Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Honvári János: Bálint József: Magyarország nemzeti vagyonvesztése 1941-1947. Agroinform Kiadó, Budapest, é. n. 472 o. [ismertetés] I/243
TÖRTÉNETI IRODALOM 245 hogy térítse meg azokat a károkat és veszteségeket, amelyeket a háború a szövetséges államok és polgáraik hazánk területén lévő vagyonában okozott. A győztesek némi vita után úgy döntöttek, hogy Magyarország ezeknek a károknak a 2/3-át forintban köteles megtéríteni. Ezen a jogcímen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több mint 2 milliárd Ft háborús kár megtérítésére tartott igényt. Az más kérdés, hogy a tőkés országok a Magyarországgal kisebb-nagyobb megszakításokkal hosszú éveken át folytatott pénzügyi-vagyonjogi tárgyalásokon végül mit tudtak ezekből az igényekből érvényesíteni. Magyarország 1949 és 1956 között pénzügyi-vagyonjogi egyezményeket írt alá a szovjet érdekszférába tartozó szocialista országokkal is. Jugoszlávia kivételével ezekben az egyezményekben a szocialista országok kölcsönös lemondtak az egymással szemben a háború előtti és az azt követő időkből fennmaradt követeléseikről, vagyis nullszaldós megállapodásokat kötöttek. Ezeknek az egyezményeknek némelyike (különösen a romániai CASBI működéséből fakadóan az 1953-as magyar-román vagyonjogi egyezmény) ugyancsak jelentős magyar vagyonvesztéshez vezetett. Sok bírálat éri az USA-t azért, mert a szerző szerint akadályozta a nyugatra hurcolt magyar vagyon visszaadását. Tény, hogy a németországi és ausztriai amerikai megszállási zónában a háború befejezésekor a katonai parancsnokságnak az volt az álláspontja, hogy „minden magyar eredetű, a megszálló hatóságok illetékességi területén fellelhető gazdasági jószág amerikai hadizsákmány”, vagyis ezeket nem adják vissza. Ez az álláspont azonban gyorsan változott. H. F. Arthur Schoenfeld, a budapesti amerikai misszió vezetője 1946. március 19-én közölte a magyar kormánnyal, hogy az arany és a valuták kivételével az USA megszállási övezetekből meg lehet kezdeni azoknak a bizonyíthatóan magyar javaknak a hazaszállítását, amelyeket 1945. január 20-a (tehát az ideiglenes fegyverszüneti egyezmény aláírása után) erőszakkal hurcoltak ki Magyarországról. Az Amerikában 1946-ban tárgyaló magyar delegáció olyan ígéretet kapott, hogy az MNB aranytartalékának hazaszállításán túl az Egyesült Államok kormánya visszaadja azokat a kiszállított magyar vagyontárgyakat is, amelyeket 1944. október 15 és 1945. január 20-a között hurcoltak ki a németek és a nyilasok. A restitúció kérdésében az amerikai álláspont 1947 nyarától Magyarország fokozódó szovjetizálása és az erőszakos kommunista hatalomátvételre irányuló módszerek eluralkodása miatt vett kedvezőtlen fordulatot, majd az 1948. januári hegyeshalmi incidens miatt a kint lévő magyar vagyon hazaszállítása néhány évig teljesen leállt. Az amerikai hatóságok kiutasították az Ausztriában és a német megszállási zónában tevékenykedő magyar visszaszolgáltatási bizottságokat, az ott található magyar javak kezelését az osztrák és a nyugat-német hatóságokra bízták, amelyek természetesen nem a magyar javak visszaadásában, hanem az ottani gazdaságba történő lehető legteljesebb beolvasztásban, felhasználásban voltak érdekeltek. A szerző az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt ideiglenes fegyverszüneti egyezményben a vesztes Magyarországra kiszabott jóvátételt nem sorolja az ország második világháborús vagyonvesztései közé, arra hivatkozva, hogy hazánk ezt nem a meglévő vagyonából, hanem több évre elosztva, folyó termelésből teljesíthette. Ez az érvelés azonban csak részben fogadható el, mivel az 1945. június 15-én aláírt szovjet-magyar jóvátételi egyezmény III. sz. melléklete 9,9 millió dollár értékben sorolta azokat az erőműveket, komplett gyárberendezéseket, valamint szerszámgépet, amelyeket 1946.január 20-ig jóvátétel fejében a Szovjetunióba akartak szállítani. Ez még akkor is jelentős mértékű közvetlen vagyonvesztésnek számít, ha a kérdéses időpontig „csak” 4,7 millió dollár értékben szereltek le és szállítottak ki gyárberendezéseket jóvátétel címén. (Ebben az összegben a jóvátételtől függetlenül hadizsákmány címén leszerelt és elszállított javak értéke nem szerepel.) Sajátos vagyonkivonásnak minősíthető a Dél-Erdélyben lévő Petrozsényi Román Kőszénbánya magyar tulajdonrészének az orosz jóvátétel csökkentése fejében a Szovjetuniónak történő átengedése is. Hasonlóképpen vitatható a szerzőnek az az állítása, hogy a magyarországi német vagyon jóvátétel fejében történő átadásával Magyarországot „semmilyen vagyonvesztés nem érte, hiszen a szóban forgó ingatlanok korábban sem képezték a magyar állam tulajdonát”. A Szovjetunió a háború előtti magyarországi német, vagy annak tartott vagyontömeget 1951 és 1955 között nem átadta, hanem eladta Magyarországnak. A kereken 4 Mrd Ft-ra értékelt egykori német vagyonért több etapban 1,7 Mrd Ft-ot fizetett Magyarország, a fennmaradó összeget a szovjet kormány elengedte. Még az MSZMP apparátusa is túlságosan nagy árnak tartotta 1956 decemberében ezt a megváltási összeget ahhoz képest, hogy 1948/49-ben a többi magyarországi tőkés érdekeltségeket lényegében kártérítés nélkül sajátították ki.
