Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
MESTERELBESZELESEK 1441 tosság is. Minthogy a korok egymástól nem függetlenek, nem lehet egy szóval kifejezni azt, ami a nemzeti élet minden területére érvényes. A korszakok külső névadása az egyszeri magyar helyzetet fejezi ki, míg a belső ismérvek alapján meghatározott periodizáció során olyan kategóriákat használunk, amelyek más népekre is jellemzőek. Ilyen a reneszánsz, a gótika, a barokk, amely a legtöbb európai nép történetében korhatározó. Ezek esetében tudnunk kell, hogy a magyar fejlődési fok más volt, mint a külföldi, a magyar reneszánsz természete, jellege különbözött az osztrákétól, a csehétől, az olaszétól és az angolétól. A különböző fejlődési fokok elvezetnek a kisnépek történetének egyik fontos kérdéséhez, a kultúrátvételhez, az pedig az eredetiséghez. „Elképzelhetetlen egy minden önállóságtól mentes, szellemileg üres kor, hiszen a nemzeti szellem állandó munkában van. Nem egy óra, amely megáll, félszázadon át nem jár, s ezáltal a magyarság szellemisége idegent kérődzik.”31 A magyar történelem egyediségével és önelvűségével ellenkezik az a tétel, miszerint a 18. század nemzetietlen kor volt, akár amiatt, mivel a Habsburgok politikai elnyomása alatt volt, akár azért — vitatkozott Mályusszal —, mert a bécsi barokk legyűrte a 17. századi magyar szellemet, minthogy Magyarországon idegen dinasztia uralkodott. Akkor járunk el helyesen, ha megállapítjuk, hogy mi az általános európai korképző és mennyiben önálló annak magyar átvétele. Az átfogó fogalmak, mint a reneszánsz, a barokk, a protestantizmus, az ellenreformáció az egész emberi életet és az egyes emberen át a társadalmat és a kultúrát egyaránt átfogják és jellemzik. Ezért nem elég egy-egy korban egy-két embert, vagy az emberi élet egy részét, oldalát megragadni. Olyan kategóriára van szükség, amely kollektív, totális, átfogja az egész emberi életet.32 Ezek pedig a nagy európai eszmeáramlatok, amelyek — mint látni fogjuk — tagolták azt a korszakolást, amelyet Szekfű Gyula alkalmazott mesterelbeszélésében. Ám nem befogadási folyamataik története alkotta a szintézis legalapvetőbb szintjét. Részei voltak a periodizációnak, de fundamentálisabb és autochtonabb rendszerbe illeszkedtek. Tagolás: korszakok és témák A Magyar történet 1928 és 1934 között, hét, egyenként négy-ötszáz oldalas nagyformátumú kötetben látott napvilágot. Az utolsó két kötetet 1935-ben II. Rákóczi Ferenctől gróf Tisza Istvánig címmel a kiadó, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Szekfű Gyula neve alatt külön is kiadta. A Magyar történet második, bővített és teljes kiadása 1935-1936-ban és az azt követő harmadik bővített és teljes változat (1936), a negyedik (1937), az ötödik (1938), a hatodik (1939) és a hetedik (1941) változatlan utánnyomás hat, egyenként csaknem hétszáz oldalas kötetben jelent meg. A második kiadástól mindegyik kötetet időrendi áttekintés zárta. A bővített változat függelékeként külön 150 oldalas füzet tartalmazta az egész mű tárgy- és névmutatóját, ame31 Szekfű Gyula: A magyar barokk korszak. EKK G 630/4. 2. 32 Szekfű Gyula: A magyar barokk korszak. EKK G 630/4. 1-2.