Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Sz. Nagy Gábor: A magyar sajtó politika a koalíciós időszakban (1944-1948) Sajtótörténeti vázlat VI/1465
1482 SZ. NAGY GÁBOR A papírkiutalás, amely látszólag szintén egy marginális kérdés lehetett volna, a koalíciós időszak sajtótörténetének egyik legnagyobb jelentőséggel bíró problémájává lépett elő. A papírkiutalás létrehozása első pillanatától a Tájékoztatásügyi Minisztériumhoz tartozott, és Kállai Gyula felügyelete alatt állt. 1946 márciusában azonban Nagy Ferenc miniszterelnök, jól látva, hogy ez az egyik legfajsúlyosabb kérdés a korszak sajtópolitikájában, újra a Miniszterelnökség közvetlen irányítása alá vette, és a Tájékoztatásügyi Minisztérium számára csak javaslattételi jogot hagyott meg. Ez a döntés azonban nem volt hosszú életű, mert alig egy hónappal később, pártközi megállapodás alapján, a Tájékoztatásügyi Minisztérium visszakapta a papírkiutalás feletti ellenőrzés jogát azzal a kiegészítéssel, hogy azt a miniszterelnöknek és a tájékoztatásügyi miniszternek is ellen kell jegyeznie.64 1946 júniusának az elején a papírgyárak szénellátása javult, melynek eredményeképpen a gyárak egyre növekvő mennyiségben képesek voltak ellátni a napi- és hetilapokat papírral. Ennek ellenére a papírkérdést az egész koalíciós időszak alatt nem sikerült megnyugtatóan kezelni, és Nagy Ferenc 1947 júniusában történt lemondása és emigrációja után a Magyar Kommunista Párt a Tájékoztatásügyi Minisztériumban megszerzett pozícióinál fogva tulajdonképpen a legfőbb fegyverként használta a papírkiutalás kérdését. Ez köszönhető volt annak, hogy Nagy lemondása után a miniszterelnöki széket Dinnyés Lajos kapta meg, aki az 1947. augusztusi választások után is kormányt alakíthatott, de az akkor megalakult kisgazda vezetésű kormány már leginkább a Magyar Kommunista Párt bábja volt. A harmadik, és talán a legfontosabbnak tűnő sajtópolitikai fegyver a lapbetiltás volt. Ez tulajdonképpen az eljárás alá vont lap engedélyének ideiglenes vagy végleges felfüggesztését jelentette, amely több esetben azzal is járt, hogy az adott szám összes fellelhető példányát az illetékes hatóság, tehát a Belügyminisztérium, le is foglalta. A betiltás letelte után a lap újra megjelenhetett. Ennek törvényi alapját az 1946. március 23-án hatályba lépett 1946. évi VII. törvénycikk adta meg. Ebben azokat az eseteket rögzítették, amely alapján a szólásszabadságot a kormány korlátozhatja. A törvény hosszas parlamenti vita után került kihirdetésre.65 Rendelkezései értelmében az alapvető emberi szabadságjogokat akkor lehetett korlátozni, ha valaki „államrend vagy köztársaság megváltoztatására lázit”, „a demokratikus államrend vagy annak alapintézményei ellen gyűlöletre izgat”, „egyes személyek vagy csoportok ellen azok demokratikus vagy köztársasági meggyőződése miatt gyűlöletre izgat”, „az állampolgári szabadság vagy jogegyenlőség érvényesülése ellen vagy nemzetiségi, faji vagy felekezeti gyűlölködésre izgat, illetőleg annak felkeltésére alkalmas más cselekményt követ el”. Mindezek mellett a köztársasági elnök tekintélyét is védte azzal, hogy az ellene „elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetében 64 MNL OL XIX-I-10-1410/1946 (4. d.) A papírkiutalás újabb rendezése, 1946. április 23. 65 Palasik Mária: A szólásszabadság deklarálása és korlátainak kezdetei Magyarországon (1946-1949). Századok 132. (1998: 3. sz.) 585-589.
