Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: A gróf és a herceg magánháborúja. (Szapolyai István és Corvin János harca a liptói hercegségért) II/387

418 NEUMANN TIBOR Szapolyai István folytatta vonulását Liptó megye felé, ahova legkésőbb február 22-én érkezett meg. Főhadiszállását a Likava várához tartozó, attól mintegy négy kilométerre fekvő Rózsahegy mezőváros mellett alakította ki, a vár felől nézve a Vág túlpartján. Serege létszámáról nincsenek adataink, össze­tételéről is csak szerények: tudomásunk van Kassa, Bártfa és Eperjes zsoldosai­ról,194 a nádor saját költségén felfogadott csapatairól,195 illetve bizonyára a had­­bahívott nemesség képviselőit láthatjuk az Abaúj, Sáros és Szepes megyékben birtokos előkelő nemes, Semsei István196 és a Gömör megyei Rimaszécsi László személyében.197 Ahhoz, hogy megkíséreljük értelmezni a hadjárat lefolyását, vegyük előbb sorra fennmaradt, igen szerénynek tűnő adatainkat. A nádor február 22. és március 3. között keltezte leveleit Rózsahegyről, 23-án ráadásul itteni erődjéből {in bastia nostra de Rozomberk).198 Március 2-án Kassát, 3-án Bártfát és Eper­jest értesítette levelével, hogy az országra törő és azt pusztító ellenséget legyőz­te és elűzte — az utóbbi két városnak írott levél megfogalmazása szerint mezei ütközetben {habito cum eis campestri conflictu). A három város katonáit köszö­nőlevél kíséretében küldte haza.199 Március 12-én már Bajmócon időzött,200 igaz, seregeit bizonyosan a helyszínen hagyta, és néhány nap múlva innen kér­te a kassai tanácsot, hogy a harmincadbérletből neki járó 2750 forintos összeg kifizetésével ne késlekedjenek, mert arra „az ország védelmében” felfogadott csapatai kifizetéséhez szüksége van.201 Ugyancsak március 2-án Ulászló király Pozsonyban ötezer forint kölcsönt vett fel kormánya két legbefolyásosabb tagjától, Bakóc Tamás egri püspök-fő­kancellártól és Ernuszt Zsigmond pécsi püspök-kincstartótól. Ekkor kibocsá­tott kötelezvénye értelmében két ok indította erre: hogy a Corvin által behívott lengyelek ellen katonákat állíthasson ki, valamint hogy a herceg által Horvát­országban támasztott viszályokat lecsillapítsa.202 Ugyanekkortájt Ernuszt Já­nos lovászmestertől és Kanczlyr Angelus budai polgártól gyalogos katonák fize­tésére vett fel kétezer forint kölcsönt.203 Nincsen tudomásunk arról, részt vet­tek-e a király által felfogadott csapatok a liptói hadszíntéren, nagy részük vél­hetően nem érkezett meg időben. Az ütközet után Horvát András és Mihály likavai és árvái kapitányok gyorsan hozzáfogtak a kifizetetlenül maradt lengyel zsoldosokkal való elszámo­láshoz. Március 20-án Árva várában kötelezték magukat, hogy az általuk Cor­vin parancsára Lengyelországból behívott zsoldosok kifizetése és kártalanítása 194 1496. márc. 2-3.: Szapolyai okit. I. 228-231. 195 Vö. 1496. márc. 20.: Szapolyai okit. I. 232. 196 Febr. 26-án a nádor előtt tett bevallást Rózsahegyen: DL 85 150. 197 1496. febr. 28.: DF 266 883. (Igaz, a Rózsahegyen kelt oklevél csak dicitur nobis formulával utal rá, azaz jelenléte csak vélelmezhető, nem bizonyítható.) 198 1496. febr. 23.: Szapolyai okit. I. 228-231. 199 1496. márc. 2-3.: Szapolyai okit. I. 229-231. Az eperjesi példány kiadása: Rukovet 97. 200 1496. márc. 12.: DF 266 030. 201 1496. márc. 20.: Szapolyai okit. I. 232-233. 202 1496. márc. 2.: DF 208 936. 203 1496. máj. 12.: DF 272 126. (Az oklevél már Budán kelt, de a király említi, hogy a hitele­zőkkel a megállapodásra Pozsonyban került sor.)

Next

/
Thumbnails
Contents