból 3 állítólag 10. századi, de többet ezekről sem hallunk.

A langobardok mintegy 60 évig éltek Pannóniában. 567-ben egyik napról a másikra felkerekedtek, és az avarokkal kötött szerződés értelmében áttelepültek a később róluk elnevezett Lombardiába. Ezzel gyökeresen más világ vette kezdetét a pozsonyi régióban. Tulajdonképpen ezzel a fejezettel jutunk el Pozsony előtörténetéhez, hiszen az eddigi kultúráknak és népeknek már hírmondójuk sincs Pozsony kialakulása idején. Az új korszak történetét T. Stefanovicová írta meg e kötet számára,aki egyben e kötet társszerkesztője, több könyv szerzője, Pozsony történetének avatott régészeti kutatója, számos nagyjelentőségű ásatás vezetője. A Szerző előbb a szlávok korai emlékeit jellemzi, majd legkorábbi Pozsony környéki leleteit veszi sorra, de sem itt, sem Dévényben nem kerültek elő biztosan 6-7. századi telepek vagy sírok. Walter Pohl ugyan az 550-es évektől valószínűsíti a legkorábbi szlávok nyugat-szlovákiai megjelenését, de a régészeti bizonyítékok még hiányoznak, és valószínűleg azért, mert az avar katonai megszállásnak viszont komoly emlékei vannak mind Dévényből, mind Dévényújfaluból (J. Zábojnik., Slovensko a avarski kaganat. Bratislava 2009. 16. és 22. lelőhely., V Placha et. al. 1990. 18). T. Stefanovicová még a korábbi szakirodalomban általánosan szereplő „avar-szláv temetők” kifejezést használja, melyek között legnagyobb a 883 síros Devinska Nova Ves/Dévényujfalu - tehelna, azaz téglagyári temető volt. Ebben a temetőben ugyan volt 27 hamvasztásos sír is, ami bizonyosan szláv etnikumra utal, viszont a Szerző is megemlíti, hogy a hamvasztásos sírok közül egy a 302. avar sír felett volt eltemetve. Ez eléggé egyértelműen jelzi a szláv sírok avar kor utáni keltezését. Hasonló a helyzet a pozsonybesztercei/záhorska bystricai temetőnél, ahol 262 sírból 8, vagy a cseklészi 84 sírból 5 volt hamvasztásos. J. Zábojnik az ilyen temetőket birituális temetőnek nevezi ( i.m. 24-25), de ennek az a feltétele, hogy egyidejűleg temetkezzenek hamvasztásosan és korhasztásos (csontvázas) módon. A Pozsony környéki temetők viszont két, egymástól független, de azonos helyre temetkező közösséghez tartoznak. Dévényújfalun a legkésőbbi sírokban S végű hajkarikák vannak. J. Eisner nyomán Szatmári Sarolta 9 ilyen sírt említ (626, 646, 647, 654, 675, 755, 771, 772, 773 J. Eisner, Devinska Nová Vés. slovanské pohrebisté? Bratislava 1952. 6., Szatmári S., Komárom megyei múzeumok évkönyve 1., 1968. 107-130.). Ezek legkorábban is a 10. század végére, 11. elejére keltezhetőek. Ami azt jelenti, hogy nem is kettő, de három temető volt ugyanezen a helyen.

Az avar kor emlékeit gyakorlatilag öt temető, összesen 1400 sír anyaga reprezentálja. Az öt temető a már említettt Dévényujfalu-Téglagyár, Pozsonybeszterce, Cseklész, Pozsonyszőlős és Dunacsún, és ezeken kívül is van még néhány kis temetőtöredék. A legjellegzetesebb tárgytípusaik

534 TÖRTÉNETI IRODALOM