Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Sz. Nagy Gábor: A magyar sajtó politika a koalíciós időszakban (1944-1948) Sajtótörténeti vázlat VI/1465
A MAGYAR SAJTÓ POLITIKA A KOALÍCIÓS IDŐSZAKBAN 1471 1944. december végén az Magyar Kommunista Párt, egyáltalán nem meglepő módon, azon a véleményen volt, hogy „a papírt ki-ki maga szerezze meg, mert a papírelosztás ugyancsak a sajtószabadság egyik korlátozó eszköze”. A szociáldemokraták ezzel szemben a papír szétosztását tartották az egyetlen járható útnak, mert ha a kormány nem ezt teszi, „az bizonyára rossz vért fog szülni”.26 Ennek ellenére január közepén még alig tíz tonna papír állt a kormány rendelkezésére. A szociáldemokraták továbbra is ragaszkodtak a papír igazságos elosztásához a pártok között. Ugyanakkor annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy ennél jóval több papír lehet az országban elrejtve, amiket fel kell kutatni és a kormány számára le kell foglalni. A kormány is a szociáldemokratákkal értett egyet a papírelosztás kérdésében, és felkérte a pártokat, hogy tegyenek meg mindent a papírkészletet felkutatásáért.27 A kormány a lehetőségeit kihasználva szinte naponta kérte a szovjet hadsereg vezetőitől a fellelt papírkészletek átadását.28 A fegyverszüneti egyezmény aláírása papírügyben is új helyzetet teremtett. Január 23-án Miklós Béla levelet intézett a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, amelyben a pártok lapjainak a papírellátását a kormány feladataként jelölte még. Ennek a végrehajtásáról pedig úgy gondoskodna, hogy „a kormány az összes feltalálható papírkészleteket lefoglalni óhajtja”.29 A Magyar Kommunista Párt azonban ismét szembe ment a kormány akaratával. A Szabadság január 28-ai számában ugyanis a következő felhívás jelent meg: „Az Magyar Kommunista Párt vezetősége felhívja a nyomdászokat, papírkereskedőket, papírraktártulajdonosokat, közraktárakat és magánosokat, hogy a birtokukban lévő, vagy tudomásukra jutott rotációs, íves nyomópapírkészleteket 24 órán belül jelentsék be a » Szikra« Lapvállalatok nyomdairodájában (József-krt. 5.)”.30 Miklós Béla január 29-én felhívta a Magyar Kommunista Párt Titkárságának a figyelmét arra, hogy „úgy Budapesten, mint vidéken található összes papírmennyiség a kormány kizárólagos rendelkezési joga alá tartozik”.31 Ennek hatására a kommunista párt visszakozott, így február elején a főváros papírkészlete a kormány kezelésébe került.32 Ugyanakkor a helyzet továbbra sem javult. Hiába volt a papírkészlet lefoglalása, a papírgyártás továbbra is akadozott a rossz nyersanyagellátás miatt. Ezért február elején a Szociáldemokrata Párt arra kérte az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, hogy tegyen lépéseket a papír lefoglalásához szükséges rendelet megalkotására, amely a rotációs papíron kívül minden egyéb papírra kiterjed.33 26 DMB jkv. A. 90. 27 DMB jkv. A.113-114. 28 MNL OL XIX-A-l-j-V-32/1945. (10. d.) Az ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnökének rendelete a gyomai „Kner Izidor” féle nyomda igénybevételéről, 1945. január 8.; MNL OL XIX-A-l-j-V-83/1945. (10. d.) Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök levele Szuszejkov vezérezredesnek a Diósgyőri Papírgyár Rt. működése tárgyában, 1945. január 22. 29 MNL OL XIX-A-l-j-V-89/1945. (10. d.) Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök levele Szuszejkov vezérezredesnek a napilapok megjelenési engedélyének kérése tárgyában, 1945. január 23. 30 Felhívás rotációs papírkészletek bejelentésére. Szabadság, 1945. január 28. 31 MNL OL XK-A-l-j-V-118/1945. (10. d.) Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök levele a Magyar Kommunista Párt Titkárságának a papírkészlet rendelkezési joga tárgyában, 1945. január 29. 32 DMB jkv. A. 195. 33 DMB jkv. A. 195.