Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Glant Tibor: A Ford-kormány és a Szent Korona, 1974-1977 I/151

170 GLANT TIBOR Ennek megfelelően mi is elvárjuk, hogy nagyhatalmi szerepünket megért­sék és tárgyilagosan kezeljék. Kapcsolataink kedvező alakulását hátráltatja minden olyan, médiában megjelenő kommentár, amely eltorzítva jeleníti meg politikánkat, vagy egyes vezetőink motivációit és tetteit. MFN A Magyarországgal kötendő MFN megállapodás ügye mindaddig megol­datlan marad, amíg a kereskedelmi törvény körüli viták a Kongresszusban le nem záródnak. Amikor a magyarok elutasították az MFN és a kivándorlási po­litika összekapcsolását, szokás szerint a szovjet vonalat követték, mondván, hogy a jelenleg érvényben lévő törvény alapján nem tudnak tárgyalni. Lehetséges tárgyalási téma Továbbra is célunk megértetni a törvényhozással, hogy a kereskedelmi törvénykezést fontos volna a jelenleg érvényben lévő korlátozások nélkül vé­gezni. Szent István Koronája (ha rákérdeznek) Szent István Koronája, mely egy fontos magyar történelmi emléktárgy, a második világháború vége óta van amerikai kézben. Annak visszaszolgáltatásá­ról addig nem tárgyalunk, amíg kétoldalú kapcsolataink jelentős mértékben to­vább nem javulnak. Lehetséges tárgyalási témák Ha rákérdeznek, tudomással bírunk arról, hogy minden magyar számára mennyire fontos a Korona. Erről csak a kapcsolatok további javulása esetén tárgyalunk. MBFR Keleti tárgyalófeleink, így a szovjetek is, Bécsben azt várják, hogy a NATO bevonja az atomfegyvereket is a tárgyalásokba, és célzásokat tettek arra nézve, hogy eredményeket lehetne elérni atomfegyverek és/vagy tankok ügyében. Mi­vel új nyugati tárgyalási elem nem merült fel, a Varsói Szerződés képviselői a július 17-én zárult körben taktikai előnyöket élveztek. A keleti fél a tárgyalások megakadását a nyugatiak rugalmatlanságának tudta be a nyilvánosság előtt, és továbbra is igyekszik saját rugalmasságát igazolni alapvető álláspontjának mó­dosítása nélkül. A keleti tárgyalófél azért is támadta nyugati partnerét, mert az nem hajlandó bevonni a tárgyalásokba a nukleáris és légierőt. Lehetséges tárgyalási témák A CSCE lezárást követően fontosnak tartjuk, hogy a keleti fél kompro­misszumkészebb legyen, mert a politikai enyhülésnek együtt kell járnia kato­nai enyhüléssel.

Next

/
Thumbnails
Contents