Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 309 házasságra lépő Kálmán szlavóniai udvarában születhetett. A hipotézis elfogadása tovább szűkítené a lejegyzés lehetséges időkeretét arra a periódusra, amikor IV. Béla öccse a szlavón hercegi méltóságot betöltötte (1226-1241). Grzesik szerint a legvalószínűbb az, hogy a krónika még András halicsi királyságának idejében, vagyis az 1234. évet megelőzően létrejöhetett.81 A fent vázoltak vonatkozásában csupán néhány kisebb megjegyzést kívánunk tenni. Grzesik aligha téved azzal kapcsolatban, hogy a kútfő valamikor 1221 (1227) és 1266 között keletkezhetett; a mű szlavóniai genezisének, valamint Lengyelországba kerülésének feltételezése révén pedig sikerült komplex teóriába illesztenie az elbeszélésnek azt a sajátosságát, hogy mind a Drávántúlnak, mind pedig az északi szláv országgal való kapcsolatnak kiemelt jelentőséget tulajdonít. Véleményünk szerint azonban — bár az ismertetett hipotézis valóban csábítónak tűnik — egyéb lehetőség sem zárható ki egyértelműen a mű keletkezési helyét (és idejét) illetően. A 13. század történetében nem volt egyedülálló jelenség, hogy egy Árpád-házi herceg a szlavón vidékeken gyakorolt hatalmat, így Kálmán bátyja, a későbbi IV Béla (1220-1226) vagy unokaöccse, István (1246) is álltak a terület élén.82 Ily módon nem találnánk meglepőnek, ha a krónikában a lengyel kutató által is kimutatott horvát történeti hagyomány nem csupán a szlavón hercegi udvarban, de a király környezetében is ismert lett volna. Grzesik a szöveg magyarországi keletkezését egyéb érvek83 mellett azzal kívánja igazolni, hogy a forrás alig hoz lengyel adatot, és ezek jórészt téves információk. Hangsúlyozza azt is, hogy a krónika — többek között Halics vonatkozásában, amelyre a lengyelek is igényt tartottak — a magyar érdekeknek látszik kedvezni. Kétségkívül igazat kell adnunk a poznani medievistának abban, hogy a Magyar-lengyel Krónika a közös történetet ígérő címe ellenére is elsősorban a magyar nép históriája. A krónikás tévedései nem szűkíthetők le ugyanakkor a lengyel vonatkozású passzusokra: a magyar hírek is torzításokkal terhesek, a Hartviktól kölcsönzött részletektől és néhány momentumtól eltekintve mesés színezetet öltenek. A szerző földrajzi tájékozottsága84 jobb ugyan a magyar területek vonatkozásában, mint a lengyel vidékeket illetően — ebből a régióból kizárólag Krakkót vagy a szövegben a lengyel föld kapujaként szereplő Sóvárat ismeri —, ám akár a 14. századi krónikakompozícióval, akár pedig Kézaival egybevetve a mindössze néhány városra és folyóra kiterjedő ismeretek igencsak szegényesnek tekinthetők. Végezetül Grzesikkel szemben nem látjuk úgy, hogy a krónika egyértelműen a magyar érdekeket kívánná előnyben részesíteni. Igaz lehet ez talán a koronakérés elbeszélésével vagy a halicsi magyar fennhatóságról beszámoló passzussal kapcsolatban — utóbbiban az örökös birtoklásnak vagy az isteni 81 Grzesik, R.: Legitimierungsfunktion i. m. 149.; (Jő.: Krónika w^giersko-polska i. m. 211-212. 82 A hercegek területi hatalmával kapcsolatban 1. pl. Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979. 26-79. 83 Grzesik, R.: Krónika wegiersko-polska i. m. 208-210. 84 Ezzel kapcsolatban 1. Grzesik, R.: Krónika wegiersko-polska i. m. 196-206.
