Századok – 2014
MŰHELY - Szijártó M. István: Hivatali karrierek a 18. századi vármegyékben V/1273
1288 SZÍJÁRTÓ M. ISTVÁN állapíthatjuk meg, hogy a vármegyeiről országos hivatalra jutók között a nagy presztízsű, a megyei hivatalviselést azonnal az alispáni pozíció megpályázásánál megkezdő vezető családok sarjai kisebbségben voltak. Somogybán azt láttuk, hogy a tíz első alispánból három jutott országos hivatalba pályafutásának végén. A négy vármegyére kiterjedő kontrollvizsgálat ezt az előrelépést kiemelkedően magas, egyáltalán nem jellemző aránynak mutatja, amelyből hiba lenne általánosítani: csak két zalai és két hevesi első alispánról lehet ugyanezt elmondani, de egyetlen ungi vagy békési kollégájukról sem. Az országos hivatalra való előrelépés aránya így a somogyi felét sem éri el még Heves és Külső-Szolnok esetében sem, átlagosan pedig a négy vármegye első alispánjai körében a nyolc százaléknál is kevesebb. Érdemes azonban rámutatni egy másik, sokkal lényegesebbnek tűnő összefüggésre: az országos tisztségre jutás tekintetében háromszor közvetlenül szerepet játszott a diétái megjelenés, ez két esetben talán érvényesült (bár ha igen, akkor megkésve), és mindössze két esetben tűnik úgy, hogy feltehetően nem játszott szerepet a diétái jelenlét abban, hogy egy vármegyei tisztviselőből országos hivatalviselő lett - jóllehet a vármegyei hivatalból az országos hivatalviselésre irányuló pályafutásnak akkor is részét képezte. A professzionalizáció nyomai és a hivatalviselő köznemesség rétegzettsége Végül következzék az a feltételezés, miszerint a professzionalizáció jelei érzékelhetőek a 18. századi vármegyékben (7). A Somogy megyei vizsgálatban nagyjából 40 százalék körül volt azon főjegyzők és főszolgabírák aránya, akik megelőzően aljegyzők vagy alszolgabírák voltak.65 Ezt e jelenséget professzionalizációs típusú hivatali előrelépésként értelmeztem. Zalában viszont még ehhez közelítő értéket is csak egy esetben, a főszolgabíráknál találtam, akik közel 35 százaléka volt korábban alszolgabíró. Éppen ez az adat nagyon alacsony, 10 százalék körüli Hevesben, ahol viszont a főjegyzők mintegy harmada aljegyző volt korábban. Ung vármegyében a két „professzionalizációs mutató” közül az egyik 30 százalék alatt van, a másik viszont csak feleakkora. Végül Békés esetében a főszolgabírák harmada rekrutálódott az alszolgabírák köréből, a másik arányszám ennél alacsonyabb. A négy vármegye összesített eredményeit kiszámítva ezek a jelentős különbségek viszont kiegyenlítődnek, és azt láthatjuk, hogy az „aljegyzőből jegyző” és „alszolgabíróból főszolgabíró” előrelépési arányok (21 és 22 százalék) elmaradnak a Somogybán tapasztalt 40 százalék körü-65 A Békés vármegyei adatok vizsgálata alkalmával ébredtem rá arra, hogy a helyettesítőket (surrogatus) inkább ki kellene zárni a vizsgálatból. Ugyanis például Takács Imre szolgabírót 1746. április 13-án elődje lemondása miatt a főispán ideiglenes jelleggel helyettes jegyzőnek nevezte ki, mely hivatalra június 22-én véglegesen ki is nevezték. Ha a helyettes jegyzőket az aljegyzőkkel venném egy kategóriába, akkor azt hinném (tévesen), hogy egy beosztott lépett 1746. június 22-én főnöke helyébe, és a professzionalizáció jeleként értékelném mindezt, noha erről szó sem volt. Ezért ebben az érvelésben nem hivatkozom (mint még a somogyi vizsgálatban tettem) a másod- és helyettes alispánokból lett első alispánokra. Ami pedig a particularis parceptorok és az alügyészek generalis perceptorrk, illetve főügyésszé előrelépését illeti, ezt ezen (előbb említett) tisztségek relatíve kései 18. századi bevezetése miatt nem vontam be a vizsgálatba.
