Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
A korszakokon átívelő szempont: egység-megosztottság Szekfű Gyula a Magyar történetben — a kötetek címeit nézve úgy tűnhetett — századok szerinti korszakolást követett. Azon belül viszont megtaláltuk mindazokat az európai világnézeti és stíluskategóriákat, amelyek a 15. századtól a 19. századig elterjedtek és meggyökereztek Magyarországon: a reneszánszt, a humanizmust, a reformációt, az ellenreformációt, az abszolutizmust, a barokkot, a felvilágosodást, a nacionalizmust, a romantikát, a liberalizmust, és a szocializmust. Mégsem ezek alkották a korszakolás alapját. Nem is egyszerűen a századok. A periodizációt ugyanis az határozta meg, hogy Szekfű Gyula a Magyar történet általa írt köteteiben az államterület és a magyar politizáló osztály értékrendje kettészakadásának a történetét mondta el. Kötetcímei ellenére három nagy korszakot különített el egymástól: a 16-17. századot, mint egy egységet, a 18. századot és a 19. századot. Azon az alapon, hogy milyen kihívások elé került az egységes magyar állam területi és szervezeti megőrzésének, helyreállításának, majd ismételt megőrzésének a feladata, s hogy miért és hogyan bomlott fel a magyar politizáló osztály értékrendjének az egysége és miért nem sikerült azt helyreállítani. Mindkét egységet az bontotta meg, hogy a török hódítás után kettészakadt a korábban egységes ország két király, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János híveire, a királyi Magyarországra és a Szulejmán ütközőállamából törökpárti fejedelemséggé alakuló Erdélyre. A 16-17. században a török hódítás és következményei, a 18. században egy már nem, még nem állapot (a török hódoltság következtében kipusztult magyar népesség helyére betelepített nemzetiségek még nem, a török már nem fenyegette a magyar állam magyar jellegét és területi egységét), a 19. században pedig a török hódítás következményeinek beérése (a nemzetiségi és a közjogi ellentétek kiéleződése) volt a korszakolás meghatározó szempontja. Az, hogy mi segítette és mi veszélyeztette a magyar állam területi, és a magyar nemzet politikai és értékrendszerbeli integritásának helyreállítását. A Magyar történet Mátyás uralkodásától az első világháborúig terjedő időszakának történelmi kérdéseit tárgyaló köteteiben Szekfű Gyula a 16-17. századi török uralom következményének látta, hogy az ország Habsburg uralom alá került, amely a törökkel szemben a kisebbik rossz volt. Ugyancsak a török hódítás vezetett oda, hogy az ország színmagyar területeinek lakossága elpusztult. A 18. századi betelepítésekkel nagy nemzetiségi, nem-magyar tömegek kerültek Magyarország területére és így az ország soknemzetiségű lett, a magyarok a nem-magyarokkal szemben kisebbségbe kerültek. A Habsburg uralom és a nemzetiségi kérdés tehát a török hódoltság következménye volt. Csakúgy, mint a magyar politizáló osztály megoszlása nagymagyarokra és kismagyarokra, nyugati magyarokra és tiszai magyarokra, labancokra és kurucok ra. Ez a szembenállás már az ország három részre tagolódásakor kialakult, s a Habsburg uralkodó iránt hűséges, az országot a Habsburgok alatt egységesíteni kívánó nagymagyar politika hívei és a magyarok fő ellenségével, a törökkel szövetséges, Habsburg-ellenes, protestáns és erdélyi kismagyar politizálás támogatói között feszült. 1446 DÉNES IVÁN ZOLTÁN
