Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Tóth Ágnes: Nemzetiségi oktatás Magyarországon az 1950-es évek második felében VI/1385
1394 TOTH AGNES nyíre az orosz helyett vezették be, a csoportokban magyar anyanyelvűek is tanultak. Az oktatás módja és alacsony színvonala alkalmatlan volt a nemzetiségi tanulók anyanyelvének megőrzésére. A minisztérium ezen kívánt javítani, amikor 1955. júliusában elrendelte, hogy minden iskolában, valamennyi évfolyamon — tehát az 1-8. évfolyamokon egyszerre, párhuzamosan — egységesen kell bevezetni a nemzetiségi nyelvoktatást.24 Sok helyütt mutatkozott azonban igény szakkörök szervezésére. Ezeket a minisztérium csak a német anyanyelvűek számára, illetve azokban az iskolákban engedélyezte, ahol már volt német oktatás. Azok a német anyanyelvű gyerekek, akik valamely szakközép-, vagy szakiskolában tanultak, nem élhettek ezzel a lehetőséggel.25 Szigorúan szabályozták a szakköri tevékenység tartalmát is. Eszerint jellege elsősorban irodalmi, feladata nem az ismeretek bővítése, hanem a nyelv gyakorlása. A szakkörvezetőknek munkatervet kellett készíteni, amit természetesen a járási tanulmányi felügyelőkkel jóvá kellett hagyatniuk. Külön központi keretet erre sem biztosítottak, a kiadásokat a megyei, járási tanácsok költségvetéséből kellett fedezni. Segédanyagokat, könyvet a Német Demokratikus Köztársaságból kértek. Megállapítható, hogy az oktatásirányítás különböző szintű szervezeteinek a német nemzetiségi iskolahálózat fejlesztése érdekében kifejtett, sok esetben látszat tevékenysége 1955. nyarán kudarcot vallott. Az 1955/56. tanévben a német nemzetiségi oktatásban csekély mennyiségi növekedés — ami a nyelvoktató iskolák számát jelenti — következett be, minőségi változást — az anyanyelvű oktatás bevezetését — azonban nem sikerült elérni. Nyilvánvaló volt, hogy a német közösség bizalmatlansága és félelme, az eddigieknél lényegesen egyértelműbb elvi állásfoglalások, s főleg hatékony állami intézkedések nélkül nem csökkenthető. A kudarc okaira vonatkozó összefoglalót 1955. szeptember 14-én kért a Titkárság, egy a PB elé terjesztendő anyaghoz. Erdey-Grúz Tibor oktatási miniszter előterjesztését 1955. november 2-án tárgyalta meg az MDP Titkársá24 A rendelkezés végrehajtása azonban nehézséget jelentett, különösen a kis létszámú tagiskolákban, így konkrétabban meg nem határozott átmeneti időre megengedte a korábbi gyakorlatot is. Azaz: egy-egy csoportban több évfolyam tanulóit vonták össze, illetve csak a felső tagozatban vezették be a nyelvoktatást. - MNL OL XIX-I-2-f 859-44/1955. A nemzetiségi nyelvoktató iskolákban a képzett pedagógusok hiánya, szemlélete jelentősen meghatározta a nyelvoktatás eredményességét. Bernula Mihály a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára a szlovák iskolák elmagyarosodását panaszolta: „A tanulók egymás között, a tanárok egymással és a tanulókkal is magyarul beszélnek. Egy-két tanító kivételével. Ennek kihatása van a nyelvet tanító iskolákra, ahol a tanítók egy része órán kívül nem beszél szlovákul. Van aki úgy gondolja, nem is szabad neki. De van olyan is, aki az órán a szlovák nyelv tanítása alatt is csak magyarul beszél. A legtöbb helyen nem úgy tanítják a szlovák nyelvet, mint a gyerek anyanyelvét, hanem mint más idegen nyelvet. (...) Lehetetlen dolog, hogy egy szlovák anyanyelvű tanuló hat-nyolc évi tanulás után ne tudjon helyesen szlovákul beszélni.” - MNL OL 276. f. 91.cs. 84.ö.e., Bernula Mihály levele az MDP KV Tudományos és Kulturális Osztályéihoz, 1956. június 25. 25 A Bács-Kiskun Megyei Tanács a bajai építőipari technikumban 10 tanuló részére akart szakkört szervezni, ehhez azonban a minisztérium nem járult hozzá, mert ezekben az iskolákban a német nyelvet csupán rendkívüli — s nem rendes — tárgyként lehetett tanítani. Továbbá úgy ítélték meg, hogy a „német szakköri foglalkozás a tanulók túlterheléséhez vezetne.” - MNL OL XIX-I-2-f 859-17/1955.
