Századok – 2014
MŰHELY - Szijártó M. István: Hivatali karrierek a 18. századi vármegyékben V/1273
HIVATALI KARRIEREK A 18. SZÁZADI VÁRMEGYÉKBEN 1275 Annak érdekében azonban, hogy jobban fény derüljön a valódi célcsoportnak tekintett tisztségviselők mozgására, hogy lássuk, honnan léptek (esetleg) előre a valódi hatalommal járó pozíciókba, bevontam a vizsgálatba az (első) alispánok, másodalispánok (helyettes alispánok) és (fő)szolgabírák mellé egyfelől a központi apparátus egyes hivatalviselőit, így a (generalis) perceptort, (főijegyzőt, (fő)ügyészt, majd az aljegyzőt, illetve alügyészt, másfelől pedig az alszolgabírákat is.7 Ezen hivatalok hierarchiáját a legjobban a fizetési jegyzékek tükrözik. (Lásd az 1. táblázatot.) A somogyi vizsgálatból a következő tanulságokat lehetett levonni: (1) Azok a vármegyei tisztviselők, akik beváltak, megmaradhattak hivatalukban. A restaurációkon több a megerősítés, mint az elmozdítás, kivéve a generalis perceptor és a főügyész hivatalát. Különösen markánsan érvényesült ez a tendencia a főszolgabírák körében (átlagosan kétharmadukat erősítették meg hivatalában) és alszolgabíráknál (háromnegyedük kapott megerősítést a tisztújításon). Mivel az alispáni tisztséget illetően nagyobb volt a versengés, az alispánoknak csak a felét erősítették meg hivatalában. (2) A 18. századi Somogy vármegyében egyértelműen érvényesült a „káderhiány” jelensége, ezért a vármegye közönsége ráfanyalodott a gyengébb jelöltek kinevezésére, megválasztására is. Ezt akár az előbb említett nagyszámú megerősítés mögött is feltételezhetjük, de egyértelmű jele ezen jelenségnek az elsőre, sőt másodikra meg nem felelt jelelöltek későbbi megválasztása, illetve kinevezése. (3) Ha viszont azt nézzük, hogy ki miként hagyta el hivatalát, azt tapasztaljuk, hogy a megbukottak között a leggyakrabban ismét csak a főszolgabírák és az alszolgabírák szerepelnek. Az előbbiek közel felére, az utóbbiak kétharmadára igaz, hogy úgy fejezték be pályafutásukat ebben a hivatalban, hogy bár jelölték őket még egy további ciklusra, mégsem választották meg őket. (Talán úgy fogalmazhatnánk, hogy az ezen pozíciókat betöltő nemesek tovább is hivatalban maradtak volna, mint ahogy ezt a konkurencia és a vármegyei közönség kívánta.) Mivel a főszolgabírák javarészt már a sikeres alszolgabírákból kerültek ki, ezért lehetett körükben viszonylag mérsékeltebb a „bukási arány.” (4) A hivatali apparátus vizsgált körén kívülről jött emberek aránya az első és másodalispáni, valamint főjegyzői hivatalba kerültek közt mindössze egyharmad körül volt, a generalis perceptordk, főügyészek és főszolgabírák csoportjában pedig 50 százalék körül. Ezzel szemben az új belépők aránya az összes hivatalviselő többségét adta a vizsgált alsó pozíciókban: az aljegyző, alügyész és az alszolgabíró esetében. Vagyis a Somogy vármegyei hivatali elit körébe általában ezen három utóbbi hivatal jelentette a 7 Sokáig csak egy adószedő, más néven pénztárnok, azaz perceptor van a vármegyéknél, később tűnnek csak fel a járási adószedők vagy járási pénztárnokok (particularis perceptorok), amikor a főadószedőt vagy főpénztárnokot már generalis perceptor néven kezdik emlegetni. Hasonló a helyzet a szolgabírákkal, fő- és alszolgabírákkal, jegyzőkkel, fő- és aljegyzőkkel, ügyészekkel, fő- és alügyészekkel is. Az (első) alispán mellé egy idő utón másodalispánt (substitutus vicecomes) választottak, míg alkalmi helyettesítésével már korábban is megbíztak esetről esetre helyettes alispánokat (surrogatus vicecomes). (Itt kell megjegyeznem, hogy a jelen vizsgálat kiindulópontjául szolgáló somogyi kutatás első, idézett publikációjában a perceptor fordításaként tévesen „számvevő” szerepel, aki pedig valójában latinul exactor névre hallgat.)
