Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
1438 DÉNES IVÁN ZOLTÁN Tüzetes, szinte mindenre kiterjedő forráskritikát, tematikai komplexitást és egyetemes történeti vonatkoztatást a Marczali Henrik által írottakban (I, II, VIII) találunk. Feldolgozásában a 18. század története igen árnyalt, differenciált, a fekete-fehér ábrázolástól és értékeléstől nagyon eltérő, sokszínű képet mutat. A magyar nemzet története használatát, az egyes kötetek olvasását nem könnyítette meg, hogy nem volt tárgy- és névmutatója, kútfő- és irodalomjegyzéke. A kötetek impozáns, reprezentatív, szimbolikus külseje inkább albumhoz, mint kézikönyvhöz illett, és a foglalat, a külső igen nagykiterjedésű és súlyos volt. Sem kézbe venni, sem olvasni nem lehetett könnyű. Annál inkább alkalmas volt arra, hogy a szemet gyönyörködtesse távolról, és hogy kivételes alkalmakkor kézbe lehessen venni, és lapozgatni. A szerkesztő, Szilágyi Sándor a X. kötethez írt előszavában összehasonlította egymással a korábbi egy szerzős feldolgozásokat a milleniumi sorozattal. Megindokolta, hogy miért látta szükségesnek, hogy egész szerzőgárdát kérjen fel a feladatra: „Eddigi történeteink egy ember tollából kerültek ki: a Pálmáé, Katonáé, Virágé, Budayé, Fessleré, Mayláthé, Horváth Mihályé, Szalay Lászlóé s Szalay Józsefé. Kétségtelen, hogy ez a munka egyöntetűségének javára válik, de ma, midőn a történeti anyag napfényre hozása oly óriási mérveket öltött, hogy okmánytárakból és monographiákból egész könyvtárak állanak a kutatók rendelkezésére, ezek áttanulmányozása és feldolgozása egy ember részéről legyőzhetetlen akadályokba ütközött volna, annyival inkább, mert az eredeti terv szerint a tíz kötetre tervezett, tehát az eddigieknél jóval terjedelmesebb munkát négy év alatt teljesen be kellett fejeznünk. Ennek a tervnek megvalósitása csak egy úton volt lehető: ti. megnyerni azokat a szakembereket, kik mint specialisták, egyes korszakok történetével behatóan foglalkoztak, s a feldolgozandó anyagot akkép osztani fel köztük korszakok szerint, hogy azok az ezer év történetének teljes, kimerítő képét nyújtsák. Természetesen az egyes korszakok festésében, jellemzésében mindenki saját meggyőződését követte s mi ezek megnyilatkozásának akkor sem álltuk útját, midőn a feldolgozásban vagy jellemzésben nem mindenben értettünk velük egyet. Azt a kérdést, ha vajon elegendőnek tartjuk-e az irodalom útján hozzáférhető anyagot dolgozni fel, vagy a hiányok pótlására levéltári kutatások által teljesebbé tenni az anyagot, magukra a szerzőkre bíztuk, kik különben is legalkalmasabbak annak megítélésére, hogy nélkülözhetik-e a további forráskutatást vagy sem.”28 „/.../ egyes részeiben a kor színvonalán álló munka, de egységes szintetizáló szempont, egységes szerkezet és következetes módszer híján igazi szintézisnek nem tekinthető. Lényegében sokféle érdeklődésű és különböző értékű monográfiák sorozata” - írta Hóman Bálint A magyar nemzet történetéről bő három évtized múlva. A többi korabeli szintézisről pedig ez volt a véleménye: „Az egykorú hosszabb-rövidebb összefoglalások közül a szempontok egysége és történetírói kvalitás tekintetében leginkább kiemelkednek Marczali Henriknek egyetemi előadásai anyagát közrebocsátó kézikönyve, Acsády Ignác materiális ízű szintézise, Baróti Lajosnak a korán elhalt Szalay József művét átdolgozó könyve, gróf Andrássy Gyulának angol ízlésű és alkotmányjogi érdeklődésű munkája."29 A magyar nemzet története köteteinek túlnyomó többsége valóban politikai és hadi események történetét tartalmazta művelődéstörténeti kiegészítésekkel. Bár a tárgyalásban olykor keveredtek a politika- és művelődéstörténet 28 A magyar nemzet története X. http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/ 29A magyar történetírás új útjai. 34-35.
