Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Glant Tibor: A Ford-kormány és a Szent Korona, 1974-1977 I/151
162 GLANT TIBOR jelezte Magyarország súlyát Washingtonban, hiszen Ford két és félévet felölelő elnöksége idején 1975 márciusa és áprilisa, valamint 1976 áprilisa és 1977 januárja/augusztusa között Budapesten nem állt hivatalosan kinevezett misszióvezető a nagykövetség élén. Ez Ford esetében 30 hónapból 11-et, tehát elnökségének egyharmadát teszi ki. Mindezt Budapest nem regisztrálta, és a magyar külügy tovább erőltette a Korona ügyét. 1976 májusában, Rogers Morton (korábbi) kereskedelmi miniszter meghívására az Egyesült Államokba érkezett Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, és személyesen is találkozott Ford elnökkel. A május 4-ei találkozó hivatalos amerikai sajtóanyagában az áll, hogy a Szent Koronáról nem beszéltek, ez azonban nem volt igaz. Az amerikai elnök számára készített felkészítő anyagból és utólagos feljegyzésből, valamint Szekér hivatalos jelentéséből egyaránt kiderül, hogy részletekbe menően tárgyaltak a koronázási ékszerek további sorsáról.30 Szekér jelentésében a következőket olvashatjuk: „Kapcsolataink teljes normalizálásának útjában álló problémaként említettem meg az elnöknek a korona és a koronázási ékszerek ügyét. Hangsúlyoztam, hogy ez a magyar nép jogos tulajdona. Röviden vázoltam Magyarország történetét. Kiemeltem azt, hogy történelmi emlékeink szinte teljesen elpusztultak. Szavaimat nagy érdeklődéssel hallgatta, majd kijelentette: Teljes mértékben megértem az álláspontjukat, egy ilyen gazdag múlttal rendelkező ország, mint amilyen az önöké, joggal igényli ezt. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy most igent mondjak. Meg fogjuk vizsgálni ezt a kérdést és megfelelő úton visszatérünk rá.” Szekér William E. Simon pénzügyminiszterrel is tárgyalt a kérdésről. Simon Szekérhez intézett május 12-ei levelében (szóbeli ígéretéhez híven) visszatért a Korona kérdésére. Megállapítja, hogy az „a kétoldalú kapcsolatok további dinamikus fejlődésének függvénye”, majd hozzáteszi: „Mindent el fogok követni, hogy erre mielőbb sor kerüljön.”31 A koronázási ékszerek sorsa 1976 decemberében, tehát Ford igen szoros választási veresége után ismét napirendre került. December 7-én Robert „Búd” McFarlane, Ford nemzetbiztonsági különmegbízottja írásban kérte a kelet-európai ügyekért felelős beosztott, A. Denis Clift segítségét az ügyben: „Megint terítéken Szent István Koronája! A jó kereskedelmi miniszter európai útját követő raportja során arra kérte az elnököt, hogy fontolja meg Szent István Koronájának visszaküldését a magyar népnek, egyfajta noblesse oblige gesztusként. Az Elnök megvonta a vállát és azt mondta, hogy megfontolja. Ezt követően megkérte Brentet, hogy újon számára egy feljegyzést erről a korona-ügyről”.32 30 Az amerikai háttéranyagokat Id. GRFPL National Security Adviser: NSC Europe, Canada, and Oceanic Affairs Staff: Files 1974-1977: 11. doboz: dosszié: Hungary 1976 (2) WH. Sajtóanyag és feljegyzés a megbeszélésről: 3-3 old. A Ford számára készített felkészítő anyagokat ld. Scowcroft Ford számára, dátum nélkül, 4 + 7 oldal mellékletekkel. GRFPL: National Security Adviser: Presidential Country Files for Europe and Canada: 7. doboz: dosszié: Hungary (3). 31 Szekér jelentései és William E. Simon levele megtalálható a MNL OL külügyi anyagában. Ezeket maga Szekér is közzétette a História c. folyóiratban, 2004-ben: A korona hazatérésének előkészítése. Szekér Gyula visszaemlékezése. História 2004/8, 28-31. 32 McFarlane Cliftnek, 1976. December 7., 1 old. GRFPL National Security Adviser: NSC Europe, Canada, and Oceanic Affairs Staff: Files 1974-1977: 11. doboz: dosszié: Hungary 1976 (3) WH.