Századok – 2014
FIGYELŐ - Krausz Tamás: Hogyan írná át Ungváry Krisztián a nagy honvédő háború történetét? I/201
FIGYELŐ 205 nincs a „kriminalitáson” kívül története. A Szovjetuniónak van. Nem véletlen, hogy a háború idején tíz- és tízmillióknak volt „veszíteni valója”, amennyiben a szovjethatalom több mint két évtizede alatt tízmilliók emelkedtek fel a példátlan társadalmi mobilitás feltételei között. Egy bizonyos szinten megvalósult az ingyenes oktatás (felszámolták a cárizmustól örökölt analfabétizmust) és egészségügy, csaknem minden faluban volt orvos és iskola (amelyeket a nácik és szövetségeseik csaknem mindenütt leromboltak, mint a szoyjethatalom bástyáit!), létrejött egy új tömegkultúra, egy olyan önálló kulturális fejlődés, amelyet Babel és Solohov, Majakovszkij és Gorkij, Petrov-Vodkin és Kukrinyikszi, Liszickij és Liszickaja, Sosztakovics és Prokofjev, Vaszilij Grosszman és Alekszej Tolsztoj, Szimonov és Ehrenburg neve fémjelezhet. Vagy ki ne ismerné az új szovjet filmművészet zseniális alkotóit Ejzenstejntől Dovzsenkón át Csuhrájig... Ungváry tehát a maga ideológiai-módszertani szempontjainak megfelelően értelmezi át a II. világháború, mindenekelőtt „Oroszország nagy háborújának” (A. Werth) történetét. A „két azonos diktatúra” ideológiai konstrukciója felszámolja az „abszolút gonoszt”, amelyet a nácizmus testesített meg. Ebben a recenzens által is képviselt narratívában igen kedvelt — Ungváry is szívesen is idézi — „a szovjet üllő és a náci kalapács közé került lakosság” tézise, amely a német náci agresszort a maga népirtó háborújával egyszerűen az agresszió áldozatával, a Szovjetunióval helyezi egy szintre.13 Mint Ungváry meg is fogalmazza: „a honvédő háború mítosz”. Már pedig, ha nem volt honvédő háború, akkor a náci Németország egész teljesítménye, aminek lényege maga a népirtás, egészen más megvilágításba állítható, még pronáci következetések levonására is alkalmat nyújt, nemhogy a magyar megszálló csapatok mentegetésére.14 Ez volna a cél? 13 Jelen sorok szerzője minden világos megkülönböztetés ellenére mindig is elutasította a sztálini hatalmi politika mindazon elvtelenségeit és gyakorlati tendenciáit, amelyek az 1939-es német-szovjet barátsági szerződésben öltöttek testet és amelyek dezorganizálták 1939 és 1941 között az antifasiszta harc egész európai fejlődését. 14 Hogy e tekintetben mennyire nem sztálinista apológiáról van, s ezt Ungváry pontosan tudja, világossá kell tenni: általános történelmi tapasztalat, hogy az igazságos harcot, népi háborút folytató hadseregekben, így a Vörös Hadsereg katonáiban is felszabadultak olyan ösztönök, a bosszú érzései, amelyek embertelen megnyilvánulások tömegeihez vezettek, s amelyeket nem igazolhat az a tény, hogy a Vörös Hadsereg igazságos harcot folytatott a náci Németország ellen. Ilyen tragédia, ilyen katasztrófa volt példának okáért a vöröskatonák sokaságának részvétele az 1945. április végi és május elejei győzelmes berlini csata idején vagy a Magyarországon elbuijánzó nemi erőszakban, amely egyes adatok szerint nők tíz-és tízezreit érinthette. E szörnyűség története sokáig feldolgozatlan volt, hiszen egyik félnek sem állt érdekében a jelenség történetét felvetni, még kevésbé megírni. Egyesek attól féltek, hogy e kérdések vizsgálata beszennyezi a felszabadítók emlékét, a nagy honvédő háború igazságos jellegét, mások a nemzeti (kisebbségi) komplexus erősödésétől féltek Németországban, megint mások a Wehrmacht és általában a német fegyveres erők rémtetteinek relativizálódásától tartottak. Mint látjuk, nem ok nélkül. De az elhallgatás csak növeli a bajt, mert akkumulálja a történelmi kataklizmák által okozott lelki sokkot a társadalom széles rétegeiben. Napjainkban e tények - sok más ún. kényes kérdéssel együtt - politikai megfontolások következtében a Vörös Hadsereg progresszív történelmi teljesítményének egészében való megkérdőjelezéséhez is anyagul szolgálnak. Történészek feladata, hogy a bűncselekményeket elkövető szovjet katonák elleni perek anyagait - a „titoktalanítást” (az iratok minősítésének feloldását) követően - az oroszországi levéltárakban feldolgozzák és értékeljék azokat a peranyagokat, amelyek a szovjet katonák által elkövetett bűncselekmények miatt indítottak a háború idején.
