Századok – 2014
MŰHELY - Kádár Zsófia: Jezsuita vezetésű vallásos társulatok Magyarországon a 17. században (1582-1671) V/1229
1268 KÁDÁR ZSÓFIA már csak egy évet szolgált, mert nemsokára, 1645-ben elhunyt. így életében éppen ebben a társulatalapítás szempontjából még kiforratlan, kezdeti időszakban összesen öt diák- és egy városi társulatot vezetett mindösszesen mintegy másfél évtizeden át, gyóntatói tevékenységét nem is számolva. A társulatalapítások sikeréhez a rendtagok elhivatottsága mellett az egyházi és világi elit pártfogása is szükséges volt. A jezsuitákat azonban Magyarországon még a katolikus egyház képviselői sem fogadták mindenhol tárt karokkal, az evangélikus vezetésű vagy többségű városi közösségekről nem is beszélve. A jezsuiták így a társulatokat eszközként használhatták nem csak a térítésre, hanem a helyi egyházi és világi elit „megszelídítésére” is, például a társulatokban nekik felajánlott vezető tisztségek, reprezentatív szerep révén. Győrben sikeresen keresték a katonai vezetők rokonszenvét és támogatását. Hamar megtalálhatták a helyüket egy-egy társulat patrónusaként akár a frissen áttért arisztokraták — így gr. Nádasdy Ferenc — is, akik társulati kiadványok mecénásaként, jótevőkként jelentek meg, „cserébe” pedig akár valamilyen cím, tisztség megszerzése vagy előléptetés alkalmával és ugyanígy a temetésükön is jelen voltak a kongregációk. A jezsuita társulatokra irányuló kutatások akkor fognak igazán a „helyükre kerülni”, amikor a korabeli társulati tevékenység teljes spektrumára rálátásunk lesz. Az egyes szerzetesrendek vagy akár a világi papság képviselői által alapított és fenntartott barokk társulatok egymás mellett élésére már több munka felhívta a figyelmet - tanulmányomban csak jelzésértékűén utaltam a jezsuita és a ferences társulatok közötti vitákra.296 E mellett a jezsuita kongregációk kontextusában is fontosnak tartom megemlíteni a Molnár Antal Gyöngyösről szóló esettanulmányban tárgyalt jelenséget: a késő középkori vallásos társulatok, céhek, valamint az „új típusú” társulati élet egymás mellett élését. Molnár a vallási feladatköröket is ellátó céhektől, illetve az elsősorban vallási célú késő középkori társulatoktól a ferencesek és a jezsuiták barokk társulataiig egy fejlődési ívet vázolt fel.297 Míg az előbbiek erősen helyi kötődésűek és a lokális lakosság egy-egy helyhez (oltárhoz, kápolnához) kötődő vallásgyakorlatát voltak hivatva erősíteni, az utóbbiak — amint azt a jezsuita példa szemléletesen mutatja — egyetemes jellegűek, egy-egy nagyobb régió, nagytáj területét fedték le, és azt az európai vallási életbe kívánták bekapcsolni. A régi és az új társulatok kapcsolatáról egyelőre csak szórványos ismereteink vannak. A további kutatások szükségességét hangsúlyozva a középkori vallásos konfraternitásokban bővelkedő Sopronból említek egyetlen példát. Szórványos adataim a tanulmányban többször előforduló Krisztus Teste-társulatra vonatkoznak. Ez egyháziak számára, „papi céh”-ként alakult, 1422-ben említik először. A Szent Mihály-templomban saját oltára volt, 1510-ben a város engedélyezte számára a Fövényverem (Sandgrueb) utcában céhház építését.298 A katolikus megújulás kezdetén, jóval a jezsuita rend letelepülése előtt, 1625-ben 296 A barokk társulatok egymás mellett éléséről, működéséről pl. Knapp É.: Vallásos társulatok i. m. 297 Vő. Molnár A.: Mezőváros i. m. 135-136. 298 Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete. Sopron 1939. 290.
