Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
Mindezeket azzal egészítenénk ki, hogy valamennyi általunk felvázolt esetben feltételeznünk kell, hogy a szerző jól ismerte magát az Orsolya-legendát: ha Hartvik művéhez hasonlóan esetleg nem is feküdt előtte feltétlenül írott szöveg, ezzel a históriával nyilvánvalóan sokkal nagyobb mértékben volt tisztában, mint a magyar történet számos egyéb, csak pontatlanul felidézni tudott momentumával.167 Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy esetleg a magyarországi írott hagyományba ne épült volna be már ekkorra a történet, ám a szerző a talán szóban kapott információkat jobbnak látta ezen a ponton kiegészíteni. Bár további adatok híján — ahogyan a hazai krónikakutatás más területén is — igen nehéz lenne egyértelműen állást foglalnunk az általunk feltett kérdésben, mégis igen erősen elképzelhetőnek tartjuk, hogy a Magyar-lengyel Krónika egy, a saját korában létező magyar forrás szerkezetét tükrözné vissza - legalábbis a magyar kútfőnek a Szent László regnálásáig terjedő szakaszáig. Nem zárhatjuk ki ugyan annak lehetőségét, hogy a történetíró számtalan hagyományból rakta össze elbeszélését, mégis túlzásnak tartanánk, hogy a szláv elemek, valamint a magyar elbeszélő tradícióból átvett részletek mellett a nyugati hagyomány nyomán krónikásunk egy saját magyar őstörténetet is kidolgozott volna. Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a 13. század közepére már írásban is összekapcsolódott a Szent Istvánig ívelő magyar történet azzal a pogány történettel, amelynek főbb elemei a nyugati kútfők nyomán jelentek meg Magyarországon a 12. század végén. Ez utóbbi história már módosult Anonymusnak a valószínűleg a korban is mesésnek tekintett gestájához képest: jóval nagyobb szerepet szánt Attila alakjának. Ez az összefonódott pogány és keresztény elbeszélés képezhette egyfajta törzsét a krónikás munkájának: erre fűzte fel a részben a szláv hagyományból ismert elemeket, részben pedig a saját fantáziája szülte históriákat. A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 331 ** * Dolgozatunkban egy olyan krónikát mutattunk be, amelyet — bár az a Scriptores rerum Hungaricarum kiadása alapján is a magyar elbeszélő hagyomány részének tekinthető — Karácsonyi Béla 1964-ben megjelent, a forrás ránk maradt kéziratait górcső alá vevő dolgozata óta nem vizsgált meg részleteiben a hazai forráskutatás. Jóval gazdagabbnak bizonyul ugyanakkor a téma idegen nyelvű szakirodalma: ennek megfelelően jelen tanulmánnyal célunk volt az is, hogy a magyar középkorászat figyelmét ráirányítsuk egy olyan szövegre, amelynek vonatkozásában a külföldi medievisztika már meglévő eredményeit a hazai történész szakmának, ha újraértékelnie minden pontján feltétlenül nem is, megismernie és a krónikakutatásba beépítenie azonban mindenképpen szükséges. Regényes, számos furcsaságot felvonultató kútfőnk sok esetben nem látszik többet elárulni az Árpád-kori Magyarországról, mint azok a középkori 167 Az Orsolya-legenda két változatának, a Fűit tempore pervetustónak, illetve a Regnante dominónak a krónikára gyakorolt hatásáról L: Grzesik, R.: Krónika w^giersko-polska i. m. 76-82.
