Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
312 CSÁKÓ JUDIT nak, a szerző által leírtak többé-kevésbé megfelelnek a 12. század végétől jelentkező, az Adriától a Dráva-Száva közéig terjedő tota Sclavonia fogalmának.92 Pontosabb kronológiai következtetés levonására azonban a forrásrészletek semmi esetre sem adnak lehetőséget. Ha áttérünk ezután az elbeszélésben szereplő helynevekre, észrevehetjük, hogy szerzőnk — aki mindössze Spalatót (Siplethet) ismeri a Délvidéken, és az ország középső területein is csak a legjelentősebb településekről, úgymint Esztergomról, Fehérvárról, Pestről vagy Egerről tesz említést — három alkalommal beszél arról a Tarca-vidéki Sóvárról, amelyet ő a lengyel király fennhatósága alá tartozónak mond.93 Talán közelebb juthatnánk a forrás keletkezésével kapcsolatos problematika megoldásához, ha választ találnánk arra a kérdésre, miért éppen a castrum Salisként megnevezett, már Anonymusnál is szereplő94 sárosi helynek tulajdonított különös jelentőséget a krónikás. Annál is inkább érdekes a probléma, mivel az említett erősség a kútfő azon passzusaiban szerepel, amelyek semmiképpen sem hozhatóak összefüggésbe a magyar krónika- és legendairodalommal. Itt látjuk elérkezettnek az időt, hogy kitérjünk Martin Homzának a krónika keletkezésével kapcsolatos elképzeléseire. Azt az álláspontot, miszerint a szöveg a legnagyobb valószínűség szerint az 1220-1230-as években kerülhetett lejegyzésre, a szlovák történész is elfogadja, ám nem ért egyet Grzesiknek a mű szlavóniai geneziséről vallott nézeteivel. A lengyel medievistához hasonlóan ő is magyarországi forrást lát a Magyar-lengyel Krónikában, de annak születését a Felvidékhez, ezen belül pedig a Szepességhez kapcsolja: egy olyan régióhoz, amely nem is fekszik annyira távol a fentebb említett sárosi helytől. Annak alapján, hogy a nem túl jó topográfiai ismeretekkel rendelkező krónikás éppen Sóvár erősségét nevezi meg több alkalommal, első pillanatra akár hihetőnek is tűnhetne a meglehetősen problematikus történetírói alkotásnak az észak-magyarországi vidékhez való kötése. Érdemes azonban áttekintenünk, vajon mennyire áll erős lábakon Homzának az az érvelése, amelyet a mű kétnyelvű kiadásához készített bevezető tanulmányban olvashatunk. A szlovák krónikakutató a következők alapján hozza kapcsolatba a kútfőt Adolf szepesi prépost személyével: a) A Magyar-lengyel Krónika 2. caputj&ban részletesen kifejtett Orsolyatörténet alapján Homza úgy véli, hogy a munkának olyan vidéken kellett születnie, ahol létezett a kölni szüzek kultusza. Mivel nem veti el ugyanakkor azt a Grzesik által megfogalmazott tételt sem, miszerint a kútfő valóban Kálmán halicsi király környezetében jöhetett létre, a munka lejegyzésére egyedül a Szepességet véli alkalmasnak. Amellett, hogy ezt 92 Kristó Gy.: A feudális széttagolódás i. m. 88-94.; Zsoldos Attila-. Egész Szlavónia bánja. In: Annalecta mediaevalia I. Tanulmányok a középkorról. Szerk. Neumann Tibor. H. n. [Piliscsaba-Budapest] 2001. 269-281. 93 a) A megfelelő szöveghelyet 1. a 85. jegyzetben, b) „Ezután elváltak egymástól; a lengyelek fejedelme Sóvárra vonult, a magyarok királya pedig Fehérvárra, az ő kedves városába sietett.” - A lengyel-magyar vegyes krónika i. m. 234. c) „Miután ezeket ily módon megcselekedte [ti. Boleszló fejedelem], visszavonult saját határaihoz Sóvárra és ott vadászatokkal szerzett mulatságot magának.” - A lengyel-magyar vegyes krónika i. m. 241. 94 E magistri, qui Anonymus dicitur, Gesta Hungarorum. Ed. Aemilius Jakubovich - Desiderius Pais. In: SRH I. 58.; Anonymus: A magyarok cselekedetei. In: Anonymus - Kézai i. m. 22.
