Századok – 2014
KRÓNIKA - Guth Réka - Péterffy Gergely: Magyar történettudomány kultúrnemzeti alapokon, határokon túl és határokon innen, 1920-2013. Beszámoló az MTA BTK Tudománytörténeti és az Európa-történeti Témacsoport 2013. november 21-én megrendezett műhelykonferenciájáról I/271
276 KRÓNIKA tagjai közé választotta a határokon túli történettudomány nesztorát, Jakó Zsigmondot. A viták a határokon túli magyar kultúrával és így a történelemmel való intézményes foglalkozásról azután a politika döntött. 1989 júliusában a kormány a kultúrpolitikát „kultúrnemzeti” alapon szervezte át, miniszteri szintre emelte a határokon túli magyar kultúrával foglalkozást, 1991-ben az MTA a határokon túli magyar tudományosságot szervezni hivatott „albizottságot” hívott létre, amely azután 1996-ban önálló elnöki bizottsággá emelkedett és 2001-ben az MTA kultúrnemzeti alapon szerveződött intézménnyé alakult: a köztestületi tagságot kiterjesztette határokon túli magyarságra - mind a Kárpát-medencében, mind a nyugatiakra. 2003 után pedig létrejöttek a határokon túli magyar tudományos bizottságok az MTA szervezésében és támogatásával. A történettudományos kutatások beilleszkedtek az erősödő kultúrnemzeti szervezetbe. (Utólag is ki kell emelni a 80-as évektől fokozatosan magukat aktivizáló helyi tudományos, egyetemi műhelyeket: mindenekelőtt a debreceni és nyíregyházi, a szegedi, pécsi egyetemeket, majd 1996 után az MTA területi bizottságait, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Veszprémben.) Ennek a kultúrnemzeti kultúr- és tudománypolitikának, szakmai gondolkodásnak a történetét kutatjuk most, célzottan azzal a szándékkal, hogy a múltról beszélünk de a jelenre és a jövőre gondolunk, ajánlva is utódainknak megfontolásokat.” Annál is inkább, tette hozzá Glatz Ferenc, mert „az átalakuló világban nem zárkózhatnak be a nemzeti történetírások államhatárokon belülre, különösen vonatkozik ez a magyar történelemírásra, hiszen a magyarság egy jelentős része az ország határain kívül él. A szomszédos államok többségi nemzetének csoportjai is élnek kisebbségi sorban a mi államunkban.” * * * A konferencia első szekciójában először Benkő Elek, az MTA BTK Régészettudományi Intézet igazgatója kapott szót, aki A régészet helye a magyar-román történeti diskurzusban címmel tartott előadásának elején kihangsúlyozta, a magyar-román történeti és régészeti viták helyett elsősorban az együttműködésről kell beszélni. Kifejtette, hogy a régészeti leletek sokszínűsége, a Kárpát-medence történeti etnikai keveredése lehetetlenné teszi a tárgyak, tárgyi kultúrák mögé szűkén értelmezett népek vagy nemzetek besorolását, különösen a népvándorláskori kutatásoknál. Leszögezte, hogy nem lehet az egyes népeket, mint germánokat, szlávokat elkülönítve vizsgálni. A régészeti leletek különböző kulturális és gazdasági hatásokról tesznek tanúbizonyságot, ezért nem lehet egységes magyar őstörténeti képet felvázolni, de ugyanígy fragmentált a román őstörténeti kutatás is. Példaként említette a néhány hónapja befejeződött régészeti programot, amelynek során az erdélyi, partiumi és kelet-alföldi régészeti leletek összehasonlítására került sor. Az egyes ásatásokon új kérdések vetődnek fel, amikre csak közös összefogással lehet megnyugtató válaszokat adni. Az előadó később vázlatosan ismertette az együttműködési lehetőségeket, kihangsúlyozva, hogy ami a szocializmus idején elképzelhetetlennek tűnt, az 1990-es évek tétova útkeresései után, napjainkban egyre gördülékenyebben zajlanak, különösen a határ közeli kuta
