Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Zsuzsanna: Szabó István életútja Nádudvartól Nádudvarig. Szerk.: Romsics Ignác. Osiris Kiadó, 2012. 208 o. [ismertetés] I/260

évi betakarítás után aztán mindenki a rendszer lelkes hívévé vált. Mi pedig ahol csak lehetett, mindenhol alkalmaztuk. Még az állatgondozóknál is olyanképpen, hogy részesedtek mondjuk a kifejt tejből és a világra segített borjúkból, malacokból. A pártszervek nehezebben adták be a derekukat. Néhányan évekig a szememre hányták: Szabó Pista szétméri a közöst, pedig milyen nehezen is léptek be a parasztok a szövetkezetbe.” (59-61.)

Ennek az érdekeltségi rendszernek nagy szerepe volt abban, hogy a nádudvari Vörös Csillag Tsz túlélte mind az 1953-as, mind az 1956-os felbomlási hullámot. A hozzájuk hasonlóan továbbműködő tsz-ek szinte mindegyike jelentősen módosított a szovjet kolhozformán. Az agrárpolitika országos vezetői közül többen is voltak, akik felfigyeltek ezekre a kezdeményezéseire. Erdei Ferenc, Fehér Lajos már 1954-ben is azt hangoztatta nem kell félteni a tsz-ek szocialista jellegét ezektől a helyi megoldásoktól. A pártvezetés azonban csak 1956 után lett fogadó kész érvelésükre. A hiányzó politikai legitimációt életszínvonal-politikával pótolni igyekvő Kádár-kormánynak elemi érdeke volt az agrártermelőkkel való kiegyezés. Ebben a légkörben a tsz-ek is nagyobb szabadságot kaptak, hogy a helyi adottságok és a tagság igényei szerint alakítsák működésüket.

Nem véletlenül volt kíváncsi a pártközpont Mezőgazdasági Osztálya élére kinevezett, Fehér Lajos a nádudvari tsz-re. 1957-58 telén egy debreceni értekezlet után ellátogatott Nádudvarra is. „A délutánt lényegében együtt töltöttük.” - emlékezett vissza Szabó István. „Mindent megnézett, de főleg a részesművelés és az érdekelte, hogy miből hány százalékot kapnak a tagok. írt, mint az istennyila, aztán elviharzott. Ekkortól tegeződtünk.” (76.0.) Szabó István valószínűsíti, hogy ennek a látogatásnak köze lehetett ahhoz, hogy 1958-ban a tsz főagronómusával, Kacsó Sándorral megosztva — többek között éppen a sikeres bérezési rendszerük miatt — Kossuth-díjat kapott.

Amikor a kollektivizálás 1958. decemberi újraindítását követően újra súlyos gazdasági és társadalmi problémák jelentkeztek vidéken, a kádári vezetésnek döntenie kellett hogyan kezeli ezt a helyzetet. Sztálinista módon, még több erőszak alkalmazásával, vagy teret enged a Fehér Lajos-féle csoport javaslatainak, s átmenetileg engedélyezi a kolhoz-formától eltérő megoldások alkalmazását a tsz-ekben. Az a tény, hogy 1960. január közepén menesztették a dogmatikus nézeteket valló Dögéi Imre földművelésügyi minisztert, s a helyére Losonczi Pál barcsi tsz-elnök került, egyértelművé tette, hogy Kádár felvállalta a Fehér Lajos által javasolt problémakezelést. Ezt természetesen nem verték nagy dobra, az új miniszter időről-időre miniszteri utasításokban foglalta össze, melyek azok a munkadíjazási és munkaszervezeti megoldások, amelyek nem voltak benne ugyan az érvényes jogi szabályozásban, de alkalmazásukat a minisztérium javasolja.

A Fehér Lajos körül formálódó agrár-lobbi mindent megtett azért, hogy egyrészt tudatosítsa a termelőszövetkezeti vezetőkkel az új lehetőségeket, másrészt pedig, hogy meggyőzze a helyi párt- és tanácsi vezetőket e pragmatikus, ámde a sztálini mintától eltérő agrárpolitika helyességéről. Különösen aktív volt e téren Erdei Ferenc, akinek igen kiterjedt kapcsolatrendszere volt vidéken. Szabó István néhány évvel ezelőtt egy interjúban a következőket mesélte nekem ezzel kapcsolatban: „Erdei járta az országot, kétszer nálunk is járt. [...] volt egy csomó téeszelnök, akikkel tartotta a kapcsolatot. Volt olyan is, hogy elvitt magával egy másik téeszbe, látogatóba, pl. Sármellékre is. [...] Ezeken a szakmai kirándulásokon megtapasztaltam, hogy Erdei szót tudott érteni az okos és a buta parasztokkal, ugyanúgy ahogy a kutatókkal és az egyetemi tanárokkal is. Erdeit mindenütt elfogadták, de nem azért mert hatalma volt, neki nem volt hatalma, hanem azért, mert neki önsúlya volt.”

Az agrárlobbi tagjai azonban az 1960-as évek elejétől más irányban is keresték a kiutat. Ismerve a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban zajló folyamatokat, jól tudták, hogy pusztán a kisparaszti gazdaságok eszköz- és állatállományának koncentrációjától nem fog bekövetkezni az a termelésnövekedés, ami a növekvő városi lakosság igényeinek kielégítéséhez kellett. Sikerült meggyőzni a politikai vezetést, hogy engedélyezze a fejlett nyugati termelési technológia megvásárlását. A Bábolnai Állami Gazdaság honosította meg Magyarországon elsőként az NSZK-ból megvásárolt iparszerű tojás- és baromfihús-termelést, majd rendszergazdaként hozzákezdett, hogy más, kevésbé tőkeerős gazdaságoknak is átadja a rendszert.

Mindezzel párhuzamosan az amerikai mezőgazdaság eredményeit is kezdték megismerni idehaza. Az Erdei Ferenc mind MTA főtitkárként, mind az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatójaként sokat tett ennek érdekében. A gyakorló gazdasági vezetők viszont Jugoszláviába látogatva győződhettek meg arról, hogy az amerikai technológiát alkalmazó kombinátokban a hazainál mennyivel magasabbak voltak a terményeredmények. Szabó István így elevenítette fel a jugoszláv mezőgazdaságról szerzett tapasztalatait: „Valósággal letaglózott, amit ott láttam és hallottam. Addig azt gondoltam, hogy arra, amit mi Nádudvaron csinálunk, valóban büszkék lehetünk.

262 TÖRTÉNETI IRODALOM